Egy trauma, amit egy nőnek sem szabadna átélnie!

"Köszöntök mindenkit!

Meg szeretnék osztani veletek egy történetet, aminek a főszereplője a nagymamám, aki egész életemre hatással volt, példakép volt és nagyon sok inspirációt kaptam tőle. /De nem csak én, hanem a család összes tagja\./

A nagymamámnak hihetetlen nagy szíve volt, mindenkit szeretett, mindenkihez volt egy biztató, dicsérő szava. Pedig az élete nem volt könnyű, olyan traumát is át kellett élnie, amelyet egy nőnek sem szabadna megtapasztalnia.

Nyolcan voltak testvérek, hét lány, és egy fiú. Ő volt a legidősebb. Közülük ketten, nem sokkal a születés után meghaltak.

Tizenhat éves volt, mikor férjhez ment nagyapámhoz, akit én már nem ismertem, mert három évre az esküvőjük után nagyapám meghalt. Két gyermekük született. Édesanyám volt a nagyobb, a kishúga viszont súlyosan megbetegedett, és sajnos csecsemőkorában elhunyt. A nagymamám alig múlt 19 éves.

Egy gyermek elvesztése egy nő életében a legfájdalmasabb. Ennél szörnyűbb érzés nem létezik a világon. Ő mégis képes volt meglátni az életben a szépet, és idős korábban is gondoskodott unokáiról, tanítgatta, szerette őket.

Tavaly a párommal kitűztük az esküvőnk időpontját. Én voltam a legfiatalabb unokája, így nagyon örült, hogy férjhez megyek. De két héttel a lagzi előtt elesett, mikor a lépcsőn jött le, és eltörte a karját.

Ekkor kezdődött minden nehézség. Otthon kellett maradnia, nem tudott semmit csinálni, haszontalannak érezte magát, pedig máskor nem volt olyan nap, hogy valamit ne csinált volna. Depresszióba esett, és mondogatni kezdte nekem, hogy már nem fog menyasszonyként látni. És valóban megérezte, hogy ez így lesz, pár nap múlva ugyanis csendesen elaludt, örökre.

Ennek ellenére az esküvőnkön a fényképe ott volt az asztalunkon, és mikor ránéztem, mindig valahogy egy nyugodt érzés alakult ki bennem, és a lelkem mélyén éreztem, hogy ott van velem.

Annyit szeretnék még mondani, hogy nem csak a szüleinknek kell hálásnak lennünk, hanem a nagyszüleinknek is, mert ők is nagyon sok időt áldoztak ránk az életükből, és egyszer sajnos eljön a nap, amikor már nem lesznek mellettünk.

Nagymama, köszönöm neked, köszönök mindent. Bárhol is vagy."

• filantropikum

2016. október 07. (péntek), 10:38