– És a bácsik gyakran jöttek anyához, amíg te nem voltál itthon… – mondta a kislány, amint meglátta az apját… ???
– Amíg nem voltál itthon, apu, anyához bácsik jöttek látogatóba – mondta a kislány, amint meglátta az apját.
– Anyával mindig bementek a szobába.
– Aztán az egyik elment, és felhívta őt Vili bácsi. Anya sokáig csetelt vele. /Utána kicsinosította magát, és elment otthonról\./
– Elment? És téged egyedül hagyott?
Kovácsné Krisztina látta, hogyan duzzadnak meg férje halántékán az erek, de azt sem tudta elképzelni, honnan szedte ezt a lánya.
– Tegnap is itt volt egy bácsi, Peti bácsi. Este sokáig a szobában voltak – motyogta a négyéves Marcsi, miközben a babájával játszott.
– Miféle Peti bácsi? – köhögött fel a teájától Krisztina, és összenézett a férjével, Lajossal, aki legalább annyira megdöbbent.
De Lajos döbbenetében már ott parázslott a harag.
– Aztán felhívta őt Vili bácsi, és anya egész estig vele beszélgetett. Még mesét sem olvasott nekem. – folytatta a kislány, játszva tovább a babával.
– Marcsi, menj be a szobádba játszani, anya és apa szeretne beszélgetni – mondta Lajos, alig palástolva a dühét, miközben becsukta az ajtót a lányuk után.
Krisztina akkor ismerkedett meg a férjével, amikor már független, céltudatos fiatal nő volt. Ambiciózus természete mindenkit levett a lábáról – Lajost viszont annyira megbénította, hogy sokáig nem is merte megszólítani. Úgy érezte, egy ilyen lány megközelíthetetlen, mint egy függőleges sziklafal.
Ez a karakter már gyermekkorában kialakult nála. A szülei akkor váltak el, amikor öt éves volt. Az édesanyja egyedül nevelte fel. Mivel egy kisvárosban éltek, és az asszony három állást vállalt, hogy eltarthassa a lányát, Krisztinának korán kellett felnőnie.
Később Krisztina egyedül jelentkezett az egyetemre, segítség nélkül. Édesanyja nem tudta volna fizetni a tandíjat. Nem volt B-terv, ezért maximálisan összpontosított – végül az egyik legmagasabb pontszámmal került be államilag finanszírozott képzésre.
Ha ösztöndíjat akart, csakis jeles érdemjegyek jöhettek szóba. Ezért minden erejével a tanulásra koncentrált. Amikor a többiek flörtöltek, buliztak, ő a jegyzeteit bújta, hogy mentesüljön a vizsgák alól vagy megkapja a legjobb osztályzatot. Így sokáig észre sem vette Lajos bátortalan közeledését.
– Kriszti, legalább egy kicsit pihenj! Miért olyan fontos neked ez a politológia? Menjünk sétálni! – próbálták rábeszélni a szobatársai.
– A vizsgát te fogod helyettem letenni? – válaszolta Krisztina, szemét le sem véve a tankönyvekről.
– Ennél a tanárnál úgysem lehet ötöst kapni. Automatát meg pláne nem ad senkinek.
És valóban – az oktató kiállhatatlan ember volt, aki minden hallgatót lusta ostobának tartott. De Krisztina minden órára felkészült, mindig az első padban ült, kérdezett, válaszolt, vitatkozott, elemzett – lenyűgöző tudásról téve tanúbizonyságot. Végül a kemény tanár kénytelen volt elismerni: a lány valóban kivétel a szabály alól.
Lajos csak egy év után mert lépni. Akkor történt, amikor Krisztina az utolsó vizsgája után végre elment sétálni a barátnőivel.
– Te jó ég! Komolyan megszólította a mi "sarkvidéki királynőnket"? – nevetgéltek a lányok, miközben Lajos és Krisztina félrevonulva próbáltak beszélgetni.
Néhány perc múlva visszatért Krisztina a barátnőihez.
– Na? Meghívott randira? Már azt hittük, örökké a sarokból fog téged bámulni! – zúdultak rá kérdések.
– Ki bámult?
– Lajos! A dékánhelyettes fiának a fia. Már régóta figyel téged. De te csak tanulsz! Minden agysejted tele van jegyzetekkel. De becsületére legyen mondva – végre lépett! Na, lepattintottad?
– Nem. Holnap moziba megyünk. Tényleg a dékánhelyettes fia?
– Igen, jövő félévben az anyjánál lesz előadásunk gazdaságtanból. Azt mondják, még szigorúbb, mint a politológusunk – ha ez egyáltalán lehetséges.
Ez már Krisztina érdeklődését is felkeltette. Úgy döntött, nem szabad elpazarolni a legszebb egyetemi éveket csak a tanulásra. Szimpatikusnak találta Lajost, de eszébe sem jutott, hogy kezdeményezzen. Nem akarta, hogy azt beszéljék, a jobb jegyek miatt randizik vele. Pedig ha akkor tudta volna, hogy ötöst szerezni az anyjánál a legnagyobb kihívás lesz…
A fiatalok lassan elkezdtek találkozgatni. Kiderült, hogy Lajos nem is annyira hallgatag, csupán kicsit bizonytalan önmagában. Gyakran próbált ismerkedni más lányokkal is, de miután nem kaptak ötöst az anyjánál, azok nyomtalanul eltűntek – legfeljebb egy „ne haragudj, túl különbözőek vagyunk” üzenetet hagytak hátra.
De Krisztina más volt. Ő nem tűnt számító lánynak, inkább becsületesnek, aki soha nem áldozna fel elveket egy jobb jegyért. Lajos tudta: ő nem akarja elszalasztani ezt a lányt. Az anyja viszont egészen más véleményen volt.
A gazdaságtan-tanár, vagyis a dékánhelyettes asszony, Krisztinát önteltnek, beképzeltnek és korlátoltnak tartotta. Bár Krisztina kiválóan felkészült minden órára, válaszolt, kérdezett és vitázott – mégsem kapta meg az ötöst. A tanárnő mindig talált valamit, amibe beleköthetett. Krisztina először életében attól félt, hogy egy vizsgán megbukik. Kétszer is pótvizsgáznia kellett, egy halom plusz kérdésre felelt, míg végül – nagy nehezen – megkapta az áhított ötöst.
Ha a tanárnő tudta volna, hogy a lánya jár a fiával, akkor Krisztina még egy hármast sem látott volna.
Az egyetemi bálon Lajos úgy döntött, megkéri Krisztina kezét. Bár a lánynak még két éve volt hátra a képzésből, Lajos nem tudta elképzelni az életét nélküle. Szerencséjére a lány igent mondott. Nem akartak nagy esküvőt – csak egy aláírás a hivatalban, és egy szolid, diákos ünneplés egy kávézóban. Krisztina tudta: az édesanyja képtelen lenne kifizetni egy drága lagzit.
Lajos sokáig halogatta, hogy bemutassa a menyasszonyát az anyjának. Krisztina mesélt neki arról, mennyire ellenségesen viselkedik vele az anyja az órákon, így a fiú egyre csak tologatta a találkozást. Tudta: ha összeereszti őket, abból nem lesz semmi jó. Hisz otthon anyja nap mint nap mesélt a különböző hallgatókról – főleg azokról, akiket nem kedvelt. Krisztina ezek közé tartozott.
– Fiam, el se hiszed! Az a szemtelen lány megint pótvizsgát kért! Képzeld, ötöst akar! Miközben egy nulla, még bottal is! – zsörtölődött otthon a tanárnő.
– Lehet, ideje lenne neki megadni azt az ötöst, nem? Hiszen látod, mennyit készül – próbálta menteni a helyzetet Lajos.
– Nem fogom! Menjen csak pótvizsgázni, ha már ennyire pofátlan! Ötöst nem fog kapni, azt tanulja meg, hogy hogyan kell viselkedni a felnőttekkel!
– De mit csinált? Bántott téged?
– Amint belép az előadóba, már tudom, hogy baj lesz. Az első padban ül, mindig kérdez, mindig közbeszól, vitatkozik. Ki nem állhatom!
– Lehet, csak azt mutatja, hogy tényleg tudja az anyagot… És akkor még ő a probléma, nem azok, akik hátul ülnek, újságot olvasnak vagy alszanak?
