• Ápolónő vagyok egy fővárosi kórházban, belgyógyászaton. Lassan húsz éve gyakorlom ezt a hivatást. Felneveltünk két fiút a férjemmel. A sok igen unatkozó hozzászólónak üzenem: ha már úgyis ennyire ráérnek, bátran álljanak be mellém kerek egy hónapra 15 alkalommal 12 órás műszakba dolgozni. Lehetőleg a decembert válaszd, hogy legyen részed abban -amikor a gyereked otthon egyedül eszi a bejglit az apjával szenteste, téged pedig éppen az aktuális zavart,agresszív Jóska/Pista/Béla bácsi pofoz.... /\-vagy szimplán csak a 30 betegből 20 fekvő, akit minimum 3x etetni kell és hidd el, aki a vizet is megrágja, annak nem 2 perc az etetése\./
Hirdetés
.tehát szorozd fel a CSAK etetésre fordítandó időt -karácsonyi ajándéknak pedig megkaphatod azt a nemes feladatot, amikor belvárosból érkező - Nem! nem hajléktalan - idős nőnek, aki valaha jobb napokat látott rendbe teheted a pontosan 5 éve nem mosott haját, -vagy a 3 éve egy fotelban lakó (és a lakást minden értelemben értsd) bácsiról levakarhatod a rászáradt székletet egyebeket... Vagy, hogy a lelkiekről is szót ejtsek; - végig kísérheted a fiatal, kisgyerekes, tumoros nőnek az utolsó napjait, - vagy elbúcsúztathatod a hosszú ideje visszajáró, igen megkedvelt idős nőt, aki kínok között fetrengve, teljesen tiszta tudattal hal meg ( és te közben tudod, hogy a férje várja őt vissza az otthonba mert csak 50 éve házasok már) Nem, félre ne értsetek nem sírok! Mondjuk hazudnék, ha azt mondanám 14 évesen az eü.
Hirdetés
szakközép ajtajában állva tudtam mire vállalkozom. De valahogy maradtam, csinálom. Csak mostanában már nem örömmel, hanem halálosan fáradtan "az adott műszakot éljem túl" gondolattal.
Hirdetés
Amikor hazamegyek nincs energiám semmire, pedig a kamasz gyerekeim is igényelnék a jelenlétemet... Minden hónapban fizetés után két nappal felmerül a gond, ha ezt a csekket még befizetem miből adok a gyerekeknek enni a hónap végén? És higgyétek el nem túlzok! 1 db nadrágom van, 1 pár cipőm, a kolléganőmtől örökölt kabátban járok. Elfáradtam. Nehéz már mosolyogni a betegre, a hozzátartozókra, a férjemre, a gyerekeimre. "TÖMÖTT BORÍTÉKOT" pedig valahogyan a mi betegeink nem nagyon tukmálnak ránk.
Hirdetés
Szerintem nincs nekik miből. frown hangulatjel Lassan feladom....csak mindig eszembe jut amikor kezdő nővérként repkedtem a betegek körül, vidáman mosolyogva viccelődve. Számon tartották azt, hogy mikor leszek legközelebb szolgálatban.Jól esett és büszke voltam arra, hogy nővér vagyok... Már nem vagyok az....
2015. december 17. (csütörtök), 22:30
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. július 27. (hétfő), 08:09
Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy fia és menye egy súlyos autóbalesetben életét vesztette. A tragédia után hét összetört gyermek maradt szülők nélkül. Nem volt ideje azon gondolkodni, képes lesz-e ekkora terhet egyedül elviselni. Egyszerűen magához vette mind a hét unokáját, és megfogadta, hogy soha nem hagyja őket magukra. Tíz éven keresztül dolgozott, küzdött, vigasztalt és igyekezett pótolni mindazt, amit a gyerekek elveszítettek. A házban közben lassan újra felhangzott a nevetés, bár a szülők hiánya minden családi ünnepen érezhető maradt. A gyerekek felnőttek, de egyikük sem felejtette el azt az éjszakát, amely örökre megváltoztatta az életüket. Úgy tűnt, a múlt fájdalmas titkai már soha nem kerülnek elő. Aztán egy átlagosnak induló napon minden megváltozott. A legkisebb unoka egy poros dobozt talált a pincében, amelyet valaki gondosan elrejtett egy régi szekrény mögé. Amit a doboz rejtett, arra egyikük sem volt felkészülve. A pénzkötegek, a hivatalos iratok és a bejelölt útvonalakat ábrázoló térkép egy régóta őrzött terv nyomait mutatták. A régi papírokból egyre világosabban kirajzolódott, hogy a szülők a baleset előtt eltűnésre készültek. Hamarosan egy aktív bankszámla is előkerült, amelyen nemrégiben még pénzmozgás történt. A nagymama ekkor már tudta, hogy választ kell kapniuk arra a kérdésre, amelyet mindannyian féltek kimondani. Amikor három nappal később valaki bekopogott az ajtón, a család legrosszabb sejtése valósággá vált. A találkozás azonban nem a boldog viszontlátásról, hanem elhallgatott igazságokról, elhagyott gyermekekről és elvesztegetett évekről szólt. Ez a történet megmutatja, hogy a családot nemcsak a vérségi kötelék, hanem a kitartás, az áldozatvállalás és a mindennapi jelenlét tartja össze. És arra is választ ad, mit tett a nagymama, amikor végre megtudta, mi történt valójában az unokái szüleivel. Cikk a hozzászólásoknál! ?
