Egy fiú észrevett valami különöset a tónál. SENKI sem számított arra, hogy ez kerül elő belőle.

Hirdetés
Egy fiú észrevett valami különöset a tónál. SENKI sem számított arra, hogy ez kerül elő belőle.
Hirdetés

Egy séta alkalmával, a Kurtna Matasjarv tónál, egy kisfiú meglátott valami nagyon furcsát: egy mély vájat volt a földben, ahol semmi sem növekszik. /Egy furcsa nyom vezetett le a vízbe, de ott, nem tűnt úgy tűnt, hogy semmi sincs\./

Hirdetés
Majd még közelebbről megvizsgálta, és buborék áramlott fel a tó aljából.

A gyermek figyelmeztetett néhány közeli felnőttet, és nyomozást indítottak. Amit találták, arra egyikük sem számított.

Séta közben, egy Észtország közeli tónál, egy kisfiú valami furcsát talált.

Az út, ami úgy tűnt, mintha belevésték volna a földbe, a vízbe vezetett. Nem tudta mire vélni, de buborékok jöttek fel a tó aljáról folyamatosan.

Hirdetés

Riasztotta a közelben túrázókat, akik jöttek, hogy megvizsgálják. Miután elkezdtek ásni, világossá vált, hogy szükséges lesz további segítségre, így hívták a hatóságokat.

Egy megfelelő gépekkel, a rejtély remélhetőleg kiderül.

Hirdetés

Röviddel azután, hogy elkezdtek ásni, találtak egy fémtárgyat.

Úgy tűnt, hogy valamilyen vízi jármű.

Hirdetés

Egy idő után, találtak egy ajtót.

Magával ragadta őket a rejtély, tovább ástak.

Hirdetés

Lassan a felszínre került a furcsa tárgy.

Ez egy tank volt a második világháborúból, szinte tökéletes állapotban.

Hirdetés

A tank úgy tűnt, hogy egy szovjet építésű T34/76A.

Úgy vélték, hogy a tankot elrejtették a tóban, hogy ne kerüljön az ellenség kezébe.

Hirdetés

A tank, melynek súlya több, mint 27 tonna, a tó fenekén volt 56 éven keresztül.

 

Nézd meg a felvételt, micsoda erőfeszítés, ahogy a régi tankot kiszedték a sárból:

Micsoda felfedezés! Szörnyű belegondolni, hogy mi történhetett közben, amikor ez a tank ide került. Furcsa dolgok, mint ez, bármikor előkerülhetnek.

Forrás: harmonikum.com

2016. április 01. (péntek), 13:11

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 11:48
Hirdetés

Egy esküvőn odalépett hozzá egy idős nő – a kérésétől megfagyott a levegő

Egy esküvőn odalépett hozzá egy idős nő – a kérésétől megfagyott a levegő

Egy kérés a zaj közepénAz ember néha úgy ül egy terem közepén, hogy közben végig a szélekhez tartozik. Bálint ezt a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 11:45

A lány letagadta az apját a balett-teremben… amit ezután tett, attól mindenki elnémult

A lány letagadta az apját a balett-teremben… amit ezután tett, attól mindenki elnémult

A cipők súlyaAnna a konyhaajtófélfának dőlve figyelte, ahogy az apja a termoszát csavarja rá a fedelére. A lakásban...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 11:43

Egy nő ellen fordultak a katonák… majd minden megváltozott egy pillanat alatt

Egy nő ellen fordultak a katonák… majd minden megváltozott egy pillanat alatt

Az ebédlő hátuljaA komáromi laktanyában az ebédlőnek mindig ugyanaz a szaga volt: főtt krumpli, fertőtlenítő és valami...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 11:40

Egy 14 éves fiú megmentette a haldokló csecsemőt

Egy 14 éves fiú megmentette a haldokló csecsemőt

A csend áraA tatai dombok fölött még párában állt a hajnal, amikor a Farkas-birtok főépületének ablakai már vakítóan...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 11:36

Valami nem stimmelt a kutyával… a pajta titka hátborzongató volt

Valami nem stimmelt a kutyával… a pajta titka hátborzongató volt

A köd mögöttNegyven éve élek ezen az utcán, és azt hittem, kiismerem a csendjét. Tudom, mikor csapódik a kapu a...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 11:31

Amíg mások boldogan táncoltak, ő egyedül állt… aztán megjelent valaki

Amíg mások boldogan táncoltak, ő egyedül állt… aztán megjelent valaki

A bejáratnálA tornaterem fényei szokatlanul erősen világítottak, mintha az egész helyiség egyetlen hatalmas kirakat...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 11:29

Napokig ásott egyedül a kert közepén – amit a kertjében talált, mindenkit megrázott

Napokig ásott egyedül a kert közepén – amit a kertjében talált, mindenkit megrázott

A kert közepeA falu szélén álló, megkopott vakolatú ház udvara sokáig csendben maradt, mintha maga is gyászolt volna....

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 08:02

Csákányi Eszter – amit a szerepek eltakartak

Csákányi Eszter – amit a szerepek eltakartak

Volt egyszer egy kislány, aki nem a színpadon kezdte az életét, hanem a nézőtéren. Csendben ült, figyelt, és próbálta...

Hirdetés
Hirdetés