Elhagyott ikerlányokat találtam az erdőben, és hazavittem őket – másnap reggel sokkolt, amit a lányommal tettek
Elhagyott ikerlányokat találtam az erdőben, és hazavittem őket – másnap reggel sokkolt, amit a lányommal tettek.
/Egy decemberi estén, amikor hazavittem két elhagyott ikerlányt, akiket az erdőben találtam, másnap reggel furcsa hangokat hallottam a lányom szobájából\./
Mindig hittem abban, hogy a kedvesség idegenekkel szemben is csodákat hozhat. De amit ezek az ikrek tettek, az nemcsak a családom, hanem az egész életem megváltoztatta.
Kezdjük az elején.
Egyedül nevelem a tízéves lányomat, Lucát. Luca az életem értelme, és mindent megpróbáltam megadni neki, amit csak tudtam. Az apja öt éve hagyott el minket, miután kiderült, hogy viszonya van egy munkatársával.
Az első néhány hónap volt a legnehezebb.
Luca akkor ötéves volt, túl kicsi ahhoz, hogy megértse, miért változott meg hirtelen az élete. Minden este az ablak mellett állt, és az apját várta.
– Mikor jön haza apa? – kérdezte, tele reménnyel csillogó szemekkel.
Magamhoz öleltem, miközben a megfelelő szavakat kerestem.– Drágám, néha a felnőtteknek külön házban kell élniük.
– De miért, anya? Valamit rosszul csináltam? – kérdezte, és a szívem összeszorult.
– Nem, soha – mondtam könnyeimet visszatartva. – Ez nem miattad van. Apa és én csak már nem tudunk együtt élni, de mindketten nagyon szeretünk téged.
Az utolsó rész nem volt teljesen igaz. Az apja világossá tette, hogy nem akar többé részese lenni az életünknek. Se gyámsági jogért, se láthatásért nem harcolt.
Tovább kellett lépnünk.
Lassan összeszedtem magam, és minden energiámat Luca boldogságára fordítottam. A mindennapjaink rendeződtek: csak Luca, én és a kedvenc labradorunk, Max. Az életünk újra teljesnek tűnt, még egy férfi nélkül is.
Aztán jött a diagnózis. Rák.
Az a szó, amitől minden szülő retteg. A kórházban, amikor az orvos kimondta, úgy éreztem, mintha újra összeomlott volna az életem. Luca, aki már olyan sok mindenen ment keresztül, most a legnagyobb harcot kellett megvívnia.
Minden kemoterápiás kezelés elvett belőle egy darabot – az erejét, az étvágyát, és sajnos néha az életkedvét is. De valahogy mindig erősebbnek mutatkozott, mint én.
– Anya, minden rendben lesz – mondta egy nap, amikor sírva talált rám a folyosón.
– Hogy lettél ilyen bátor? – kérdeztem csodálkozva.
Gyenge mosollyal válaszolt:– Tőled tanultam.
Azok a szavak majdnem összetörtek. Én kellett volna, hogy az erős legyek, mégis a kislányom volt az, aki tartotta bennem a lelket.
Az a különös éjszaka.
Egy hideg decemberi estén Maxet sétáltattam az erdőben a házunk közelében. Már visszafordultam volna, amikor Max hirtelen megmerevedett, majd elrohant egy bokor felé.
– Max! Gyere vissza! – kiáltottam, miközben utána siettem.
Amikor félretoltam az ágakat, megláttam őket: két kislányt, akik egy kidőlt fán ültek, vékony pulóverekben és farmerben, remegve a hidegtől.
– Sziasztok – szóltam óvatosan, halk hangon. – Minden rendben van? Elvesztetek?
– Nem, nem vagyunk elveszve – felelte az egyikük halkan. – Egy közeli fészerben lakunk.
Tudtam, hogy melyik fészerre gondolnak. Egy régi, elhagyatott építmény volt az erdő szélén.
– Hol vannak a szüleitek? – kérdeztem, miközben közelebb léptem.
– Anya régen hagyott ott minket – mondta a másik kislány, és a szavaik összeszorították a szívemet.
Haza hoztam őket.
Nem hagyhattam őket a fagyos éjszakában. Hazavittem a lányokat, akik bemutatkoztak: a nevük Réka és Lilla volt, és kilencéves ikrek. Otthon meleg takarókat adtam rájuk, és forró levest készítettem. Luca már aludt, így úgy döntöttem, másnap reggel mesélem el neki, hogy mi történt.
Másnap reggel azonban furcsa hangokra ébredtem Luca szobájából. Berohantam, és amit ott láttam, az teljesen megrázott.
A varázslat kezdete.
Réka és Lilla a lányom ágya mellett álltak, rögtönzött jelmezekben. Luca pedig kacagott, olyan őszintén és szívből, ahogy hónapok óta nem láttam.
– Anya, nézd! – kiáltotta Luca boldogan. – Ők csináltak nekem koronát! Én vagyok az erdő királynője!
Új család születik.
Az ikrek mosolyt hoztak Luca arcára, és reményt adtak nekünk mindhármunknak. Néhány hónap múlva úgy döntöttem, hogy örökbe fogadom Rékát és Lillát. Most már négyen vagyunk – egy igazi család. Aznap este, amikor rájuk találtam, nemcsak őket mentettem meg, hanem ők is engem.
2025. január 05. (vasárnap)
