Egy katonai terepjáró fékezett le a buszmegállónál… A sofőr meglátta a síró, terhes fiatal nőt – és azonnal segíteni akart. De amikor belépett a házába, és meglátta a falon lógó fényképet… MAJDNEM ELÁJULT! ??? A nap már lebukott a dombok mögé, a falu felé vezető földút pedig inkább hasonlított egy traktorral széttúrt csatatérre, mint közlekedésre alkalmas útra. A kopott, katonai rendszámos autó mégis szinte repült rajta, mögötte porfelhő kanyargott, mint egy felriasztott szellem. A volánnál egy izmos, fiatal férfi ült – Viktor, ejtőernyős altiszt, aki tudta: most minden perc számít. Nem tudta pontosan, hova tart. Csak annyit, hogy egy régi bajtárs özvegye bajban lehet – és ő nem nézheti tétlenül. De ahogy a bokros út mellett megpillantotta a magányosan zokogó, kilenc hónapos terhes nőt, valami azt súgta neki: ez itt nem véletlen. Amikor a fiatal nő – akit Katalinnak hívtak – remegő kézzel beszállt mellé, Viktor még nem tudta, hogy élete legnagyobb sokkja várja pár percen belül. Nem szóltak egymáshoz az úton. A nő tekintete üres volt, mint egy kifosztott ház, ahol már csak a falak emlékeznek a boldogságra. És amikor megérkeztek, Viktor bekísérte őt a házba, hogy segítsen bevinni a csomagokat… Akkor vette észre a falon azt a képet. Egy férfi mosolygott rá vissza katonai egyenruhában. De nem akármilyen férfi… Hanem az az ember, akivel Viktor előző nap még egy titkos katonai műveletről beszélgetett. Az az ember, akiről azt hitte, hogy él… VAGY MÉGSEM? ? Folytatás az első kommentben! Görgess le és KÉSZÜLJ FEL: ezt nem fogod elhinni! ?
Ejtőernyős katona vitte haza az özvegy, várandós nőt – de amikor meglátta a férje fotóját, majdnem elájult!
A kacskaringós, kukoricaföldek között húzódó mellékúton egy sokat látott, öreg autó száguldott. /A volán mögött egy izmos férfi ült, ejtőernyős katonaruhában, arcán aggodalom\./
Kovács Viktor zászlós egy bajba jutott bajtárs feleségéhez sietett – pontos címet nem tudott, csak annyit, hogy egy kis faluban él. Már majdnem célba ért, amikor az út szélén, egy buszmegállónál észrevett egy fiatal nőt, aki a járdaszegélyen ült, arcát a tenyerébe temette, a hasán pedig jól látható volt a terhesség utolsó hónapját jelező gömbölyűség. Viktor nem tudta – de pont őt kereste.
A nő, Nagy Katalin, épp csak visszatért Budapestről, ahol aznap reggel a rendőrség azonosításra kérte: férjét, Nagy Gábort, egy csatornában találták holtan, rongyos katonai egyenruhában. A gyanú szerint bűnbanda támadt rá hazafelé.
Kata még mindig sokkos állapotban volt. Amikor Viktor megszólította:
– Hölgyem, minden rendben? Elvigyem haza?
Felnézett. A férfi egyenruhában volt, és barátságos arcot látott. Egy bólintással elfogadta az ajánlatot, és némán beült a kocsiba. Az út során nem szóltak egymáshoz, de Viktornak meglepően jól jött az „útitárs”, hiszen épp abba a faluba tartott, ahol a nő lakott.
Ahogy megérkeztek a házhoz, Kata kinyitotta az ajtót, Viktor pedig az előszobába lépett. Egy pillanattal később megrémülve torpant meg. A falon egy bekeretezett fénykép lógott. Rajta egy férfi – ugyanaz az ember, akivel évekkel ezelőtt együtt szolgált.
– Gábor?! – suttogta Viktor, és elsápadt. – Te jó ég… Kata… maga Gábor felesége?
Kata értetlenül nézett rá.
– Igen… Ön ismerte?
