Egy fiatal lány elárulta nagymamájának, hogy a nagyapa megcsalja. Olvasd el, hogy mit tett a hír hallatán az idős hölgy

Hirdetés
Egy fiatal lány elárulta nagymamájának, hogy a nagyapa megcsalja. Olvasd el, hogy mit tett a hír hallatán az idős hölgy
Hirdetés

Egy fiatal lány egy nap látogatóba indult a nagymamájához, mivel nagyon jól kijönnek egymással, szinte mindent meg tudnak beszélni. /A lány amiatt is kereste fel a nagyit, hogy meg tudja osztani valakivel az aggályait, a nehézségeit, problémáit\./

Hirdetés

Fotó: Brianna McGurran

Fotó: Brianna McGurran

Nemrég azonban meghallotta, hogy a nagymamája férje megcsalja, és azóta gyötrődik, hogy miként közölje a hírt.

Miután a nagymama végighallgatta az unokáját, kézen fogta, és kivezette a konyhába.

Hirdetés
Megtöltött vízzel három fazekat, majd odatette a tűzhelyre, és a legnagyobb fokozatra kapcsolta a gázt. Rövid időn belül forrni is kezdett a víz. Az első fazékba sárgarépát, a másodikba tojást és a harmadikba darált kávét tett. Közben egyikőjük sem szólt egy szót sem.

Körülbelül 20 perc múlva a nagymama elzárta a tűzet. Kiszedte a sárgarépát és kirakta egy tányérra. A tojásokat egy tálba tette, a kávéból egy meregető kanállal emelt ki, és a főzetet is egy tálba helyezte.

Hirdetés

– Mond el, hogy mit látsz – szólt oda az unokájának.

– Sárgarépát, tojást és kávét – mondta a lány, mit sem sejtve, hogy mit is akar ez az egész jelenteni.

A nagyi ezután a lány kezét a sárgarépára tette, a megfőtt zöldségek puhák voltak, majd utána feltört egy tojást, amelynek a belseje kemény volt, ezután arra kérte az unokáját, hogy kóstolja meg a kávét. Mikor megízlelte az erős feketét, a fiatal lány elmosolyodott.

Hirdetés

– Mit jelentsen ez, nagyi?

A nagymama elmagyarázta, hogy a sárgarépa, a tojások és a kávé is ugyanazzal a problémával küzdött: a forró vízzel. De mindegyikük másként reagált. A sárgarépákról azt gondoljuk, hogy kemények, és erőszakosak, de pár perc alatt megpuhulnak.

A tojásokról azt gondoljuk, hogy törékenyek, de pár perc múlva megszilárdulnak. A darált kávé pedig megszínezi a vizet.

– Ezek közül te melyik vagy? – kérdezte az idős nő, majd hozzátette: – Mikor problémád van és összecsapnak a fejed felett a hullámok, te hogyan reagálsz? Répa, tojás, vagy kávé vagy? Én szerinted mi vagyok? A sárgarépa, aki erősnek tűnik, de mikor a dühe elszáll, megpuhul és elveszti az erejét? A tojás, aki kezdetben képlékeny, de ha fájdalom éri, megerősödik, hiszen ha érzékeny is volt, de a megpróbáltatások, szakítások, a halál, erőssé tette, kővé változtatta a szívét? Vagy olyan vagyok, mint a darált kávé, aki megváltoztatja a víz színét, ha fáj is neki.

Hirdetés
Mikor forró víz éri, illatozó aromát bocsát ki magából, és akármennyire is fájjon a forró víz, képes saját előnyére fordítani a nem túl előnyös helyzetet – részletezte a nagymama.

Majd azt mondta: „Még szeretnék élni, boldognak, mosolygósnak lenni, amelyek segítenek abban, hogy leküzdjem, elfelejtsem a nehézségeket. A boldog emberek mindig képesek meglátni a jót körülöttük, és örülnek is annak, amit senki sem vehet el tőlük.

Hirdetés

Forrás: filantropikum.com

2015. október 27. (kedd), 13:35

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:39
Hirdetés

Két éve elvesztette a karja felét – most olyan dolgot tett a születésnapján, amire senki nem számított

Két éve elvesztette a karja felét – most olyan dolgot tett a születésnapján, amire senki nem számított

A gyertya lángjaA torta tetején a „29” számjegyek kicsit ferdén álltak, mintha ők sem lennének biztosak benne, hogy van...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:36

Szabályt szegett egy magyar katona a gyakorlótéren – egy apró titok miatt mindent kockára tett

Szabályt szegett egy magyar katona a gyakorlótéren – egy apró titok miatt mindent kockára tett

A zseb titkaA kifutópálya fölött tompán vibrált a levegő, mintha maga a nyár is tiszteletét tenné a sorakozó katonák...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:33

Egy éjszakai üzenet, ami mindent lerombolt – de a nő válasza még nagyobbat szólt

Egy éjszakai üzenet, ami mindent lerombolt – de a nő válasza még nagyobbat szólt

Az a rezgés az éjszakábanA telefon halkan, de kitartóan rezgett az éjjeliszekrényen, mintha tudná, hogy nem szabadna...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:31

5 éve nem nevetett az anyja… aztán történt valami hihetetlen

5 éve nem nevetett az anyja… aztán történt valami hihetetlen

A visszatérés szagaA férfi az előszoba tükrében igazította meg a zakóját, mintha egyetlen gyűrődés is árulkodna valami...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:28

Az apa próbára tette a gyerekeit – két ajtó becsukódott… a harmadiknál elsírta magát

Az apa próbára tette a gyerekeit – két ajtó becsukódott… a harmadiknál elsírta magát

Az ajtó előttA ház már régen nem volt fiatal, de még tartotta magát, akárcsak Szilágyi Imre. A vakolat itt-ott...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:25

Csodában hitt, miközben az élete forgott veszélyben – megrázó történet egy idős nőről

Csodában hitt, miközben az élete forgott veszélyben – megrázó történet egy idős nőről

A későn érkező bizonyosságA fájdalom nem egyik napról a másikra lett elviselhetetlen. Eleinte csak tompa nyomás volt,...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:22

A gazdag férfi tesztelni akarta az alkalmazottját… amit felfedezett, az megdöbbentette

A gazdag férfi tesztelni akarta az alkalmazottját… amit felfedezett, az megdöbbentette

A próba csendje– Tizenegy takarítónő nyolc hónap alatt – mondta halkan az asszisztens az ajtóból. – A közvetítő iroda...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:19

Egy titkos üzenet, egy rejtett igazság – és egy lebukás, ami sokkolta az egész helyet

Egy titkos üzenet, egy rejtett igazság – és egy lebukás, ami sokkolta az egész helyet

A por és a csendBence lassan húzta le a csuklójáról az órát, azt a nehéz, sötét fényű darabot, amit szinte sosem vett...

Hirdetés
Hirdetés