Tudom, nem haltam meg, még csak életveszélyben sem voltam, ezért jobb lenne, ha ki se nyitnám a számat, mégis úgy gondoltam, megküldöm önöknek a történetemet. /Semmi különleges, csak a magyar egészségügy hétköznapjait és jelenlegi siralmas állapotát tükrözi kicsiben\./
Hirdetés
A szitu a következő, napokig rossz közérzet gyötört, fájt a hátam, köhögtem is, lázam nem volt éppen, csak hőemelkedésem, szóval összegezve ramatyul éreztem magam. Nem szokásom minden kicsiséggel orvoshoz járkálni, de amikor már 4 napja tartottak a tünetek és nem múltak el maguktól, ráadásul a munkámat sem tudtam rendesen ellátni, felkerestem a körzetit.
Hirdetés
Be is jutottam hozzá, egyből le is teremtett, amiért nem kértem időpontot, én azt gondoltam, akkor megy az ember, amikor rendelési idő van, és épp indokolttá teszi az állapota, de tudatta az orvos, hogy itt minden esetben időpontot kell kérni és örüljek, vegyem megtiszteltetésnek, hogy megvizsgál, és nem küld haza és hív be másik alkalommal. Hát köszönöm szépen.
Hirdetés
Elmondtam, miért „zavarom” munkaideje alatt, amin újfent kiakadt, amiért semmiségekkel zaklatom, biztos nem akarok dolgozni (nem gond, hogy több, mint 3 éve nem voltam táppénzen), igyak teát, meg szopogassak negrót, egyek mézet, majd jól leszek, arra a napra (ez péntek volt) kiír, hétfőn mehetek munkába. Ezért aztán érdemes volt őt felkeresni, még a torkomat sem nézte meg, nesze semmi, fogd meg jól.
Hirdetés
Habár hétfőig sem lettem jobban, bementem újra dolgozni. Tudni kell, olyan cégnél dolgozom, ahol van üzemorvos és minden nap. A főnököm észlelte, hogy ugyanolyan rosszul nézek ki, mint előző héten és miután elmeséltem neki, mi történt a háziorvosomnál, leküldött a vállalati dokihoz. Neki is elmondtam a helyzetet, értetlenkedett, majd meghallgatta a tüdőmet, megvizsgált és az arcomba mondta, hogy minden bizonnyal tüdőgyulladásom lehet.
Hirdetés
Azt tanácsolta, azonnal menjek vissza a háziorvoshoz és mondjam meg neki, ugyanolyan rosszul vagyok, mint korábban és hogy a munkahelyen megvizsgáltak és diagnózist is felállítottak. Így tettem.
Még aznap vissza tudtam menni a háziorvoshoz, mert haza küldtek természetesen, aki újfent bunkó módon fogadott, majd miután tudtára adtam, mik történtek és mi a nagy helyzet, közölte, majd ő eldönti, mi a bajom. Ekkor végre megnézett, megvizsgált, majd laborra és rtg-re küldött.
Hirdetés
És csodák csodája, a vizsgálatok igazolták, valóban tüdőgyulladással bajlódtam. Felírt antibiotikumokat, szigorú ágynyugalmat, pihenést. Több, mint két hétig tartott, mire felépültem és még csak most fogok majd visszamenni dolgozni. Az meg még kérdéses, majd a kontrollon kiderül, lett-e bármilyen maradandó szövődménye a betegségnek, amennyiben igen, egész biztos, hogy perre viszem a dolgot.
Hirdetés
Amint lezárul ez az eset, biztos, hogy háziorvost fogok váltani. Ha nincs olyan szerencsém, hogy a munkahelyemen is orvoshoz tudok fordulni, akkor még most is csak a teát szürcsölném és csodálkoznék, miért is nem lettem jobban. Hogy ennyire öntelt és nemtörődöm legyen egy orvos, amikor a gyógyítás lenne a feladata, szinte felfoghatatlan számomra. Nem kellene mások egészségével és életével játszadozni, semmilyen körülmények között sem. Csupán tisztességgel elvégezni azt a munkát, hivatást, amire esküt tettek. Ha pedig már alkalmatlanok rá, vagy úgy érzik, kiégtek, kell keresni más állást, ahol nem mások élete a tét.
A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. július 27. (hétfő), 08:09
Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy fia és menye egy súlyos autóbalesetben életét vesztette. A tragédia után hét összetört gyermek maradt szülők nélkül. Nem volt ideje azon gondolkodni, képes lesz-e ekkora terhet egyedül elviselni. Egyszerűen magához vette mind a hét unokáját, és megfogadta, hogy soha nem hagyja őket magukra. Tíz éven keresztül dolgozott, küzdött, vigasztalt és igyekezett pótolni mindazt, amit a gyerekek elveszítettek. A házban közben lassan újra felhangzott a nevetés, bár a szülők hiánya minden családi ünnepen érezhető maradt. A gyerekek felnőttek, de egyikük sem felejtette el azt az éjszakát, amely örökre megváltoztatta az életüket. Úgy tűnt, a múlt fájdalmas titkai már soha nem kerülnek elő. Aztán egy átlagosnak induló napon minden megváltozott. A legkisebb unoka egy poros dobozt talált a pincében, amelyet valaki gondosan elrejtett egy régi szekrény mögé. Amit a doboz rejtett, arra egyikük sem volt felkészülve. A pénzkötegek, a hivatalos iratok és a bejelölt útvonalakat ábrázoló térkép egy régóta őrzött terv nyomait mutatták. A régi papírokból egyre világosabban kirajzolódott, hogy a szülők a baleset előtt eltűnésre készültek. Hamarosan egy aktív bankszámla is előkerült, amelyen nemrégiben még pénzmozgás történt. A nagymama ekkor már tudta, hogy választ kell kapniuk arra a kérdésre, amelyet mindannyian féltek kimondani. Amikor három nappal később valaki bekopogott az ajtón, a család legrosszabb sejtése valósággá vált. A találkozás azonban nem a boldog viszontlátásról, hanem elhallgatott igazságokról, elhagyott gyermekekről és elvesztegetett évekről szólt. Ez a történet megmutatja, hogy a családot nemcsak a vérségi kötelék, hanem a kitartás, az áldozatvállalás és a mindennapi jelenlét tartja össze. És arra is választ ad, mit tett a nagymama, amikor végre megtudta, mi történt valójában az unokái szüleivel. Cikk a hozzászólásoknál! ?