– Tőlük nem is várok semmit. Írok nekik egy hármast, és örülni fognak. De ez a lány azt hiszi, mindent tud. És még dicsekszik is vele!
Lajos csak sóhajtott. Úgy érezte, lehetetlen úgy megszervezni a bemutatást, hogy ne robbanjon ki a háború. Végül csak pár nappal a polgári esküvő előtt vallotta be anyjának, hogy megkérte Krisztina kezét, és összeházasodnak.
– Te normális vagy?! És én miért csak most tudom meg? Ki ez a lány? Ismerem? A hallgatóim közül való? Miért nem mutattad be korábban?
– Mert vagy te zavartad el őket, vagy ők maguktól mentek el, miután nem kaptak jó jegyet – tárta szét a karját Lajos.
– Ez természetes szelekció! Ők kiestek. De ez a mostani?! Ki az?!
– Anya, pont ezért nem mondtam el. Megölnéd. Az ötöst se látná, ha rajtad múlna.
– Milyen ötöst?! Várj… csak nem?! – az anyja elfehéredett, mintha most rakta volna össze a képet.
– De igen, róla van szó. Az a lány, akire most gondolsz.
– Az összes lány közül a legszemtelenebbet, a legönteltebbet és a legkellemetlenebbet választottad! Direkt csinálod ezt velem? Hogy felidegesíts?
– Nem! Már régóta együtt vagyunk. Még az óráid előtt. De tudtam, hogy ha elmondom, mindent elrontok. Krisztina is kérte, hogy ne szóljak. Érezte. Tudta előre.
– Hát persze hogy tudta! Ő mindig tudja, hogyan készítsen ki! De esküvő? Csak a holttestemen keresztül!
Szerencsére az anyós nem jött el a hivatalba. A polgári szertartás nyugodtan lezajlott. A fiatalok külön lakást béreltek, hogy ne kelljen senkinek a torkában lakni. Krisztina tudta: nem egy sima anyóst kapott, hanem egy igazi, vérbeli trónbitorlót.
Három év telt el, mire úgy döntöttek, jöhet a baba. Egy évvel később megszületett a tündéri kislány, Marcsi – kiköpött apja. Az egyértelmű hasonlóság segített abban, hogy az anyós legalább a lányt elfogadja, de Krisztinát továbbra sem tűrte. Egyik fél sem kezdeményezett találkozót – nem érezték szükségét.
Lajos hétvégente elvitte a gyereket a szüleihez, hogy Krisztina pihenhessen. Amikor Marcsi nagyobb lett, az anyós már azt kérte, hogy a kislány náluk is aludjon.
– Kisfiam, most minek hozod el a gyereket éjszaka? Már fáradt, aludni akar. Holnap úgyis korán kel. És te is pihenhetnél végre! A feleséged nem hagy aludni? Üldöz otthon? Dolgoztat? Mert ő csak üldögél otthon.
– Anya, ő otthonról dolgozik.
– Jó kis munka. Ütögeti a billentyűket. Azt még egy analfabéta is meg tudja csinálni – morogta az anyós.
– Akkor biztos nem, mert Krisztinát külön meghívták erre a munkára.
Krisztina nem örült annak, hogy Marcsi az anyósánál alszik. Tudta, hogy a nő nem fogadta el, és biztos volt benne, hogy a férjét is próbálja ellene hangolni. Szerencsére Lajos jól ismerte az anyját, így ezek a látogatások nem hagytak nyomot a kapcsolatukon.
De aztán a baj onnan jött, ahonnan senki sem számított rá.
Pár hét múlva azonban furcsa dolgok kezdtek történni. Miután Marcsi néhányszor átaludta az éjszakát a nagymamájánál, egyre furcsább dolgokat kezdett mesélni az anyjáról, amikor Lajos hazatért egy-egy üzleti útról.
– Apa! Tegnap megint jött Peti bácsi anyához – mondta Marcsi, miközben a szőke hajú babáját fésülgette.
– Milyen Peti bácsi? És mit csináltak?
– Anyával bementek a szobába. Aztán ő elment, és jött Vili bácsi. Anya sokáig beszélgetett vele telefonon. Aztán kicsípte magát és elment otthonról.
