? Egy kutya szaladt végig a kórház folyosóján, fekete zacskót tartva a szájában – amikor az orvosok végre utolérték, olyan dologra jöttek rá, amit sosem felejtenek el… ??

? Egy kutya szaladt végig a kórház folyosóján, fekete zacskót tartva a szájában – amikor az orvosok végre utolérték, olyan dologra jöttek rá, amit sosem felejtenek el… ??

 A kórházban furcsa zaj hallatszik

Egy átlagosnak indult szeptemberi délután volt a Győri Megyei Kórházban.A váróteremben csendesen morajlott a televízió, az infúziós állványok egyenletes ütemben csöpögtek, és a főnővér, Tóth Mária éppen az ütemezési naplót böngészte.

/A folyosó másik végén két ápoló beszélgetett\./

— „Te, hallottad, hogy megint bővítik a sürgősségit?” — súgta az egyik.— „Hallottam, de előbb a liftet kellene megjavítaniuk…” — legyintett a másik.

Minden békésnek tűnt, egészen addig, amíg hirtelen furcsa zaj törte meg a csendet.

Gyors karmok koppanása, mintha valaki rohanna a padlón.

Mária felemelte a fejét:— „Ez meg mi a csoda? Kutyát hallok?!”

És valóban: a kórház egyik sarkánál egyszer csak felbukkant egy nagy, vörösesbarna kutya. Szőre fényesen csillogott, szemei villámként pásztázták a folyosót. A szájában egy fekete zacskót szorított.

— „Mit keres itt egy kutya?! Ez fertőzésveszély!” — kiáltott fel Mária.

Két orvos, Dr. Kovács Gergely sebész és az ügyeletes nővér, Szabó Éva, odarohantak.

— „Állítsák meg! Hogy került be egyáltalán ide?” — kiáltotta Gergely, miközben megpróbálta elkapni az állatot.

A kutya azonban gyorsabb volt.

Átrobogott a betegeken, akik meglepetten nézték:— „Nézd már, egy kutya!”— „Biztos valakit kísér…”— „Nem, hát nézd, valamit visz a szájában!”

A folyosón zűrzavar támadt, de a kutya ügyet sem vetett rájuk. Célirányosan futott előre, mintha pontosan tudná, hova tart.

– A fekete zacskó titka

A kutya hirtelen megállt egy piros feliratú ajtó előtt: „MŰTŐ – BELÉPNI TILOS”.Letette a zacskót, és hangosan vonyítani kezdett. Mancsával kaparta az ajtót, majd ugatott, mintha könyörögne.

Az orvosok utolérték.

Éva lihegve hajolt le:— „Mi a jó ég lehet ebben a zacskóban?”

Gergely odalépett, és óvatosan megfogta. A zacskó nehéz volt, és valami mocorgott benne.

— „Nem hiszem el… Ez él!” — mondta döbbenten.

A nővér gyorsan kibontotta a szorosan megkötött csomót. Ahogy szétnyílt a fekete nejlon, mindenki elnémult.

Odabent egy apró, alig lélegző kölyökkutya feküdt. Az egyik lába természetellenes szögben állt, testét vörös foltok borították.

— „Jézusom…” — suttogta Éva. — „Ezért rohant ide…”

— „Ő… ő az anyja lehetett. Segítséget hozott neki.

” — mondta Gergely, miközben óvatosan felemelte a kölyköt.

A kutya közben nyugtalanul ugatott, majd panaszosan vonyított. Szemeit az apró testre szegezte, mintha tudta volna: most minden azon múlik, mit tesznek az emberek.

A betegek, akik eddig értetlenül nézték az eseményeket, most csendben álltak, sokan a szemükhöz kaptak zsebkendőt.

Egy idős bácsi odasúgta a szomszédjának:— „Hát van szíve ennek az állatnak… Tudta, hogy ide kell jönnie.”

 

Az orvosok gyorsan döntöttek. Bár a kórházban természetesen nem volt állatműtő, Gergely és még két kolléga — Dr. Nagy Péter és Dr. László Anna — úgy határoztak, megpróbálják megmenteni a kölyköt.

— „Én vállalom a műtétet.” — mondta Gergely határozottan.— „De nincs engedélyünk, nincs felszerelésünk!” — tiltakozott Anna.— „Egy állat életéről van szó. Ha most nem teszünk semmit, meghal.

”

Néhány perc múlva egy üres kezelőszobát alakítottak át rögtönzött műtővé. Fertőtlenítőt hoztak, eszközöket gyűjtöttek, és a kölyköt finoman egy asztalra fektették.

A vörösesbarna anya közben az ajtónál ült. Orrát az ajtóréshez nyomta, és halkan nyüszített.

Odabent Gergely koncentráltan dolgozott:— „Szike… Vatta… Fecskendő…” — sorolta.

Éva adogatta neki az eszközöket, miközben Anna figyelte a kölyök légzését.

— „Gyenge, de küzd. Ez a kicsi élni akar.” — jegyezte meg Anna, miközben könnyek csillogtak a szemében.

A műtét feszült csendben zajlott. A személyzet szinte visszafojtotta a lélegzetét, miközben a sebész aprólékosan dolgozott.

Végül sín került a törött lábra, a sebeket ellátták, és a kiskutya injekciót kapott.

Amikor a műtét véget ért, mindenki fellélegzett.

Gergely mosolyogva nézett a többiekre:— „Megcsináltuk. Most már rajta múlik.”

A kölyköt óvatosan kivitték a folyosóra. Az anya azonnal odarohant, nyalogatta a kicsi arcát, majd mellé feküdt, fejét a picire hajtva.

Az emberek elnémulva figyelték a jelenetet. Többen könnyeztek, mások csendben tapsoltak.

— „Hihetetlen… Egy állat, aki jobban szereti a gyermekét, mint sok ember a sajátját.” — mondta halkan egy fiatal ápoló.

A történet híre pillanatok alatt elterjedt a kórházban, majd az egész városban. És mindenki ugyanarra gondolt: az anyai szeretet nem ismer határokat.

2025. szeptember 19. (péntek), 14:49