Egy orvos megszakítja az órát és odamegy a tini lányhoz – mikor a lány megtudja ki ő sírni kezd

Hirdetés
Egy orvos megszakítja az órát és odamegy a tini lányhoz – mikor a lány megtudja ki ő sírni kezd
Hirdetés

Ashli Taylor májcirrózissal született és már korán meg kellett őt operálni – májátültetésen esett át. Dr. Robert Goldstein műtötte meg és Ashli mindig is meg szerette volna köszönni neki a segítséget. /De nem volt rá alkalma egészen idáig\./

Hirdetés

Ashlinak gyerekkora óta harcolnia kell egészségéért – már gyerekkorában életveszélyes betegséggel küzdött, írta a USA Today.

Szerencsére időben megérkezett a segítség és az állapota hamar javult.

Hirdetés
Dr. Robert Goldstein volt az aki mindent megtett érte és ezáltal új esélyt kapott az életre.

A műtét jól sikerült és az édesanyja volt az aki a májából szó szerint egy darabot adott, hogy ez a fantasztikus orvos a megfelelő szövetet tudja tenyészteni.

Soha nem mondta el senkinek

A lány egészen másképp néz az életre, mert fiatal gyerekkorában egészségügyi problémákkal küzdött.

Hirdetés
De erről nem szokott beszélni, és még osztálytársai sem tudtak erről.

Egyszer egy különleges projekten dolgozott a lány és ekkor nyílt lehetősége arra, hogy írjon egy levelet a sebésznek. A lány ugyanis annyira fiatal volt, hogy nem is tudott volna neki írni.

Az iskolai projekt mindent megváltoztatott

Ez csak egy iskolai feladat volt, és Ashli nem gondolta, hogy ennek bármilyen folytatása is lehet. Aztán hirtelen megjelent egy férfi az iskolában, műtős ruha volt rajta és egy nagy csokor virág volt a kezében.

Hirdetés
Ashli semmit sem értett az egészből.

– Azt akartam, hogy megértse, a nekem írt üzenete igazán nagy hatással volt rám és ezt szerettem volna így kifejezésre juttatni, mondta Robert Goldstein.

A lány tehát így vére meg tudta köszönni mindazt, amit az orvos tett érte. Nagyon különleges percek voltak ezek.

– Az orvosok nem kapnak elég köszönetet, de tudniuk kell, hogy az emberek értékelik a munkájukat, mondta Ashli Taylor.

Hirdetés

Mi teljesen egyetértünk vele! Az összes orvosnak tudnia kell, hogy milyen fantasztikusan fontos a munkájuk!

Forrás: csodalatos.co

2018. április 28. (szombat), 19:42

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés