"Erre ébresztett rá a fiam halála" - John Travolta üzenete

Hirdetés
Hirdetés

Őszinte és gyönyörű Facebook-bejegyzést tett közzé a 16 éves fiát elvesztő filmcsillag./ John Travolta és Kelly Preston fia, Jett, hét évvel ezelőtt, 16 éves korában hunyt el egy ritka autoimmun betegség, a Kawasaki\-kór következtében, mely végzetes epilepsziás rohamot okozott nála\./

Hirdetés
 

A tragédia után Travolta sokáig nem vállalt semmilyen szerepet, és nyilvános helyeken sem lehetett látni. Rendkívül megviselte fia halála, és azóta is ritkán beszélt róla.

Most, 7 év után megható Facebook bejegyzést tett közzé:

“Azt mondják, hogy a legnehezebb dolog, amikor az ember elveszti a szüleit.

Hirdetés
De én ezt megcáfolom. A legszörnyűbb az, ha a gyerekedet kell eltemetned. Azt az embert, akit láttál megszületni, fejlődni, megtanítottad járni, beszélni. És szeretted, feltétel nélkül. Ez a világon a legnehezebb dolog, amit ki kell bírni. A fiam egy epilepsziás rohamot követően hunyt el. 16 évig ő jelentett mindent nekem.

Most arra kérek mindenkit, hogy álljunk meg egy pillanatra, és köszönjük meg gyerekeinknek, hogy vannak nekünk, és a gyerekek is köszönjék meg a szüleiknek, hogy léteznek.

Hirdetés
Az élet ugyanis túl rövid… Töltsünk időt egymással, gyerekek a szüleikkel, szülők a gyerekekkel. Mert az élet kiszámíthatatlan, és bármikor történhet valakivel bármi.

A fiam halála megtanított arra, hogy úgy kell élnem, mintha az az utolsó napom lenne ezen a világon. Mindennap mondjuk el szeretteinknek, hogy mennyire fontosak számunkra. Ennél fontosabb dolog nem létezhet!”

Forrás: lilapuli.hu

2016. február 15. (hétfő), 22:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:39
Hirdetés

Két éve elvesztette a karja felét – most olyan dolgot tett a születésnapján, amire senki nem számított

Két éve elvesztette a karja felét – most olyan dolgot tett a születésnapján, amire senki nem számított

A gyertya lángjaA torta tetején a „29” számjegyek kicsit ferdén álltak, mintha ők sem lennének biztosak benne, hogy van...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:36

Szabályt szegett egy magyar katona a gyakorlótéren – egy apró titok miatt mindent kockára tett

Szabályt szegett egy magyar katona a gyakorlótéren – egy apró titok miatt mindent kockára tett

A zseb titkaA kifutópálya fölött tompán vibrált a levegő, mintha maga a nyár is tiszteletét tenné a sorakozó katonák...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:33

Egy éjszakai üzenet, ami mindent lerombolt – de a nő válasza még nagyobbat szólt

Egy éjszakai üzenet, ami mindent lerombolt – de a nő válasza még nagyobbat szólt

Az a rezgés az éjszakábanA telefon halkan, de kitartóan rezgett az éjjeliszekrényen, mintha tudná, hogy nem szabadna...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:31

5 éve nem nevetett az anyja… aztán történt valami hihetetlen

5 éve nem nevetett az anyja… aztán történt valami hihetetlen

A visszatérés szagaA férfi az előszoba tükrében igazította meg a zakóját, mintha egyetlen gyűrődés is árulkodna valami...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:28

Az apa próbára tette a gyerekeit – két ajtó becsukódott… a harmadiknál elsírta magát

Az apa próbára tette a gyerekeit – két ajtó becsukódott… a harmadiknál elsírta magát

Az ajtó előttA ház már régen nem volt fiatal, de még tartotta magát, akárcsak Szilágyi Imre. A vakolat itt-ott...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:25

Csodában hitt, miközben az élete forgott veszélyben – megrázó történet egy idős nőről

Csodában hitt, miközben az élete forgott veszélyben – megrázó történet egy idős nőről

A későn érkező bizonyosságA fájdalom nem egyik napról a másikra lett elviselhetetlen. Eleinte csak tompa nyomás volt,...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:22

A gazdag férfi tesztelni akarta az alkalmazottját… amit felfedezett, az megdöbbentette

A gazdag férfi tesztelni akarta az alkalmazottját… amit felfedezett, az megdöbbentette

A próba csendje– Tizenegy takarítónő nyolc hónap alatt – mondta halkan az asszisztens az ajtóból. – A közvetítő iroda...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:19

Egy titkos üzenet, egy rejtett igazság – és egy lebukás, ami sokkolta az egész helyet

Egy titkos üzenet, egy rejtett igazság – és egy lebukás, ami sokkolta az egész helyet

A por és a csendBence lassan húzta le a csuklójáról az órát, azt a nehéz, sötét fényű darabot, amit szinte sosem vett...

Hirdetés
Hirdetés