Ez a férfi meglátja a 15 éves lányt az utcán kezében egy babával. Ezután könnyfakasztó dolgot tesz

Hirdetés
Ez a férfi meglátja a 15 éves lányt az utcán kezében egy babával. Ezután könnyfakasztó dolgot tesz
Hirdetés

Egy hétköznapi ember, aki éppen városról városra utazott, egy nap súlyos erkölcsi döntéshelyzetbe került. A kávézó ablakából egy fiatal, terhes lányt vett észre az utcán, aki egy kisbabát tartott a karjában és kéregetett. /A járókelő szíve azt súgta, hogy segítenie kell, bár abban a pillanatban még nem tudta, hogyan\./

Hirdetés

„Miközben várost váltottam, beléptem egy kávézóba, hogy egyek és igyak egy gyors kávét. Az ablakon át vettem észre a tinédzser lányt, aki a hidegben ült egy lépcsőn, kezében egy csecsemővel.

Hirdetés
Odamentem hozzá, és láttam, hogy sír. Mikor pénzt kért, inkább felajánlottam neki, hogy veszek neki valamit enni. Bementünk egy boltba, ahol élelmiszert vettem neki és a gyermekének, majd visszatértünk a kávézóba, ahol hálásan elfogadott egy hamburgert. Vettem neki még pitét és fagylaltot is. Ekkor kezdett mesélni nekem, hogy 15 éves, és hogy miután teherbe esett, összeveszett a szüleivel és elszökött otthonról.
Hirdetés
Egy éve már nem látta őket, és nem is volt hová mennie.

Megkérdeztem, hogy nem akar-e hazamenni, de azt mondta, a szülei nem fogadnák vissza. Elárulta, hogy elszökése előtt ellopta az apja pénzét. Kiderült, hogy már nem bírja sokáig az utcán, és vissza akar menni, de fél, hogy senki sem akarja látni.

Nem akarta, hogy a telefonomról haza telefonáljak, de beleegyezett, hogy én hívjam fel a szüleit. Az anyja vette fel a telefont. Miután bemutatkoztam, átadtam neki a telefont.

Hirdetés
Hallgatta, ahogy az anyja sír, majd ő is megszólalt, és elkezdett sírni.

Ezután beszéltek egy darabig, majd én is beszéltem az anyukával. Elvittem a lányt a buszállomásra, vettem neki jegyet hazáig, adtam neki egy k

is pénzt, valamint rágcsálnivalót, törlőkendőt és egyéb apróságokat.

A lány folyamatosan háláját fejezte ki és közben sírt. Megöleltem, megcsókoltam a homlokát és a kisbabáét is, majd elbúcsúztam tőlük, amikor felszálltak a buszra.

Hirdetés

Azóta minden évben kapok tőle egy levelet karácsonykor. Most 21 éves, egyetemre jár. A neve Makayla, a fia pedig Joe. Én pedig csak örülök, hogy ebben az életben valami jót tettem!”

2024. január 16. (kedd), 13:35

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 13. (szombat), 16:57
Hirdetés

Évekig élt a férjével ugyanabban a lakásban, de fogalma sem volt, mit rejt a vécé mögötti csempe

Évekig élt a férjével ugyanabban a lakásban, de fogalma sem volt, mit rejt a vécé mögötti csempe

A fuga mögöttRéka a mosogató fölé hajolt, és próbálta nem észrevenni, hogy a víz már rég kihűlt. A tányérokon...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 13. (szombat), 10:29

Egy magyar önkéntes az életét kockáztatta egy oroszlánkölyökért – de a nőstényoroszlán mindent félreértett

Egy magyar önkéntes az életét kockáztatta egy oroszlánkölyökért – de a nőstényoroszlán mindent félreértett

 A szakadék pereménDóra harmadik hete dolgozott a rezervátumban, de még mindig voltak reggelek, amikor úgy érezte,...

Mindenegyben blog
2026. június 13. (szombat), 10:26

A felújított kanapé hibátlannak tűnt, amíg a kutya el nem kezdte kaparni ugyanazt a pontot

A felújított kanapé hibátlannak tűnt, amíg a kutya el nem kezdte kaparni ugyanazt a pontot

A karfa szagaAmikor Nóra behúzta maga mögött a lakás ajtaját, úgy érezte, mintha egy rosszul sikerült napot zárt volna...

Mindenegyben blog
2026. június 13. (szombat), 10:23

A fiú a nagymamáját kérte fel az első táncra, a terem nevetésben tört ki – percekkel később mindenki szégyenkezve hallgatott

A fiú a nagymamáját kérte fel az első táncra, a terem nevetésben tört ki – percekkel később mindenki szégyenkezve hallgatott

 A sötétkék ruhaA ballagási bál estéjén a folyosón már hat óra előtt gyűlni kezdtek az emberek. Lányok álltak a mosdó...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 18:09

Pár órája a Mályi tóhoz mentünk fürdeni…amit ott éltem át, az SOHA nem fogom tudni elfelejteni….szeretném ha elolvasnád!

Pár órája a Mályi tóhoz mentünk fürdeni…amit ott éltem át, az SOHA nem fogom tudni elfelejteni….szeretném ha elolvasnád!

SZERETNÉM MEGOSZTANI VELED, AMIT PÁR ÓRÁVAL EZELŐTT ÉLTEM ÁT – ELMENTÜNK A MÁLYI TÓRA FÜRDENI, ÁM AMI OTT TÖRTÉNT AZT...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 11:12

Azt hitték, a fiatal férfi soha többé nem fog megmozdulni – aztán fürdetés közben történt valami egészen váratlan

Azt hitték, a fiatal férfi soha többé nem fog megmozdulni – aztán fürdetés közben történt valami egészen váratlan

A délelőtti műszakMire Eszter beért az osztályra, a telefonja már harmadszor rezgett a zsebében. Nem merte rögtön...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 10:46

A rabruhás rendőr megjelent volt társa temetésén – amit az elhunyt édesanyja tett, attól mindenki sírni kezdett

A rabruhás rendőr megjelent volt társa temetésén – amit az elhunyt édesanyja tett, attól mindenki sírni kezdett

 Az utolsó kérésA tárgyalóterem ablakán túl szürke, nedves délután állt, olyan, amilyenkor az embernek még a kabátja...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 10:44

A nővérek egymás után jelentették be a terhességüket – a közös pont egyetlen kórterem volt

A nővérek egymás után jelentették be a terhességüket – a közös pont egyetlen kórterem volt

 A hetes szoba csendjeA krónikus osztályon a reggelek mindig ugyanúgy kezdődtek: langyos teaillat, gumitalpú cipők...

Hirdetés
Hirdetés