Ez a nő éveken keresztül koporsókba és dobozokba tett több ezer gyermeket, amíg el nem kapták. Az oka meg fog ríkatni téged.

Egy elfelejtett hõs asszony Irena Sendler 2500 gyereket mentett ki a varsói gettóból

/„Életem egyik legmegindítóbb találkozása volt”, mondja Joachim Wieler mindig, amikor Irena Sendlernél tett varsói látogatásáról kérdezik\./

„Igen szerény, nagyon elevenek a szemei, és nagyon eleven a szelleme. Hihetetlen.” A társada- lomtudományok kiérdemesült erfurti professzora arról az asszonyról beszél, aki a II. világháború idején kétezer-ötszáz gyereket mentett ki a varsói gettóból, s ezért majdnem el- vesztette a saját életét.

Története több mint ötven éven át rejt- ve maradt, mígnem négy amerikai diáklány fejébe vette, hogy emlékeztetni fogja a világot erre az asszonyra. A fiata- lok színdarabot írtak, s azt elõ is adták iskolájukban. A médi- umok felfigyeltek erre, és hamarosan több minden ismertté vált egy szinte elfeledett asszony csendes hõsiességérõl. Irena Sendler mindazonáltal 2003-ban meg- kapta a legnagyobb lengyel kitüntetést, a Fehér Sas-rendet. Hogy bátorságát Németországban is megismerjék, Joachim Wieler síkraszállt azért, hogy 2006.

július 30-án Mün- chenben, a szociális munkások 18. világkongresszu- sán kitüntessék a lengyel nõt. Irena Sendler törté- nete ugyanis egy olyan asszonyt mutat be, aki bátran és önzetlenül cselekedett, noha közben saját életét kockáztatta. A zsidók segítéséért a németek által megszállt Lengyelországban halálbüntetés járt.

[ad1]

Irena Sendler élete a tettekre váltott civil kurázsi története. Ezért kell elmesélni. Elzbieta Ficowska egyike annak a kétezer-ötszáz zsidó gyereknek, akiket Irena Sendler a biztos halál elõl mentett ki a gettóból – az üldözött zsidók megsegíté- sére létrejött földalatti szervezet, a Zegota segítségével. A kis Elzbieta hathónapos volt, amikor 1942 júliusában kicsempészték a gettóból egy kocsiban: faládába rejtették, s arra téglákat raktak. A nemzetiszocialisták feltehetõen Treblinkába deportálták a szüleit, ahol meggyilkolták õket, mint a 380.

000 varsói zsidó legtöbbjét. Elzbieta hamis névvel lengyel nevelõszülõkhöz került. Elzbieta Ficowska manapság felhívja a figyelmet megmentõjére és saját sorsára is. Nem sok minden maradt, ami a varsói gettóbeli múltjára emlékezteti: Egy összegyûrt babafotó, s egy ezüstkanál, amelybe nevét és születési dátumát vésték. „Irena nemcsak minket mentett meg, hanem gyermekeinket és unokáinkat is, és minden utánunk jövõ nemzedéket”, mondja visszatekintve Ficowska. Õ a legfiatalabb az Irena Sendler által megmentett gyerekek közül, s elnöke A holocaust gyermekei Egyesületnek Lengyelországban. Ezt a nyolcszáz fõbõl álló egyesületet a kilencvenes évek elején alapították azzal a céllal, hogy a túlélõk segíthessék egymást.

Ficowska ma egyike Irena Sendler legszorosabb barátnõinek – csaknem olyan, mintha a lánya lenne. „Tulajdonképpen három anyám van – mondja meghatottan –; egy zsidó, aki nem ismerhettem meg, egy lengyel, aki fölnevelt, és Irena, akinek az életemet köszönhetem.

” Majd hozzáteszi: „Irena nagyon jó, nagyon intelligens asszony. Sajnos mostanában nem jól van, mert kiesett a tolószékébõl.” Az, hogy Irena Sendler tolószékben ül, annak a következménye, hogy a Gestapo megkínozta, miután 1943-ban be- árulták õt. E kínok és a halálra ítélés ellenére nem árulta el azt a rejtekhelyet, ahová a megmentett zsidó gyerekek nevét tartalmazó listát rejtette. Röviddel kivégzése elõtt futni hagyta õt egy SS-legény, akit a Zegota megvesztegetett. Késõbb egy üvegbe dugta a papírt, és elásta egy fa alatt. A háború után ez a lista, ha nem is minden gyereknek, de sokuknak visszaadta igazi identitását. Irena Sendler Varsó Újváros nevû részében, az Irgalmas Testvérek kolostora által mûködtetett lakóotthon egyik kis szobájában él. „Õ az”, mondja Anna Mieszkowska, és egy fotóra mutat. Irena Sendler alacsony, kicsit meggörnyedt asszony, egy karosszékben ül. Fehér haját fekete ráf fogja vissza, s fekete ruhát visel. „Itt kerestem fel õt ismételten, s beszélgettem vele, hogy majd könyvbe foglalhassam a szava- it.” Anna Mieszkowska újságíró és színháztudós, õ írta le elõ- ször Irena Sendler hihetetlen élettörténetét. Ez év márciusá- ban jelent meg a könyv németül, A holocaust-gyerekek anyja címmel. Elõször Lengyelországban adták ki 2004-ben, s a legjobbkor. „Irena Sendlernek nincs már ereje ahhoz, hogy újból és újból maga beszéljen a történtekrõl”, mondja a szer- zõnõ.