Viktor nem válaszolt rögtön. Elindult a melléképület felé, ahol egy régi ládából elővett egy fém dobozt – benne adatlapok, kódolt eszköz, valami katonai szintű adathordozó.
– Azonnal el kell tűnnünk innen. Életveszélyben vagyunk!
– Micsoda?! – kérdezte Kata megrettenve, de nem volt idő kérdésekre. Már a kertkapuban hallatszott egy motoros autó zaja, férfihangok, amelyek hátborzongató ismerősséggel hatottak Viktorra.
Eközben, egy nappal korábban...
A reggeli napfény alig tudott áttörni a fenyőerdő sűrűjén. Két katonai egyenruhás férfi haladt keresztül az ösvényen. Az egyik magas, bajuszos őrnagy, Szabó Antal, a másik alacsonyabb, de erős testalkatú zászlós – Kovács Viktor.
– Mondd csak, Vitya, minek kellett itt átvágni az erdőn? – morogta Antal. – Vár a Natasa a körforgalomnál, mindjárt lekésem a randit!
– Ugyan, főnök, ne aggódjon, kijutunk innen. De... nem Katalin volt a felesége neve?
Antal megállt egy pillanatra, aztán elvigyorodott.
– Éles megfigyelés. De hallgass, mint a sír. Nem a feleségemmel találkozom.
Viktor összevonta a szemöldökét.
– A felesége terhes. És maga meg…
– Hagyjuk. A házasság nem börtön. Amúgy is, Kati túl egyszerű hozzám. Nagy dolgokra készülök, nagy üzletekre.
Viktor döbbenten hallgatta. Antal mindig is kissé nagyhangú volt, de ilyen durva kijelentéseket sosem hallott tőle. Ahogy az őrnagy folytatta:
– A gyerek sem kellett volna. Azt mondtam neki, hogy vetesse el. Ő akarta. Hát most gondoskodjon róla egyedül.
– Maga komolyan gondolja ezt? – kérdezte Viktor döbbenten. – Egy nő, aki gyereket hord, egyedül? Maga el akarja hagyni?
– Nekem más terveim vannak. Külföldre megyek, virágimport, pénz, szabadság… Katalin meg… maradjon, ahol van.
Ezek után már csak formaságból beszélgettek tovább. Néhány perc múlva kiértek az erdőből, ahol egy fekete luxusautó várt. Benne egy fiatal nő, Natasa. Viktor megértette: Antal nemcsak áruló férj, hanem valami sötét dologba is keveredett.
– Hát, Misi bá', maga most elfoglalt lesz, én inkább megyek bogyót szedni – mondta Viktor.
– Szedjél csak, én meg trüffelt kapok ma ebédre, guggoló pincérektől!
Árulás, menekülés és egy új élet reménye
Viktor valóban visszament a fenyvesbe, és bogyószedés közben óvatosan a találkahely felé lopakodott.
Ott voltak. Az őrnagy és a szeretője, Natasa, a kocsi mellett álltak – nem úgy, mint két szerelmes, hanem mint két színész, akik elpróbálják a következő jelenetet. Viktor már fordult volna vissza, de valami megállította. Valami ösztön, ami azt súgta: ez nem csupán megcsalás. Itt valami nagyobb dolog készül.
A következő pillanatban meg is kapta a bizonyítékot.
A semmiből előbukkant három egyenruhás: két szigorú tekintetű őrmester és egy fiatal hadnagy. Odaléptek Antalhoz, aki kéjes vigyorral fordult feléjük – de az hamar lehervadt, amikor a hadnagy felszólította:
– Szabó Antal őrnagy, kérjük, igazolja magát. Ön szabálytalanul van jelen, civil társaságban, szolgálati idő alatt.
– Hát... nézze, hadnagy úr... – motyogta Antal zavartan –, éppen... nos... a hölgy itt, Natasa…
A hadnagy intett, mire az egyik őrmester mögé került és hátracsavarta a karját.
– A rend és a tisztesség mindenkit egyformán kötelez, még egy őrnagyot is.
