Éjjeli telefon
Éjjeli telefon
A telefoncsörgésre riadtam fel. Hirtelen rápillantottam az órám világító számlapjára - mindjárt éjfél. Megrémültem, a szívem zakatolt.
- Mama? - alig hallom a suttogást a telefonban. /Azonnal a lányomra gondoltam\./
- Mama, tudom, hogy késő van. De... ne szólj semmit, engedd, hogy én beszéljek! És mielőtt megkérdeznéd, igen, ittam. Néhány kilóméterrel odébb csaknem lehajtottam az útról és.
Még lélegzetet vettem elengedtem a férjem kezét. Valami nincs rendben!
- ... és annyira megijedtem. Arra tudtam csak gondolni, hogy meghaltam. Én... én haza akarok menni. Tudom, hogy rosszat tettem, hogy elszöktem, tudom, hogy belebetegedtél az aggodalomba. Napok óta telefonálnom kellett volna neked, de féltem... féltem.
Belezokogott a telefonba. Ismét a lányom arcát láttam magam előtt. - Azt hiszem...
- Nem! Kérlek, hadd fejezzem be. Kérlek!
Megpróbáltam közbeszólni, de ő folytatta.
- Mama, terhes vagyok. Tudom nem lett volna szabad innom... különösen most nem, de hát úgy félek! Mama, annyira félek!
A hang elhallgatott, az ajkamba haraptam, és éreztem, hogy a szemem megtelik könnyel.Férjem hangtalanul kérdezte: - Ki az?
Nem válaszoltam, mire felugrott, kiment a szobából és pillanatokkal később a fülére szorított hordozható telefonnal jött vissza
Valószínűleg a telefonáló meghallhatta a kattanást, mert megkérdezte. - Ott vagy még? Kérlek ne tedd le! Szükségem van rád! Olyan magányos vagyok.
Miközben a telefont szorongattam, segítséget várva ránéztem a férjemre.
- Itt vagyok, nem teszem le -mondtam.
- Meg kellett volna mondanom neked, mama. Tudom, hogy meg kellett volna mondanom. De hát, amikor beszélgetünk, te folyton csak azt hajtogatod, hogy mit kell csinálnom. Minden förmedvényt elolvasol arról, hogyan kell beszélni a sexről, és csak beszélsz. Nem figyelsz rám. Soha nem hagyod, hogy elmondjam, mit érzek. Mintha az én véleményem, az én érzelmeim nem is lennének fontosak.
- Nagyot nyeltem, miközben ránéztem az éjjeliszekrényemet beborító ,,hogyan beszéljünk a gyerekeinkkel" irományokra. - Figyelek rád - suttogtam.
- tudod, amikor már újra irányítani tudtam a kocsit, a kisbabára gondoltam, és arra, mi lesz velünk. Akkor hirtelen megláttam ezt a telefonfülkét, s mintha máris hallottam volna a hangodat, hogy nem szabadna inni, és autót vezetni.
- Ez nagyszerű drágám - mondtam megkönnyebbülten.
A férjem közelebb jött, leült mellém, megfogta a kezemet. Kézszorítása azt jelentette, hogy helyesli amit mondok és teszek.
- Azt hiszem, már tudnék vezetni.
- Nem! - vágtam rá. -kérlek, várd meg a taxit. Ne tedd le a kagylót amíg a taxi oda nem ér.
- Haza akarok menni ,mama!
- Tudom, de tedd meg ezt az anyád kedvéért. Kérlek várd meg a taxit.
Csak akkor könnyebbültem meg, amikor hallottam, hogy a háttérben valaki a taxit emlegeti.
- Hazamegyek, mama - Kattanás, a telefon elnémult.
Felkeltem az ágyból, és bementem a 16 esztendős lányom szobájába. Sötét vett körül. A férjem utánam jött, átölelt, állát a fejemhez szorította.
Letöröltem a könnyeimet. - Meg kell tanulnunk, hogy figyeljünk rá -mondtam.
- Minden rendben - fordított maga felé. Átölelt én pedig a vállába fúrtam a fejem Perceken át álltunk így, aztán hátraléptem, lenéztem az ágyra.
- Mit gondolsz, meg fogja valaha tudni, hogy rossz számot hívott? - kérdezte a férjem.
Ránéztem az alvó lányunkra. - Talán nem is volt olyan rossz az a szám.
- Mama, papa, mit csináltok? -szólt egy hang a takaró alól.
Odamentem a lányomhoz, aki álmosan bámult a sötétbe. - Gyakorolunk - válaszoltam.
- Mit gyakoroltok? - motyogta, miközben visszafeküdt, a szeme becsukódott, már aludt is tovább.
- Hogy odafigyeljünk rád - suttogtam és megsimogattam az arcát.
/Christine Craig/
2015. augusztus 14. (péntek), 22:15
