Ez a apró pici majom leesik a fáról – ekkor az oroszlán képtelen dolgot tesz

Hirdetés
Ez a apró pici majom leesik a fáról – ekkor az oroszlán képtelen dolgot tesz
Hirdetés

Ez talán úgy néz ki, mintha egy Disney film részlete lenne, de a két fotós Evan Schiller és Lisa Holzwarth valóban tanúi voltak az esetnek 2014-ben. Mindez egy kirándulás alkalmával történt Botswanában.

/A kirándulás résztvevői már messziről hallották a majmok hangját és elég nyilvánvaló volt számukra, hogy valami nincs rendben\./

Hirdetés
Néhány perccel később megértették, mi történik. A majomcsapatot két oroszlán támadta meg és felkergették őket a fára.

-Egyszerűen nem hittünk a szemünknek, igazán őrült jelent volt.

Hirdetés
-mesélte Lisa a National Geographics-nak.

Imgur
[adSulvo]

Hirtelen azonban az egyik majom lemerészkedett a fáról és el akart rohanni. De az oroszlán túl gyors volt és elkapta őt. Ekkor jöttek rá, hogy miért csinálta ezt a felnőtt majom. Kicsinye még lent volt a földön és nem volt ideje felmászni a fára. A felnőtt állat ezzel az akcióval akarta magára felhívni a figyelmet, így az oroszlán nem foglakozott a fiatal majommal.

Hirdetés

A kismajom még nagyon fiatal volt és alig volt ereje ahhoz, hogy felmásszon a fára. Többször is megpróbált felmászni, de minden egyes alkalommal leesett. Az oroszlánok persze ezt észrevették, és közelebb mentek, hogy megnézzék, mi történik.

Hirdetés
Imgur

A fotósok, Evan és Lisa lélegzetük visszafojtva nézték a jelenetet és olyat láttak, amit talán még életükben soha.

Az oroszlán eleinte hozzá sem nyúlt a fiatal állathoz. Utána a szájába vette, majd egy kicsit odébb ment, lefeküdt a fűbe és mancsai közé vette a kismajmot. Az oroszlánon az agresszió egyetlen jele sem látszott.

Hirdetés
Imgur

A fán ülő anya aggódva nézte, mi történik kicsinyével és a megfelelő pillanatban leugrott a fáról. Amilyen gyorsan csak tudott, odarohant a kicsihez, a szájába vette és felmászott vele a fára, ahol biztonságban érezte magát.

Hirdetés
Imgur

-Ez igazán inspiráló jelent volt a számomra. Igaz, hogy az életeben is előfordul ilyen helyzet. Akármennyire is szeretnénk kézben tartani az eseményeket, ez nem mindig sikerült. Figyelnünk kell, hogy a jelenben maradjunk és ott találjuk meg a megfelelő megoldást. -mesélte később az eset kapcsán Lisa.

Csak csodálattal tudunk nézni erre az esetre, amikor egy állat a táplálkozási láncra fittyet hányva cselekszik. Az oroszlán és a kis majom története emlékeztethet minket arra, hogy mindig tudunk segíteni egymásnak, még akkor is ha éhes oroszlánok vagyunk!csodalatos.co

 

2017. szeptember 28. (csütörtök), 11:50

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17
Hirdetés

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Magamhoz vettem hét unokámat, és egyedül neveltem fel őket – tíz évvel később egy elrejtett doboz felfedte, mi történt valójában a szüleikkel

Magamhoz vettem hét unokámat, és egyedül neveltem fel őket – tíz évvel később egy elrejtett doboz felfedte, mi történt valójában a szüleikkel

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 12:01

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

I. RÉSZ – A tánc előttA bérelt terem délután még hidegnek és idegennek tűnt, estére azonban megtelt élettel: a fal...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:15

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

I. RÉSZ – A kapu előtti reggelA laktanya előtt még nem oszlott fel a hajnali köd, amikor Barta Réka leszállt a buszról....

Hirdetés
Hirdetés