Ekkor Antal kiborult. Előbb csak káromkodott, aztán gúnyolódott, majd végül trágár módon a hadsereget szidta. Viktor, aki mindezt a bokrok mögül nézte, látta, ahogy a hadnagy odalép, és egyetlen mozdulattal a földre viszi az őrnagyot.
Natasa azonban teljesen nyugodt maradt.
– Fiúk, ne rontsuk el a jókedvet – mondta mosolyogva. – Elmondta, amit kellett. Az adathordozót az istállóban rejtette el.
A hadnagy bólintott.
– Kiváló munka, Natasa. Bár nem értem, hogyan tudott egy ilyen ember ekkora titkokat kiadni – jegyezte meg.
– Egyszerű. A férfiak, ha be vannak csavarva egy nő köré, mindent elmondanak – felelte a nő. – Most már csak az adathordozót kell megszerezni, aztán vége.
A társaság beszállt a fekete autóba, és elhajtottak.
Viktor sokkolva ült a fák között. Még fel sem dolgozta, amit hallott, máris tudta: Katalin veszélyben van. Ha ezek az emberek tényleg a házban keresik az eszközt, és nem találják, el fognak takarítani minden tanút.
Menekülés a lángok elől
Ekkor indult Viktor a falu felé – szinte futva, szívében vad dobbanással.
De egy lépést előre gondolkodott: a ház hálószobájába egy emberformájú bábút készített, lepedőből, ruhákból és egy szalmával tömött kabátból. A bábút az ágyra fektette, mintha Kata aludna.
Nem telt el fél óra sem, amikor fekete autó gördült be a portára. Három férfi pattant ki – az egyikük az előbbi hadnagy volt.
– Nézz körül! – mordult az egyik a másikra. – Ha itt van a cucc, azonnal elvisszük.
A házba nem mentek be, csak az istállót nézték át – nyilván el akarták kerülni a feltűnést. A sikertelenség után egyikük így szólt:
– Ha nincs itt, akkor nincs szükség az asszonyra sem. Ne hagyjunk nyomot.
A következő pillanatban gyújtópalack került elő. A verandára dobták, aztán másikat a konyha ablakába. Lángok csaptak fel – a tető peremén, az ablakkereteken, a zsalukon.
A támadók vigyorogva álltak az út szélén, miközben az egész ház lángba borult.
De nem tudták, hogy Kata és Viktor már az erdő túlsó oldalán voltak.
Új esély
Viktor még aznap éjjel felkereste a Honvédelmi Minisztérium egyik bizalmas egységét. Átadta a bizonyítékokat – fotókat, beszélgetések hangfelvételét, a fém dobozt.
A következő hetekben nagytakarítás zajlott le az állományban: több magas rangú tisztet menesztettek, és a nő, Natasa nemzetközi körözést kapott – utoljára Bulgáriában látták, hamis papírokkal.
Katalin és Viktor pedig… megmenekültek.
– Most mi lesz velem? – kérdezte Kata, amikor végre nyugalomban ültek egy új albérlet nappalijában. – Egyedülálló anya vagyok, a házam odalett…
– Nem leszel egyedül – felelte Viktor, és megfogta a kezét. – És a gyermek sem lesz apa nélkül.
– De ő nem a tiéd…
– A gyereknek egy jó apa kell. Nem az számít, ki az igazi apja. Hanem az, hogy ki szereti.
Katalin szeme megtelt könnyekkel, de ezek már nem a fájdalom könnyei voltak.
Pár hónappal később Viktor hivatalosan is kérte meg Kata kezét – az édesanyja, Ilonka néni, sírva ölelte meg a menyét, és csak annyit mondott:
– Gyerekek, boldogok legyetek. Isten látja, ki mit érdemel. A rosszak elbuknak, de a jók… végül mindig megkapják, amit megérdemelnek.
Tanulság: Egy árulás, egy gyáva férj és egy bátor katona története, aki nemcsak hazájához, de az emberségéhez is hű maradt. Mert néha a legnagyobb hősök csendben jönnek – és megmentik azt, akit más már leírt volna.
2025. április 01. (kedd), 12:37