[ad2]

Az idõs hölgyrõl családja és barátai gondoskodnak naponta. Más emberekkel már csak ritkán akar kap- csolatba lépni, újságírókkal pedig egyáltalán nem. „Azok közül sokan kicsavarták, amit me- séltem nekik.” Meg aztán a beszélgetések túlságosan is felkavaróak az idõs hölgy szá- mára. Az újságírónõnek ezért nagyon óvatosan és lassan kellett eljárnia. A munka azonban megérte: egy csöndes, nagyon megindító könyv jött létre Irena Sendlerrõl.

Ez a varsói nõ 1910-ben, egy katolikus orvos lányaként született. Apja jobbára szegény zsidó pácienseket kezelt, így tanult meg õ is jiddisül. Késõbb lengyel irodalmat és pedagógiát tanult, tanulmá- nyai befejezése után pedig szociális munkás lett. Apjától örökölte a keresztény elkötelezettséget. „Apám akkor halt meg, amikor hétéves voltam, de örökre eszembe véstem szavait, hogy ne nemzetiségük, fajuk vagy vallásuk szerint osszuk fel az embereket. Az a döntõ, hogy ki milyen ember. A második alaptétel, amelyre gyerekkoromban megtanítottak: kötelesek vagyunk kinyújtani kezünket a fuldoklók, a bajba jutottak felé.” Amikor kitört a háború, hivatalosan szociális munkásként dolgozott, nem hivatalosan pedig zsidókon segített. Irena Sendler számára ez „nem hõsiesség volt, hanem a szív igé- nye”. Továbbá hangsúlyozza, hogy nem volt egyedül; õ hangolta össze a munkát, de mintegy huszonöt ember vett részt a mentõakciókban. Irena Sendler gondoskodott szolgálati igazolványról ama egészségügyi csoport számára, amelynek a feladatai közé tartozott, hogy küzdjön a fertõzõ betegségek ellen a varsói gettóban. Ily módon azon kevés keresztény lengyel közé tartozott, akik naponta többször is bemehettek a gettóba. Kezdettõl fogva mindenekelõtt a legfiatalabb gettólakókkal törõ- dött. Pénzt, élelmiszert, hamis papírokat, gyógyszereket és ruhát vitt a szögesdrót és falak mögötti világba, ahol rettenetes viszonyok uralkodtak: éhezés, betegségek, halál. Jolanta fedõnéven Irena Sendler több mint tíz másik aszszonnyal együtt földalatti hálózatot hozott létre a gettóban. Körülbelül egy éven át teremtett kapcsolatot a családokkal. „Azt mondtuk, lehetõségünk van arra, hogy kicsempésszük a falon a gyerekeket, és megmentsük õket”, írta feljegyzéseiben. „De arra a kérdésre, milyen biztosítékot adunk, csak azt felelhettük, hogy semmilyen biztosíték nem létezik, és még azt sem tudjuk, hogy ugyanazon a napon elhagyhatjuk-e a gettót. ” „Olyan jelenetek adódtak, mint Dante Infernójában”, emlékezik vissza. „Az apa beleegyezett abba, hogy elváljon gyerekétõl, az anya és a nagymama azonban a világért sem akart lemondani róla.” Az elváló anyák és gyerekek kiáltásai és könnyei rémálma- iban még ma is üldözik Irena Sendlert. A gyerekeket különfé- le utakon csempészték ki a gettóból: tûzoltó- vagy mentõau- tóba rejtve, villamoson, vagy gyalog egy olyan bírósági épü- leten keresztül, amelynek két bejárata volt – egyik a gettó oldalán, másik az „árja” oldalon –, pincéken és szenny- víz-csatornákon keresztül. Akárcsak a gyerekek, akiket új, lengyel néven, hamis papírokkal árvaházakban és családok- nál helyeztek el, maga Irena Sendler is rejtõzködve élte túl az utolsó háborús éveket. A zsidók segítõje már 1965-ben megkapta az izraeli állam- tól a legnagyobb kitüntetést, „A világ igaza” címet, a szocia- lista állam azonban nem ismerte el teljesítményét. Irena Sendler megpróbált normális családi életet élni, de meg kel- lett tapasztalnia az új hatalmasok antiszemitizmusát. Kihall- gatták, amikor terhes volt, és ezért elvetélt. Amikor az amerikai Kansas-beli lányok 2000-ben levelet írtak neki, „a zaklatások, megaláztatások és üldöztetések évei után ez valódi újrafelfedezés volt”, írja - ertedvagyok.hu

2016. december 15. (csütörtök), 20:44