Elmondta az igazságot, hogyan gyógyult ki a rákból, és börtönbe záratta a gyógyszeripar!

Hirdetés
Elmondta az igazságot, hogyan gyógyult ki a rákból, és börtönbe záratta a gyógyszeripar!
Hirdetés

Jason Vale megdöbbentő története rávilágít a gyógyszermaffia korlátlan hatalmára.

Létezhet olyan, hogy valakit azért büntessenek meg, és hurcoljon meg a média, a gyógyszeripar utasítására, mert elmerte mondani az igazat?

/Sajnos a válasz az, hogy igen\./

Hirdetés

És ami még riasztóbb és szomorúbb az egészben, hogy ez nem valami rossz krimi, vagy összeesküvés elmélet, hanem maga a valóság, egy megtörtént eset, melyhez hasonlókról azóta is tucatszámra lehet hallani.

Hirdetés

Annak idején mégis Jason Vale esete kapta az egyik legnagyobb médiavisszhangot.

A New Yorkban élő fiatal férfit rákkal diagnosztizálták váratlanul. Az élete azonnal össze is roppant, és sokan úgy gondolták ismerősei közül is, hogy hamarosan meg fog halni.

Végső stádiumban vették észre a betegségét, ezért már az orvosai szerint sem volt túl sok mindent tenni. Alávethette volna magát a kemoterápiás eljárásnak, végig hányhatta volna az éjszakákat, miközben vénái szinte égtek volna, de ő másképpen döntött.

Hirdetés

 

Ő elhatározta ugyanis magát amellett, hogy ne adja fel, és élni fog. Rengeteget kutatott, mire kiderítette, hogy az ősi hunza törzseknél nem ismert betegség a rák. Egyszerűen nem tudják, hogy mi az.

Kiderítette azt is, hogy ez a titok az étrendjükben keresendő, mely igen nagy mennyiségben tartalmaz B17 vitamint, amiből rengeteg található a sárgabarack magban.

nagy mennyiségben vásárolt meg, és szerzett magának ezekből a magokból, és módszeresen, kitartó étrendet tartva fogyasztani kezdte őket.

Hirdetés

Ekkor jött a legnagyobb döbbenet: az orvosai a kontroll vizsgálatokon azt tapasztalták, hogy a tumorok drasztikusan zsugorodni kezdtek a testében.

Néhány hónap elteltével pedig teljesen eltűnt a rák Jason Vale szervezetéből. Jason tudta, hogy mi mentette meg, és voltak olyan orvosok, akik hittek a férfi történetének, hogy sárgabarack magokat fogyasztott, hiszen magától soha nem gyógyult volna föl, a spontán gyógyulások meglehetősen ritkák.

Hirdetés

Jason később elinditotta saját weboldalát. Leírta gyógyulásának történetét. Aztán pedig elkezdett magvakat árulni a gyógymódot alátámasztva. Ez egy olyan hiba volt, aminél nagyobbat nem is követhetett volna el.

Ugyanis a gyógyszeripar tyúkszemére lépett ezzel, mivel széles nyilvánosság elé tárt egy olyan gyógymódot, melyet a gyógyszermaffia már régen próbált elnyomni akkoriban. Ezért jogilag mindent megtettek azért, hogy Jason Vale börtönbe kerüljön.

Hirdetés

Az FDA- Amerikai Élelem Ellenőrző hivatal- szerint, nincs olyan gyógymódja a ráknak, amely nem mérgező vegyületeken alapul, melyek forgalmazása illegális.

Törvénybe foglalták, hogy nem lehet természetes anyagról, főleg a B17-ről azt állítani, hogy gyógyítaná a rákot.

Jason Vale hibáját végül megtorlás követet, és 20 év börtönbüntetést szabtak ki rá, csak azért, mert elmondta az igazságot…

OSZD MEG másokkal is!avilagtitkai.com

 

2017. július 15. (szombat), 10:22

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés