Ebédet vett a hajléktalannak, mire a biztonsági őr ki akarta vezetni. Ami ezután történt mindenkit megdöbbentett!
Hirdetés
Hirdetés
Megdöbbentő karácsonyi történetet posztolt Hiermann Károly a Facebookon. A férfi épp bevásárlását végezte a karácsonyi asztalra, amikor egy hajléktalan tüzet kért tőle. Ami ezután jött emberek ezreit döbbentett meg. /A történetet lent olvashatjátok\./
Hirdetés
Ma karácsonyi nagybevásárlást csináltam. Általában utálok bevásárolni. Ma sem volt ez másképpen. Amikor végeztem, a kocsi tolom az autómhoz, és egy hajléktalan jön felém. Meg kérdezte adnák e neki tüzet. Azt nem tudtam adni, de ha éhes azon segíthetek.
Hirdetés
Mondta, hát ő tegnap este óta nem evet, most 17:10 van. Megkértem várjon, bepakolok az autómba, és meghívom a bevásárló központba enni.
Ellenkezett, hogy őt onnan ki fogják küldeni. Megértettem vele, addig még velem van, ez nem történhet meg. Na, mint ha kicsit megnyugodott volna, pakoltam a táskákba, ő segített és közben beszélgettünk.
Elmesélte ács volt, maszek. Mivel a megrendelők nem fizették ki, tönkrement. Mindent elveszített. A családot, otthont, munkát.
Mióta utcára került iszik is, mert a hideget amúgy sem lehetne pálinka nélkül kibírni, meg a szép múltját, családját így tudja elfelejteni.
Hirdetés
Miután bepakoltunk, mondom, neki mehetünk. Ő erre azt mondta, ő mégsem jön be, mert fél, hogy kiküldik. Megint győzködtem, még nagy nehezen a korgó gyomra miatt igent mondott.
Belépünk a bevásárló központba, megyünk a gyorsétterem felé, akkor veszem észre, hogy egy biztonsági őr követ bennünket. Nem tulajdonítottam különösebb figyelmet rá, hisz mi enni szeretnénk. Nézegetjük, mit szeretne kérni, mondtam bármit kérhet, a lényeg, hogy forró levest is válasszon. Ott tanakodunk, mire oda lép a biztonsági őr.
Hirdetés
Meg kérdezte minden rendben van e…
Mondom neki igen, és hogy milyen figyelmes, hogy minden vendégnek ugyan ezt a kérdést felteszi. Erre tudatta velem, hogy nem minden látogatónak teszi fel ezt a kérdést, csak olyanoknak, akik nem illenek be az áruház megszokott közönségéhez.
Tudattam vele, velünk minden rendben, legyen szíves hagyni, rendelni és enni minket. No, erre elvánszorgott, de csak pár lépésre tőlünk. Rendeltünk, várjuk, hogy megkapjuk az étel, erre becsomagoltan oda akarják adni.
Hirdetés
Én nagyon néztem és meg kérdeztem, hallotta e tőlem azt a kérést, hogy elvitelre. Ő nem hallotta, de nem szeretnék, ha a hajléktalan ott enne, nem jó fényt vet a gyorsétteremre. Na, erre én jól felhúztam magam. A hátam mögött sor állt. Hangosan megkérdeztem az emberektől, hogy zavarja e őket ha egy hajléktalan aki tegnap este óta nem evett, és a hidegben éjjel, nappal kint az utcán kell élnie, egy forró levest elfogyaszt. Mindenki meg volt döbbenve, és elkezdték a felháborodottságukat kifejezni. Milyen embertelen bánásmód stb.
Hirdetés
Az emberek mellénk álltak, és kénytelenek voltak megengedni, hogy ott bent együnk.
Kicsomagolták az ételt, és ahogyan azt megszoktuk megkaptuk, leültünk.
A hajléktalan (Péter), nekilátott a levest enni, az emberek néztek bennünket, ahogyan evett, az a megtört arc, én csak néztem és könnyeztem , a mellettem lévő asztalnál a hölgy a 2 gyermekével ugyan azt tette, mint én. És aki körülöttünk volt, csendben és látszólag meghatódva figyelték Pétert. Miután megette a levest hozzá látott rántott húshoz és a krumplipüréhez, mert a krumplipüré a kedvenc körete.
Hirdetés
Alig kezdett a másodikat enni, egy kedves úr oda jött hozzánk, és egy szatyrot adott át Péternek, boldog karácsonyt kívánt. Gyümölcs volt benne.
Egy másik asztaltól felállt egy másik úr, és Péternek 5000 Ft-ot nyújtott át boldog karácsonyt kívánva. Péter csendben tovább evett és közben sírt. Annyira sírt, hogy szalvétát kellett neki adnom. Erre felállt a másik asztaltól az 5 év körüli kisfiú, oda jött Péterhez, megrázta pici kezeivel Péter lábát, és azt mondta neki- ne sírj bácsi. Erre felállt az édesanyja, ő is oda jött, zsebkendőt adott Péternek és 1000 Ft-ot…. Péter rám nézett és azt mondta, a három év alatt annyi emberséget nem tapasztalt, mint most 1 óra alatt. Megette az ételt, és kezdtük felhúzni kabátunkat, amikor az étteremből ki jött egy kedves hölgy, és azt mondta Péternek, minden nap 16 és 18 óra között menjen be és kap egy tányér meleg levest. Erre én ledöbbentem. Ahol még 1 órája, kiszolgálni sem szolgálták volna ki, most ingyen levest kap minden nap.
Péter nagyon hálás volt, és én is. Mindenkinek, aki ma délután segített és emberszámba vette Pétert nagyon köszönöm. Oszd meg te is ezt a történetet!
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Mindenegyben blog 2025. április 18. (péntek), 16:07
Hirdetés
Mi van ?! Te tényleg mosogatóként dolgozol itt?!” – Viktor be akarta égetni volt feleségét a szeretője előtt. De amint meghallotta, hogyan szólítják őt, az arca fokozatosan elfehéredett…
A macska nem hagyta egyedül a kisbabát. Amikor a szülők megtudták, miért, azonnal hívták a rendőrséget A laptop...
Mindenegyben blog 2025. április 18. (péntek), 13:38
A kisfiú lebénult! Az orvos azt tanácsolta a családnak, hogy vegyenek meg EZT a kutyát… Mindenki sokkot kapott attól, amit a kutya tett, amikor meglátta a gyermeket…
A gyerekek hagyták, hogy az idős anya elenyésszen egy elhagyatott faluban, de amikor visszatértek a hagyatékért…Odabent...
Mindenegyben blog 2025. április 18. (péntek), 07:09
A gazdag férfi kimentett egy fiatal nőt az utcáról, majd elvitte a mozgásképtelen fiához. De amikor meghallotta, MIT suttogott a vendég a fiúnak IDEGEN NYELVEN… lefagyott az arca ???
A farkas nem mozdult a koporsó mellől” – történet a MátrábólAzt mondják, az állatok olykor többet éreznek, mint az...
Mindenegyben blog 2025. április 17. (csütörtök), 20:11
Úgy döntöttem, gondoskodom a beteg édesanyámról, a férjem pedig eladta az autómat, „csak hogy ne tudjak elszökni vidékre”. Ez volt az a pillanat, amikor megértettem: kétféle szeretet közül kell választanom.
Kriszta vagyok, 42 éves. Egy hónappal ezelőtt még sikeres pszichológusként dolgoztam Budapesten, volt egy lakásom a belvárosban, és egy férjem, akivel tizenöt éve voltunk házasok. Most Vargán, a szülőfalumban élek, és minden reggel teát viszek az anyámnak.
A konyha ablakából nézem, ahogy az áprilisi reggel napfénye lágyan simogatja a virágzó orgonabokrot a régi családi ház udvarán. Soha nem hittem volna, hogy egyszer végleg visszatérek ide – arra a helyre, ahonnan tizennyolc évesen olyan határozottan indultam el. De az élet másként döntött.
– Meghoztam a teát, anyu – mondom, miközben kilépek az udvarra. Anyu, hetvenéves, a kedvenc székében ül, egy vékony pléddel betakarva, pedig a nap melegen süt, és úgy tűnik, szép idő lesz.
– Nem kellett volna jönnöd, drága kislányom – mondja, miközben remegő kézzel átveszi a csészét. – Megvolt a saját életed a városban.
Elmosolyodom, és eligazítom a plédet a térdén. Úgy tűnik, az utóbbi héten még többet fogyott. A Parkinson-kór kegyetlen – apránként lopja el az embert önmagától, míg végül csak egy test marad, ami már nem hallgat a lélekre. Az orvosok egy évet, talán kettőt adtak neki. Egy egész életnyi munka után – előbb a termelőszövetkezetben, aztán takarítóként a falu iskolájában – ennél sokkal többet érdemel. Nem egy idősek otthonát, nem egy idegent, aki majd vigyáz rá.
– Ez is az otthonom – válaszolom halkan, bár tudom, hogy nem teljesen igaz. Az otthonom volt a budapesti lakás is, Dani mellett. Vagy legalábbis annak hittem… egészen egy hónappal ezelőttig.
Még mindig élénken él bennem minden beszélgetés, ami anyu diagnózisa után kezdődött.
– Majd keresünk valakit, aki vele marad – próbált győzködni Dani. – Vagy fizetünk egy rendes otthont. Nem hagyhatod ott a karrieredet, nem mehetsz csak úgy vissza vidékre!
De én tudtam: anyu nem bírná ki, ha elvágják a gyökereitől. Ha elszakad a kertjétől, a tyúkjaitól, amik reggelente felverik, a szomszédoktól, akik néha beköszönnek a kapun, hogy „na, hogy van, Eléna néni?”.
Amikor közöltem Danival, hogy fél évre szabadságot veszek ki a rendelőből – a sürgős eseteket online kezelem majd –, csak kinevetett.
– Ezt nem gondolhatod komolyan – mondta. – Ezzel tönkreteszed, amit évek alatt felépítettél!
De amikor látta, hogy tényleg csomagolok, hirtelen átváltott fenyegetésbe.
– Ha elmész, mindennek vége – mondta egy este, miután újra összevesztünk. – Nem fogok ingázni Budapest meg egy isten háta mögötti falu között.
Talán lett volna megoldás, ha Dani legalább egyszer eljön ide. Ha látta volna, hogyan él anyu, ha megértette volna, hogy ez nem „csak betegség”, hanem méltóság, szeretet, emberség. De mindig csak kifogásokat keresett – túl sok a munka, fontos tárgyalás, allergia…
Aztán eljött az indulás napja. Dani már kora reggel elment otthonról. Összepakoltam a bőröndjeimet, néhány dobozt, és elindultam le a mélygarázsba… de amikor odaértem, a kocsim már nem volt ott.
A telefon akkor csörrent meg, amikor a taxira vártam.
– Eladtam – mondta Dani hűvösen. – Hogy ne mehess csak úgy ki vidékre, amikor kedved tartja.
És akkor minden világossá vált. Ez nem anyuról szólt. Nem a távol töltött időről. Hanem arról, hogy ő nem tudta elviselni, ha nem ő dönt. Abban a másodpercben tizenöt év házasság omlott össze, mint egy rosszul rakott kártyavár.
A folytatást a fotó alatti első hozzászólásban olvasd el ??
