Ez a 40 éves férfi egyfolytában a körmeit rágta! Rossz szokásának végzetes következménye lett!
Hirdetés
Hirdetés
Egy negyven éves férfi sok éven át szenvedett krónikus szorongástól és depressziótól, és elkezdte rágni a körmeit. De ez az ártalmatlannak tűnő szokás szörnyű következményekkel járt.
/Egy angol férfi, John Gardener \(40\) sok éven át szenvedett krónikus szorongástól és depressziótól, és elkezdte rágni a körmeit\./
Hirdetés
De ez az ártalmatlannak tűnő szokás végzetes következményekkel járt.
Amikor John még csak 10 hónapos volt, az orvosok cukorbetegséget diagnosztizáltak nála. Naponta kétszer kellett inzulint adnia magának élete nagy részében.
Hirdetés
Ez a betegség más egészségügyi problémát is okozott nála, és komoly szívbetegsége lett.2011-ben a cukorbetegsége miatt kialakult fekély miatt amputálni kellett a lábát. Ezek után John pszichológiai problémái súlyosbodtak.
Hirdetés
Az a szokása, hogy rágja a körmeit, az idő múlásával egyre rosszabb lett. Ebben az időben Dr. Vernon kezelte, aki szerint John körmei szörnyű állapotban voltak, és szinte teljesen érzéketlenné váltak az ujjai.
Az, hogy elveszítette az ujjai érzékenységét, ahhoz vezetett, hogy semmi fájdalmat nem érzett, miközben a körmeit rágta. Ezért gyakran véres sebeket okozott magának, ami miatt egyre többször került kórházba.
Végül visszafordíthatatlanná váltak a dolgok. John körmei elfertőződtek, és szepszist okoztak az egész szervezetében.
Hirdetés
Antibiotikumokkal kezelték, hogy legyűrjék a fertőzést, de ez hatástalan volt. Le kellett vágni az ujjait. Ez megállította a fertőzést és a láza is elmúlt, de sajnos ez csak rövid ideig jelentett megnyugvást.
Röviddel azután, hogy betöltötte a 40-edik életévét, John elhunyt szívinfarktusban.az orvosok arra jutottak, hogy ez a szepszis hatása miatt következett be, aminek az oka a körömrágás volt.
Hirdetés
John halála sokkolóan hatott mindenkire. Különösen az édesanyjára, aki az alábbi sorokat osztotta meg: ‘Ez egy nagyon súlyos csapás volt a családunk számára, akik azt kívánjuk, bárcsak tehettünk volna valamit. Nem akarom, hogy bárkinek a fiával ez történjen, ez szörnyen fájdalmas.’
John története igazán szerencsétlenül végződött, de ez egy figyelmeztetés lehet mindannyiunk számára, hogy a pszichológiai problémákat ne vegyük félvállról, és szakmai segítséget kérjünk, ahogy lehet.
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
