Együtt élték túl a II. világháborút, majd 70 év házasság után egy napon távoztak
Hirdetés
Hirdetés
A legszebb szerelmi történetek nem Hoolywood-ban íródnak, hanem mindennapi párok életében, akik nem mindennapi szerelemmel szeretik egymást. Akik ebben kételkednének, olvassák el a következő történetet..
/Isabell Whitney és Preble Staver egy vak randevún találkoztak a 40\-es évek elején\./
Hirdetés
A szerelem magját elültették, de idő kellett hozzá, hogy kivirágozhasson.
A II. világháború kitörőben volt Európában és mind Isabell, mind Preble csatlakozott a nácik elleni szövetséges erőkhöz.
Hirdetés
Isabell, mint tengerészeti nővér, Preble pedig mint tengerész.
Öt hónappal azután, hogy a háború véget ért, Isabell és Preble végre összeházasodhatott. Az esküvőre 1946. február 15-én került sor. Egy csodálatos,70 évig tartó házasságvette kezdetét.
Miután megesküdtek, a pár 5 gyermeket nevelt fel közösen. Isabell, mint a család stabil alapköve, törődött a gyerekekkel és a háztartással, Preble pedig több áthelyezést is megélt munkája során. A pár végig egymás mellett volt, akkor is, amikor fiuk, Peter tragikus balesetben életét vesztette végzős középiskolásként.
Hirdetés
A pár lánya, a most 62 éves Laurie mesélt szüleiről a People magazinnak.
“Nagyszerű emberek voltak. Anyám tanított meg arra, hogy nem változtathatok meg senkit, viszont megváltoztathatom a saját hozzáállásomat az emberekhez.”
“Apa kissé szúrós volt, ő volt a szigorú kettejük közül. Anya is próbált komoly lenni, de tudtuk, hogy vele könnyebb. Leginkább apa szabályai szerint éltünk.”
2013-ban a pár idősek otthonába költözött, miutánIsabell-nél demenciát állapítottak meg.
Preble számára frusztráló volt Isabell-t ilyen állapotban látni.
Hirdetés
Külön szobában helyezték el őket. Szerencsére Isabell továbbra is emlékezett férjére.
“Néha mondanunk kellett neki, hogy koncentráljon és figyeljen, de amikor meglátta apát, egyből mosolyra görbült a szája.”– mondta Laurie.
Ahogy a 96. születésnapja közeledett, Preble engedélyt kért rá, hogy hadd szundítson együtt a feleségével. A személyzet megoldotta, hogy a pár egymás mellett fekhessen néhány órát.
“Egy szót sem mondtak egymásnak, csak fogták egymás kezét és elszenderedtek. Azt mondtam apának: ‘Ez anyu szülinapi ajándéka neked.’ Olyan boldog volt, hogy együtt szunyókálhattak.”
Pár nappal később közölték Laurie-val, ideje, hogy elbúcsúzzon édesanyjától. Az édesapját is vitte magával, hogy közösen köszönhessenek el.
“Apa megfogta a kezét és az egész olyan szeretetteljes volt. Megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e vele maradni az imádság után és ő megrázta a fejét.
Hirdetés
‘Rendben -mondtam neki -, de tudod, hogy el kell engedned a kezét?’ Sírtam és ő is sírt.”