Elismerésre méltó módon ápolja nagymamáját a 7 éves Danika
Hirdetés
Hirdetés
Hét éves Danika elhatározta, hogy meggyógyítja nagyiját!.
Danikát elhagyta az édesapja, akit nem is ismer. A nagymama, Juci mama agyvérzést szenvedett el. /A kisfiú igazi segítő csoda, mert eldöntötte, hogy Ő majd meggyógyítja a nagyiját és mindent meg is tesz ennek érdekében\./
Hirdetés
Tiszteletre és csodálatra méltó módon úgy tanítja a nagyikát beszélni tanulni, mint egy logopédus és úgy labdázik vele, mint egy gyógytornász. Teljesen felvette a férfiszerepet, ami varázslatos érték, de a gyermekkorát ki adja vissza neki?
A kisfiú mindannyiunk számára üzenetet közvetít. „Szerethető vagyok, képes vagyok rá!” - egy hétéves kisfiú jelmondata. Ő már tudja, amit sokan még egy hosszú élettel a hátunk mögött sem, hogy a szeretet mindent felülír, mindent gyógyít, mindent hisz és mindig remél.
Hirdetés
Akárcsak Pál apostol szavai csengenének vissza a kisfiún keresztül. Danika nem ismeri az apukáját és anyukája is korán elhagyta. Az egyetlen biztos pont az életében Juci mama, akit pedig az agyvérzés levett a lábáról és egy napon ágyba kényszerítette váratlanul.
A kisfiú most már csak a nagynénjére számíthat, Melindára, aki becsülettel és szeretettel gondját viseli a nagymaminak és közben ugyanazon áldozatos szeretettel és odaadással és tiszta becsülettel neveli a kisfiút, aki már Melindát tekinti anyukájának.
Hirdetés
A kis család sajnos havonta 85 ezer forintból gazdálkodik, ennek ellenére erejükön felül is mindent megpróbálnak megadni a kitűnően tanuló Danikának. Danika korához képest sokkal érettebb, nagy odaadásról és türelemről tesz napról – napra tanúbizonyságot. Ő bizony a kis fejébe és érzelmes, szerető szívébe vette, hogy talpra állítja, és megtanítja újra beszélni az 51 éves nagymamát. Hát hiába a színtiszta, önzetlen, feltétel nélküli szeretet túlmutat mindenen és ezt nekünk pont egy hét éves kisgyerek tanítja meg.
Hirdetés
Hirdetés
A gondosan szerető Melinda minden vágya egy gyerekszoba, mivel a 7 éves kisfiúval egy helyiségen osztoznak. Danika, mint a korabeliek akár vágyhatna éppen meleg vízre, mellékhelyiségre a házban, szép ruhákra vagy akár több játékra. Ennek ellenére a kisautóit karácsonykor bedobozolta és elküldte olyanoknak, akiknek nincsen. további infó: fokusz@rtlklub.hu Kérlek oszd meg ,hogy mindenkihez eljusson.Köszönöm!
2022. május 16. (hétfő), 22:28
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
