Egy Kossuth-díjas anya és egy csibész színész apa – Ganxsta Zolee története
Hirdetés
Hirdetés
Ganxsta Zolee, polgári nevén Zana Zoltán, a magyar rap egyik legismertebb alakja, a Ganxsta Zolee és a Kartel frontembere. /Bár a legtöbben rapperként ismerik, a génjeiben hordozza a színészetet\: pályája során többször is feltűnt színpadon is, ahol sajátos karakterével és improvizációs készségével állta meg a helyét\./
Hirdetés
Játszott például a Játékszín Menopauza című darabjában, a Spirit Színház Mizantróp előadásában, valamint több produkcióban – például a Csoportterápia vagy a Szex, celeb, szajré – is megmutatta, hogy a „Ganxsta-karaktert” színészként is képes működtetni, sokszor öniróniával.
Szülei a magyar színjátszás meghatározó művészei voltak. Édesanyja, Kassai Ilona már fiatalon Kossuth-díjat kapott, és a színház mellett a szinkron világában is maradandót alkotott. Fia születése után tudatosan visszavett a színházi jelenlétből, hogy az anyaságra koncentrálhasson.
Hirdetés
Édesapja, Zana József a Vidám Színpad meghatározó alakja volt, kiváló komikusi érzékkel, paródia-tehetséggel, ének- és tánctudással. Bár házasságuk később véget ért, kapcsolatuk megmaradt, és fiuk életében mindketten fontos szerepet töltöttek be.
A YouTube-on futó A gyermekkorom nem volt átlagos című műsorban Zoli régi barátjával, Harsányi Leventével beszélget. A hangulat közvetlen és személyes, amit az is erősít, hogy Levente nemcsak kérdez, hanem jól ismerte Zoli szüleit is.
Hirdetés
Így a beszélgetés inkább emlékezés, amelyben Zoli nagy szeretettel beszél róluk.
– Milyen volt otthon? Gyerekként?
– A gyermekkorom nem volt átlagos. Két nagyon erős ember között nőttem fel.
– Anyukám… ő hozta ezt az egészet, a művészetet, az érzékenységet. Tehát tőle tanultam meg azt, hogy nem csak nézni kell a dolgokat, hanem mögé is.
– Anyukának mindig én maradtam a kisbaba.
Hirdetés
Egészen a hajlott koromig.
– A fater meg… hát ő meg a másik véglet volt. Józsi papa. Ő mondta mindig magáról, hogy ha én vagyok a döglégy, akkor ő a ceccelégy.
– Egy jó értelemben vett csibész volt. Tehát őtől azért sokat tanultam ebben az ügyben.
– Ő a könnyű műfajban volt otthon, táncos-komikus, ilyen rock and roll figura. Anyukám meg egy picit a drámaibb, tehát ő egy ilyen… hát Kosztolányis volt.
Hirdetés
– Szóval én a kettőből vagyok összerakva.
– Volt egy nagyon jó Tankcsapda szöveg, hogy „patkány vagyok, de nem féreg”. Na ez rám igaz.
– A jó értelembe vett rossz emberséget azt hoztam a fateromtól, a szívet meg ezt az egészet anyámtól.
– Az, hogy már nincsenek, az nagyon rossz, nyilván. Mind a kettő nagyon-nagyon… hát így megrántott.
– De azt kell mondjam, hogy hál’ Istennek mind a ketten teljes életet éltek, és nagyon sok mindent elértek, és nagyon sokáig tudtak rólam gondoskodni.
Hirdetés
Talán túl sokáig is.
A beszélgetés végére világossá válik, hogy Zoli nemcsak emlékezik, hanem tovább is viszi mindazt, amit otthonról hozott: a művészet iránti érzékenységet és azt a bizonyos, jó értelemben vett csibészséget is.
2026. április 17. (péntek), 11:38
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. július 27. (hétfő), 08:09
Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy fia és menye egy súlyos autóbalesetben életét vesztette. A tragédia után hét összetört gyermek maradt szülők nélkül. Nem volt ideje azon gondolkodni, képes lesz-e ekkora terhet egyedül elviselni. Egyszerűen magához vette mind a hét unokáját, és megfogadta, hogy soha nem hagyja őket magukra. Tíz éven keresztül dolgozott, küzdött, vigasztalt és igyekezett pótolni mindazt, amit a gyerekek elveszítettek. A házban közben lassan újra felhangzott a nevetés, bár a szülők hiánya minden családi ünnepen érezhető maradt. A gyerekek felnőttek, de egyikük sem felejtette el azt az éjszakát, amely örökre megváltoztatta az életüket. Úgy tűnt, a múlt fájdalmas titkai már soha nem kerülnek elő. Aztán egy átlagosnak induló napon minden megváltozott. A legkisebb unoka egy poros dobozt talált a pincében, amelyet valaki gondosan elrejtett egy régi szekrény mögé. Amit a doboz rejtett, arra egyikük sem volt felkészülve. A pénzkötegek, a hivatalos iratok és a bejelölt útvonalakat ábrázoló térkép egy régóta őrzött terv nyomait mutatták. A régi papírokból egyre világosabban kirajzolódott, hogy a szülők a baleset előtt eltűnésre készültek. Hamarosan egy aktív bankszámla is előkerült, amelyen nemrégiben még pénzmozgás történt. A nagymama ekkor már tudta, hogy választ kell kapniuk arra a kérdésre, amelyet mindannyian féltek kimondani. Amikor három nappal később valaki bekopogott az ajtón, a család legrosszabb sejtése valósággá vált. A találkozás azonban nem a boldog viszontlátásról, hanem elhallgatott igazságokról, elhagyott gyermekekről és elvesztegetett évekről szólt. Ez a történet megmutatja, hogy a családot nemcsak a vérségi kötelék, hanem a kitartás, az áldozatvállalás és a mindennapi jelenlét tartja össze. És arra is választ ad, mit tett a nagymama, amikor végre megtudta, mi történt valójában az unokái szüleivel. Cikk a hozzászólásoknál! ?
