Ez a szerelmespár egy kisbabát fogad örökbe – az apa meglátja a vér szerinti anyát és a képtelenség mégis valóság lesz

Hirdetés
Ez a szerelmespár egy kisbabát fogad örökbe – az apa meglátja a vér szerinti anyát és a képtelenség mégis valóság lesz
Hirdetés

Walt és Annie nagyon jól illenek egymáshoz. Történetük azonban mégsem mindennapi, gyerekként ismerték meg egymást. Közel is laktak egymáshoz, a családjuk pedig sok időt töltött egymás társaságában.

/Mikor idősebbek lettek, Walt és Annie egymásba szerettek, összeházasodtak\./

Hirdetés
Később, mikor gyerekekről esett szó, pontosan tudták, hogy egymásnak voltak teremtve. Mindketten ugyanis arról álmodoztak, hogy kislányuk legyen és már gondolkodtak is azon, mi legyen a neve. Sajnos a valóság egészen más volt.
Hirdetés
Tervüket nehezebben tudták kivitelezni, mint ahogy gondolták volna.

Mowing Works / Youtube

MOWING WORKS / YOUTUBE

[ad1]

Walt még csak 10 éves volt, amikor kislányát először meglátta. Volt ugyanis Waltnak egy látomása, akkor látta a kislányt először. A kislánynak olíva színű volt a bőre, haja pedig fekete volt. Chloe-nak hívták. Attól a perctől fogva Walt tudta, hogy egyszer ő lesz Chloe-nak az édesapja.

Waltnak azonban kék szeme, világos haja és világos bőre volt ezért azt gondolta, akkor a kislány majd az anyjára fog hasonlítani.

Hirdetés
Ekkor azonban Walt beleszeretett gyerekkori barátjába, Annie-be, akinek szintén világos bőre, szőke haja és kék szeme volt….

Mikor több évvel később a pár gyerekekről kezdett el beszélgetni, valami rendkívüli dolog történt. A lány elmondta Waltnak, hogy a kislányukat Chloe-nak szeretné keresztelni, mert Walt egy ilyen nevű kislányt látott a látomásában. Ekkor tudták pontosan, hogy ők egymásnak voltak teremtve.

A pár négy éven keresztül próbálkozott, de Annie-nek nem sikerült teherbe esni és már azon kezdtek el gondolkodni, hogy talán nem is fog sikerülni.

Hirdetés

Moving Works /Youtube

MOVING WORKS /YOUTUBE

[ad2]

 

Igaz, hogy annyira nem tetszett nekik az örökbefogadás ötlete, mégis feliratkoztak egy listára. Aztán valami csodás dolog történt.

Hirdetés
Nem sokkal később felhívta őket az iroda, hogy találtak egy gyermeket számukra.

Egy pár választotta ki őket, azt szerették volna, ha ők lesznek gyermekük szülei. Egy kislányról volt szó. A pár nagyon boldog volt de ugyanakkor nagyon ideges is. Ő lenne az? Még azon is gondolkodtak, hogy esetleg egy másik nevet válasszanak.

Moving Works/Youtube
Hirdetés

MOVING WORKS/YOUTUBE

De mikor a gyermekük vér szerinti édesanyjával találkoztak minden megváltozott. Az édesanya elmondta, már kitalálta mi legyen a kicsi neve, és ezt szerette volna velük megbeszélni. Ez a név pedig Cloe volt. A fiatal pár nem hitt a fülének! Ekkor rájöttek, igen, ez az ő Chloe-juk. Ennek így kellett lennie. Amikor pedig a kislány megszületett, pontosan olyan volt, mint amilyennek Walt őt álmában látta. Sötét bőr, sötét haj….

Moving Works
Hirdetés

MOVING WORKS

Ez a történet azt bizonyítja, hogy bizonyos dolgok el vannak rendelve. Walt és Annie készítettek egy filmet erről a fantasztikus történetről. Nézze meg a filmet és ossza meg barátaival.

 
csodalatos.co

2017. március 05. (vasárnap)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 16:35
Hirdetés

Nem pénzt adott, hanem esélyt – ezért tértek vissza hozzá évtizedek múlva

Nem pénzt adott, hanem esélyt – ezért tértek vissza hozzá évtizedek múlva

A hajnal, amikor valami megmozdultA hajnal még alig szivárgott át a redőny résein, amikor Éva megállt a dagasztóasztal...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 16:32

Amikor az anya benyitott, amit látott, mindent megváltoztatott… de ez még csak a kezdet volt

Amikor az anya benyitott, amit látott, mindent megváltoztatott… de ez még csak a kezdet volt

A nyitott ajtóA budai villa folyosóján tompán visszhangzottak a léptek, mintha a ház maga is visszatartaná a...

Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 16:29

Amikor kimondta az apa nevét, az orvos összeomlott – senki sem számított erre

Amikor kimondta az apa nevét, az orvos összeomlott – senki sem számított erre

A kérdésA szülőszoba fényei túl erősek voltak, mintha minden árnyékot ki akarnának égetni belőlem, még azt is, amit...

Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 16:26

Pimasz fiatal férfi alázta az idős asszonyt a buszon… pár másodperc múlva minden megváltozott

Pimasz fiatal férfi alázta az idős asszonyt a buszon… pár másodperc múlva minden megváltozott

A reggeli járatA Komárom felé tartó helyközi busz aznap reggel zsúfoltabb volt a szokásosnál. A hideg ellenére párás...

Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 16:23

Senki nem segített… csak egyetlen ember lépett elő – és ezzel mindent megváltoztatott

Senki nem segített… csak egyetlen ember lépett elő – és ezzel mindent megváltoztatott

A parkoló csendje alattA késő délutáni fény már tompán csúszott végig a tatai szupermarket parkolójának aszfaltján,...

Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 16:21

Nem kiabált, nem sírt – amit a megcsalt kismama tett, az sokkal erősebb volt

Nem kiabált, nem sírt – amit a megcsalt kismama tett, az sokkal erősebb volt

Az a vacsoraAz étterem tompa fényei alatt minden túl rendezettnek tűnt, mintha a csendet is gondosan megkomponálták...

Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 16:18

Tűnj el, szégyent hozol rám – mondta a férfi… majd egy éjszaka alatt mindent elveszített

Tűnj el, szégyent hozol rám – mondta a férfi… majd egy éjszaka alatt mindent elveszített

A fények mögöttA terem túl világos volt, a csillárok hideg fénye mindent kirajzolt, amit legszívesebben elrejtettem...

Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 16:15

Nem akarták vállalni az anyjukat – de amit a legkisebb tett, az mindent felülírt

Nem akarták vállalni az anyjukat – de amit a legkisebb tett, az mindent felülírt

A csend súlyaAz orvos hangja nem volt kemény, inkább fáradt, mint aki már túl sokszor mondta ki ugyanazt a mondatot más...

Hirdetés
Hirdetés