– Elment? És téged egyedül hagyott?
Krisztina épp csak belépett a nappaliba, amikor meglátta, hogy férje halántékán kidagadnak az erek. Megdöbbenve hallgatta a lányát, és közben azon gondolkodott, honnan szedi ezeket a történeteket.
Pedig aznap egész délután a parkban voltak. Este Marcsi olyan fáradt volt, hogy fürödni is alig bírt, pedig imádta a fürdőzést. És hát nyilvánvalóan nem volt semmiféle „Peti bácsi”.
– Gyakran jönnek bácsik anyához? – kérdezte feszült hangon Lajos, arca vörösre vált.
– Igen! Tegnap például nem egyedül jött haza, hanem Vili bácsival. Bezárkóztak a hálószobába, és ő csak reggel ment el. Én nem aludtam, láttam!
– Marcsi, menj vissza a szobádba, játszani. Apának és anyának beszélnie kell – szólt Lajos, ezúttal már nem tudta palástolni a haragját.
A kislány szó nélkül felkapta a babáját, és eltűnt a gyerekszobában.
Krisztina értetlenül állt.
– Nem tudom, honnan találja ki ezeket. A tegnap este teljesen nyugodtan telt. Te is hívtál videón, aztán este beszéltünk majdnem egy órát. Mondd meg, szerinted hogyan tudtam volna két különböző pasival félrelépni közben?
Lajos egy pillanatra elbizonytalanodott. Krisztina nyugodt maradt. Nem került, nem feszeng – és ő már jól ismerte a feleségét. Tudta, mikor hazudik. Most nem hazudott.
– Azt akarod mondani, hogy mindezt kitalálta?
– Igen, és nagyon szeretném tudni, honnan. Kérdezzük meg tőle. Emlékezni fog, ő már nagy lány.
Lajos bólintott, aztán elindult a gyerekszoba felé.
– Marcsi, gyere kérlek egy kicsit – szólt be.
– Nézem a mesét! Nincs időm! – felelte a kislány, le sem véve a szemét a képernyőről.
Lajos odament hozzá, leült mellé, és halkan megszólalt:
– Drágám, honnan jutott eszedbe, hogy nálunk járt Peti bácsi meg Vili bácsi?
– Nem mondom meg. Titok – felelte Marcsi, és megrázta a fejét.
Krisztina értetlenül tárta szét a karját.
– Kicsim, tudod, hogy apának meg anyának elmondhatsz minden titkot, igaz? Mi senkinek sem áruljuk el. Ígérjük.
Marcsi egy pillanatra gondolkodott, majd a padlóra szegezte a tekintetét.
– Nem! Akkor a nagyi rám fog szólni – szólalt meg hirtelen.
Krisztina mélyet sóhajtott. Most már értette, honnan fúj a szél.
– A nagyi tanított erre? – kérdezte Lajos.
– A nagyi előbb beszélgetett erről másik nénivel, aztán mondta nekem, hogy ezt kell mondanom. És hogy soha senkinek ne mondjam el, hogy ő mondta.
Krisztina közelebb lépett férjéhez, és szinte suttogva szólt:
– Na, látod. Megmondtam, hogy senki nem járt itt. Egy szó sem igaz ebből.
Lajos arca sápadt lett.
– Ne haragudj. Álmomban sem gondoltam volna, hogy anyám idáig süllyed. Hogy a gyereket használja fel ellened… Ez borzasztó. Soha többé nem viszem hozzá.
– Beszélhetsz vele, ahogy csak akarsz. Végül is a te anyád – mondta Krisztina, gyengéden megérintve férje arcát. – De Marcsinak… nincs ott többé keresnivalója.
Ettől a naptól kezdve Lajos ritkán ment át a szüleihez, és a lányukat soha többé nem vitte magával. Az anyós eleinte tagadott, mindent Marcsi „túl élénk képzelőerejére” fogott. De aztán kénytelen volt beismerni, hogy túl messzire ment.
És ez már nem volt visszafordítható.
Innentől kezdve Marcsit csak ünnepekkor látta, akkor is csak szülői felügyelettel. Krisztina pedig végre fellélegezhetett.
Vége.
2025. április 16. (szerda), 05:19
