Egy lány volt hajlandó táncolni a Down-kóros fiúval. Amit cserébe kapott, arra nincsenek szavak…

Hirdetés
Egy lány volt hajlandó táncolni a Down-kóros fiúval. Amit cserébe kapott, arra nincsenek szavak…
Hirdetés

Egy lány volt hajlandó táncolni a Down-kóros fiúval. Amit cserébe kapott, arra nincsenek szavak….

Ez a gyönyörű történet megmutatja, hogy néha nem kell éveket várni, hogy a jótett helyében, velünk is jó dolgok történjenek!

/A 17 éves Daniel Down\-szindrómában szenved, így neki különösen nehéz volt partnert találni a szalagavató bálra\./

Hirdetés
Minden lány, akit megkérdezett, egyből nemet mondott. Pedig Daniel számára egy világot jelentette volna egy igen. Nagyon el szeretett volna menni.
Hirdetés

Egyetlen lány volt, Kylie, aki hajlandó volt elmenni vele és a táncpartnere lenni. Nem csak hajlandó volt, hanem szívesen is csinálta, sőt, ami azt illeti, ő kérte meg Danielt, hogy menjenek együtt.

„Nem úgy gondolok a hátrányokkal élő emberekre, mintha mások lennének. Nekem normális emberek, tanulási nehézséggel.” – mondta Kylie.

Ez a jólelkű lány könnyekig hatotta Danielt, és végtelenül boldoggá tette, az álmát váltotta valóra.

Hirdetés
Még csak nem is sejtette, hogy a végén ő lesz a legjobban meglepve, és maga is sírni fog a boldogságtól.

FOTÓ: YOUTUBE

Az egyik televíziós csatorna egy luxus Rolls-Royce limuzint küldött nekik, hogy azzal menjenek a bálba.

Hirdetés

FOTÓ: YOUTUBE

A következő meglepetés az volt, hogy útközben a legnívósabb étteremben álltak meg enni. Még az anyukák is sírtak, hogy egyébként ide sosem tudták volna elvinni a gyereküket.

Hirdetés

FOTÓ: YOUTUBE

De ez nem minden! A bálon ünnepélyesen bejelentették, hogy a két család kap egy ingyen utat a Disney Landbe, mindenidők leghíresebb vidámparkjába.

A lány akkor fakadt sírva igazán, amikor kivezette a stáb, és megmutatták neki az ÚJ KOCSIJÁT! Daniel pedig az egész egyetemi éveit fedező ösztöndíjat kapott!

Hirdetés

FOTÓ: YOUTUBE

newsner

2021. december 30. (csütörtök), 17:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés