Egy lebénult nő minden este látta, ahogy a férje kilopózik a házból. Egyszer utána gurult a kerekesszékkel...
Hirdetés
Hirdetés
Arra, amit látott, nem volt felkészülve.
Bradnek és Liznek mindene megvolt, ami egy boldog házassághoz kellett, mert tudták, hogy a közös életük fantasztikus lesz. /Ugyanazok voltak az álmaik, közösek voltak a céljaik az életben és már három csodás gyerekük is volt\./
Hirdetés
Azonban a sors közbeszólt, hiszen három héttel az esküvőjük előtt Brad és Liz élete örökre megváltozott.
A család egy gumidefekt következtében lesodródott az úttestről és felborult. Szerencsére a három gyerkőc pár zúzódással, karcolással megúszta az esetet, Bradnek az egyik lába tört el, azonban Liz gerince annyira megsérült, hogy a nő deréktól lefele lebénult.
Hirdetés
Brad, annak ellenére, hogy a hadseregben több szörnyű sérülést látott, nem tudta feldolgozni felesége sérülését és bénulását.
Liz is erős személyiség volt, de azt, hogy tolószékbe került, nehezen tudta megemészteni, különösen azért, mert az egyik nagy szenvedélye a gyalogos túrázás volt. Brad ezért elkezdet tervezni egy olyan szerkezetet, amely minden terepen képes helytállni, és előre haladni.
Hirdetés
A férfi három hónapra, minden este bezárkózott a garázsba, és a kitartás végül meghozta az eredményt, hiszen elkészült egy olyan szerkezet, amely úgy tud haladni, akárcsak egy tank, mégpedig hernyótalpak segítségével, így számtalan felületen lehet vele közlekedni.
Liz egy ideig nem foglalkozott azzal, hogy Brad mit csinálhat órákig a garázsban, de egyszer a kíváncsiság úrra lett rajta, ezért belesett a garázsba.
Hirdetés
Nem bírt betelni a látvánnyal és nagyon nagyon boldognak érezte magát, különösen mikor kipróbálhatta a szerkezetet. Látva felesége örömét, Brad ezután sérült, végtagjukat elvesztett katonák számára kezdett el gyártani hasonló szerkezetet, így köszönve meg nekik a haza védelmét.
Jó lenne, ha egyre több Bradhez hasonló, önzetlen ember létezne a világon.
A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. július 27. (hétfő), 08:09
Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy fia és menye egy súlyos autóbalesetben életét vesztette. A tragédia után hét összetört gyermek maradt szülők nélkül. Nem volt ideje azon gondolkodni, képes lesz-e ekkora terhet egyedül elviselni. Egyszerűen magához vette mind a hét unokáját, és megfogadta, hogy soha nem hagyja őket magukra. Tíz éven keresztül dolgozott, küzdött, vigasztalt és igyekezett pótolni mindazt, amit a gyerekek elveszítettek. A házban közben lassan újra felhangzott a nevetés, bár a szülők hiánya minden családi ünnepen érezhető maradt. A gyerekek felnőttek, de egyikük sem felejtette el azt az éjszakát, amely örökre megváltoztatta az életüket. Úgy tűnt, a múlt fájdalmas titkai már soha nem kerülnek elő. Aztán egy átlagosnak induló napon minden megváltozott. A legkisebb unoka egy poros dobozt talált a pincében, amelyet valaki gondosan elrejtett egy régi szekrény mögé. Amit a doboz rejtett, arra egyikük sem volt felkészülve. A pénzkötegek, a hivatalos iratok és a bejelölt útvonalakat ábrázoló térkép egy régóta őrzött terv nyomait mutatták. A régi papírokból egyre világosabban kirajzolódott, hogy a szülők a baleset előtt eltűnésre készültek. Hamarosan egy aktív bankszámla is előkerült, amelyen nemrégiben még pénzmozgás történt. A nagymama ekkor már tudta, hogy választ kell kapniuk arra a kérdésre, amelyet mindannyian féltek kimondani. Amikor három nappal később valaki bekopogott az ajtón, a család legrosszabb sejtése valósággá vált. A találkozás azonban nem a boldog viszontlátásról, hanem elhallgatott igazságokról, elhagyott gyermekekről és elvesztegetett évekről szólt. Ez a történet megmutatja, hogy a családot nemcsak a vérségi kötelék, hanem a kitartás, az áldozatvállalás és a mindennapi jelenlét tartja össze. És arra is választ ad, mit tett a nagymama, amikor végre megtudta, mi történt valójában az unokái szüleivel. Cikk a hozzászólásoknál! ?