Ez a hat éves kislány meghalt. Három nappal később az anyja talált valamit a zoknis fiókjában, ami teljesen összezavarta.

Hirdetés
Ez a hat éves kislány meghalt. Három nappal később az anyja talált valamit a zoknis fiókjában, ami teljesen összezavarta.
Hirdetés

Elena Desserich olyan volt, mint bármelyik másik kislány az ő korában. Szeretett rajzolni (rózsaszín volt a kedvenc színe), és tanár szeretett volna lenni, amikor felnő. /De sajnos minden hirtelen megváltozott\: az orvosok rákot diagnosztizáltak nála, amely gyógyíthatatlan volt és körülbelül három hónapot adtak neki\./

Hirdetés
Annak érdekében, hogy élvezze ezt a kevés időt, ami neki még hátra van, a szülei soha nem beszéltek neki a diagnózisáról.

[adSulvo]

Nem sokkal azután, Elena olyan beteg lett, hogy nyelési és beszéd problémái lettek.

Hirdetés
Ahhoz, hogy kommunikáljon a szüleivel, elkezdett jegyzeteket írni. De a szülei nem tudták, hogy Elena elrejtett néhány ilyen feljegyzést a ház körül – nyilván többet tudott, mint ahogy azt a szülei gondolták.

Eldugta a jegyzeteket az edények között, a fiókokban, a könyvekben… Mindegyikben azt írta, hogy szereti a családját. Az egyik feljegyzésében bocsánatot kért az apjától a betegségéért.

Hirdetés
Elena 2007 augusztusában halt meg. a szülei hónapokon keresztül találtak jegyzeteket szétszórva a házban, amikor a legkevésbé sem számítottak rá. Minden egyes jegyzet, amit találtak egy ütés volt számukra, mert arra emlékeztette őket, hogy lányuk elment, de ugyanakkor áldás is volt, mert emlékeztette őket, hogy a lányuk szerette őket a rövid idő alatt, amíg ezen a földön volt.

Néhány feljegyzésen csak annyi állt, hogy “szeretlek titeket”, és néhányon részletesebb rajz volt szívekkel.

Hirdetés
Néhány a kishúgához szólt, hogy felkészítse az iskolára. Az összes jegyzetet összegyűjtötték, és úgy döntöttek, hogy egy könyvben elmesélik Elena történetét és megosztják a jegyzeteit a világgal. A könyv címe: “Notes Left Behind.” A könyvből származó bevételt Elena szülei a rákot betegséggel foglalkozó csoportoknak adományozzák.

Egy kedvcsináló a könyvhöz:

Nyugodj békében, Elena.

Hirdetés
Nyilvánvaló, hogy ő egy különleges lány volt, aki nagyon szerette a családját. És a jegyzeteken keresztül az emléke örökké élni fog. - harmonikum.com

2017. február 11. (szombat), 16:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés