Ez a 30 éves nő, két héttel az esküvője előtt hunyt el. Párja egy megható képet talált a telefonján

Hirdetés
Ez a 30 éves nő, két héttel az esküvője előtt hunyt el. Párja egy megható képet talált a telefonján
Hirdetés

John és barátnője még a középiskolában szerettek egymásba, ám az iskola befejeztével elváltak útjaik. 8 év elteltével a pár újra egymásra talált és azt mondták, hogy soha nem szűntek meg egymást szeretni.

/A pár egy idő után úgy döntött, hogy szeretnék összekötni az életüket és el is kezdték tervezni az esküvőjüket\./

Hirdetés
Ám egy sorsfordító dolog történt, ami mindkettejüknek hatalmas csapás volt.
Hirdetés
Michelle-nél gyógyíthatatlan betegséget fedeztek fel, mely már előrehaladott stádiumban volt. Ekkor határozott úgy a két fiatal, hogy nem várnak az esküvőig, egyből elmennek a polgármesteri hivatalba, hogy hivatalosan is egybekeljenek.
Hirdetés
Pár nappal később Michelle-nek egy műtéten kellett átesnie, viszont azt nem tudták, hogy túl fogja-e élni. Szerencsére minden rendben zajlott, így újra nekiláttak a templomi esküvő szervezésének.

Sajnálatos módon Mitchelle két héttel az egyházi esküvő előtt, eltávozott az an gyalok közé a mennyországba. John nagyon nehezen dolgozta fel, hogy kedvese már nem lehet mellette, ezért úgy döntött, hogy létrehoz egy emlékoldalt Facebookon.

Hirdetés

Amikor John erőt vett magán, hogy összeszedje szeretett felesége holmijait, megtalálta a telefonját, amiben ez a kép volt. A fotót feltöltötte az emlékoldalra, majd a következőket írta hozzá.

Hirdetés

“Ő itt a feleségem, a menyasszonyi ruhájában, amit én soha nem láthattam rajta. A lehető leggyorsabban házasodtunk össze, mert nem tudtuk túléli-e a műtétet. Miután túl volt a beavatkozáson, elkezdtük tervezni a templomi esküvőnket, ahova ezt a ruhát szerette volna felvenni. Ám a sors másképp akarta, mert a kitűzött időpont előtt két héttel örök álomra hajtotta a fejét.

Annyira sajnálom, hogy nem volt lehetőségem látni ebben a csodaszép ruhában, ahogy belép az ajtón és végigsétál a templom padjai között. De ez a kép valahogy megnyugtatta a szívem, mert tudom, hogy álmai ruháját viselte akkor.

Hirdetés

Amikor bent feküdt a kórházban elmesélte az embereknek, hogy milyen is lesz az esküvőn abban az álomruhában, amit kiválasztott. Akkor még nem sejtette, hogy ez nem valósulhat meg.

Amikor rábukkantam erre a képre, mozdulatlanul feküdtem az ágyunkon. Szomorú, de mégis boldog voltam, mert tudtam ő már nem szenved. Ahogy néztem őt ebben a meseszép ruhában könnyek csorogtak a szememből. El sem tudom mondani mennyire hiányzik az én szeretett kedvesem…”

Hirdetés

2019. március 02. (szombat), 22:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés