Egy idős férfi bevallotta feleségének, hogy egész életében hazudott. Mit tett a feleség? Elsírtam magam!

Hirdetés
Egy idős férfi bevallotta feleségének, hogy egész életében hazudott. Mit tett a feleség? Elsírtam magam!
Hirdetés

Egy idős férfi és felesége békességben éldegéltek kisméretű, de otthonos házukban, egy csendes környéken. Gyerekkorúk óta ismerték egymást, és több mint 40 éves éltek házasságban.

/Minden reggel a férfi kerékpárral elgurult a közeli piacra, hogy beszerezze a másnapi ebédnekvalót\./

Hirdetés
Addig a felesége otthon tett-vett a kertben, vagy takarított.

Kevés volt a nyugdíjuk, így leginkább a kenyér mellé párolt zöldség került. De nem panaszkodtak, örültek amijük volt, de legfőképpen azért voltak boldogok, mert ott voltak egymásnak, mindig.

Hirdetés

Egyik nap éppen vacsorázni készültek, egy-egy meggyes pite szeletet majszoltak. Ez volt az egyetlen luxus az életükben, ugyanis imádták a meggyes süteményt.

A bácsi a pite vastag tésztájú részét szerette, kevés meggyel, a felessége éppen ellenkezőleg, a vastag meggyréteggel borított szeleteket kedvelte. Így mondhatni, hogy egyforma arányban osztották fel maguk közt a pitét, ez volt a boldogságuk titka is, rávilágított az életükre, arra, hogy milyen tökéletesen is kiegészítik egymást.

Hirdetés

Egy téli napon történt, mikor az idős férfi tüdőgyulladást kapott. A nyugdíjasok tartalékát mind felemésztette a sok gyógyszer és a kórházi kezelés. A hír mindkettőjüket sokkalta, mikor az orvosok közölték, hogy a bácsit nem tudják megmenteni.

Mikor hazamentek a kórházból, a nő soha nem hagyta magára, az ágya mellett ült, a halvány fényben a férje szemébe nézett. Ekkor a férfi közölte:

– Mondanom kell valamit – és megfogta felesége kezét.

Hirdetés

– Mit akarsz közölni, szívem? – kérdezte könnyes szemmel a felesége.

– Nagyon szeretlek – válaszolt őszintén a férfi.

– Óh, tudom ezt, én is nagyon szeretlek – mondta az idős asszony.

– Az legfontosabb dolog az életemben az volt, hogy téged boldoggá tegyelek. Remélem ez sikerült valamelyest elérnem. És szívem, kérlek ne haragudj meg most azért, amit mondani fogok, de be kell vallanom, hogy egész életemben hazudtam neked.

Hirdetés

Az asszony megijedt

– Igazából nem is szeretem annyira a pite tésztáját.

A nő csak ámultan ült.

– De akkor miért… – de a férje a szavába vágott.

– Mert örömet akartam neked szerezni, még akkor is, ha egy egyszerű desszertről van szó.

Pár percig némán, de mosolyogva néztek egymásra. Az asszony átölelte fekvő férjét.

– Édesem, mi igazi társak vagyunk. Az évek során én is megpróbáltalak boldoggá tenni, és úgy tettem, mintha a vastag meggyes részt imádnám, de közben valójában a tésztát szeretem.

Hirdetés

Forrás: filantropikum.com

2015. július 26. (vasárnap), 10:40

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48
Hirdetés

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 12:01

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

I. RÉSZ – A tánc előttA bérelt terem délután még hidegnek és idegennek tűnt, estére azonban megtelt élettel: a fal...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:15

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

I. RÉSZ – A kapu előtti reggelA laktanya előtt még nem oszlott fel a hajnali köd, amikor Barta Réka leszállt a buszról....

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:14

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

 A lánc a zubbony alattA délelőtti udvar nem volt hangosabb a szokásosnál, mégis minden zaj külön hallatszott benne: a...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 10:23

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

 A jég szélénA fedett jégpálya folyosóján vizes kabátok és korcsolyaélek fémes szaga keveredett. Nóra a sporttáskát a...

Hirdetés
Hirdetés