Elvesztette a kutyáját… és vele a szíve egy darabját is. ?? Öt hosszú év telt el, mióta Rex nyomtalanul eltűnt. Vladiszlav minden követ megmozgatott: hirdetések, hosszú séták, reményteli kiáltások…

Az elveszett barát

Rexnek hívták. Egykor volt gazdája, otthona, melegsége. Emlékezett a kisfiú ölelésére, az étel illatára, a sarokban álló puha ágyra. Aztán egy napon minden megváltozott. A parkban sétáltak. /A fiú nevetett, dobta a labdát, Rex futott\./

Elkapta, de mire visszanézett — a fiú eltűnt. Csak idegen arcok, ismeretlen szagok, rohanó lábak maradtak. És a rémület.

Rex órákig kereste a fiút.

Ugatott, sírt, futott — de senki nem válaszolt. Az éjszaka hidegen ereszkedett a parkra, ő pedig egy pad alá bújt, éhesen, reszketve, elárulva.

Így kezdődött a bolyongás…

A hosszú évek keserű magánya

Rex megtanult túlélni. Kukákból evett, néha egy-egy jó szándékú ember adott neki falatot. De legtöbbször csak elkergették: „Takarodj! Húzz innen!” Ezek lettek az új nevek, amiket kapott.

Nem volt otthon. Nem volt név. Nem volt simogatás.

Egy elhagyott pajtában húzta meg magát, ahol más kóbor kutyák is éltek. Nem fogadták tárt karokkal. De együtt könnyebb volt. Télen melegebb, éhesen kevésbé magányos. Mégis... Rex minden este ugyanarra gondolt: a kisfiúra. Vajon keresi még őt? Emlékszik még rá?

Évek múltak. Rex megőszült. Lassan járt, szemei már nem csillogtak úgy, mint kölyökként.

Majdnem beletörődött, hogy sosem találja meg újra, akit egykor a mindennek hitt.

A nap, amikor a csoda megtörtént

Egy átlagos reggel volt. Rex fáradtan kóborolt, étel után kutatva. Aztán… egy hang. Egy ismerős hang.

— Rex…

Megtorpant. Felnézett. Egy fiatal férfi állt előtte, sötét szemekkel. Ugyanolyanokkal, mint amilyenekre évekkel ezelőtt minden éjjel visszagondolt.

— Rex… Te vagy az? Lehetséges?

A férfi letérdelt.

Kinyújtotta a kezét. Rex habozott… Aztán meglátta a tenyerét. A tenyeret, ami egykor játszott vele, simogatta, fogta a pórázt.

És ekkor... Rex rohanni kezdett. Ugatott, nyüszített, nyalta a kezét. A fiú ölelte, mint rég: — „Annyira kerestelek… Annyira hiányoztál…”

A járókelők megálltak. De senki sem értette. Ez nem csak egy kutya volt. Ez egy eltemetett remény visszatérése volt.

Újra otthon.

Rex aznap hazatért. Az öreg lábak újra meleg ágyra léptek. A szívébe visszaköltözött a béke. Szeretve volt. Megint.

És most már soha többé nem fog eltévedni. Mert aki egyszer elengedte, most örökre fogja a pórázt.

Ha valaha látsz az utcán egy elveszett, szomorú szemű kutyát, jusson eszedbe: talán valaki még mindig várja vissza. Talán ez nem egy kóbor eb... hanem egy elveszett szív, aki csak haza akar találni.

??? Történet, amit meg kell osztani. Kommentben írd be: „Gyere haza, Rex!” – ha megérintett.

2025. április 06. (vasárnap), 15:45