Edith Piaf egyik utolsó felvétele – minden betegsége ellenére gyönyörűen énekelte legnagyobb slágerét

Hirdetés

“Nem, nem és nem! Nem, nem bánok semmit sem!/” – énekli ezen a felvételen Edith Piaf, már súlyos betegen, mégis szívet tépően gyönyörűen\./

Hirdetés

A 142 cm magas, 40 kg súlyú “kis verebet” (művészneve, Piaf, a francia argóban verebet jelent) alaposan megpróbálta az élet:

1919-ben szaruhártya-gyulladás következtében megvakult, látását csak hétévesen nyerte vissza, elmondása szerint a Lisieux-i Szent Terézhez intézett imádságoknak és a szent sírjához tett zarándokútnak köszönhetően.

Hirdetés

1932-ben megszületett első gyermeke: Marcellina. Édith ekkor 17 éves, a gyerek apja, Louis Dupont pedig 18. A gyerek azonban kétéves korában agyhártyagyulladás következtében meghalt.

Élete nagy szerelme, Marcel Cerdan, kivel alig 2 évet töltöttek együtt, 1949-ben repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette. Azért ült fel a gépre, hogy Édith New York-i fellépését láthassa. Az énekesnő soha nem tudta kiheverni ezt a tragédiát, magát okolta Marcel haláláért.

Hirdetés

Ennek következtében Édith alkoholista lett, amitől élete végéig nem tudott szabadulni. Nemsokára a morfiumra is rászokott, amit először egy kórházban kapott fájdalmai enyhítésére, ugyanis közben autóbalesetet szenvedett.

1952-ben feleségül ment Jacques Pills sanzonénekeshez. Esküvői tanúja Marlene Dietrich volt. Négy évvel később azonban elváltak.

1962. október 9-én, 46 évesen, már nagyon-nagyon betegen feleségül ment a görög származású, 26 éves Théo Sarapo énekeshez akivel együtt többször is fellépett.

Hirdetés

Piaf utolsó koncertkörútját „öngyilkos turnénak” is szokták nevezni, hiszen alig tudott lábra állni, több fellépésén is összeesett, mégis, énekelni akart az ő közönségének. Ez a felvétel is ebben az időben készült.

(Forrás: Wikipedia)

1963-ban hunyt el, májrákban. Dalaival, hangjával azonban kitörölhetetlen nyomot hagyott maga után!

Tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani!

Forrás: lilapuli.hu

2016. szeptember 04. (vasárnap), 14:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés