Ez történ ma a Kossuth téren

/A maximum 18 év körüli, vékonyka lány akkor már befejezte nagybőgőjén a zenélést, mert két fegyveres parlamenti őr felszólította őt erre\./

A fegyveres férfi kb. 40, a szintén egyenruhás nő 50 év körüli lehetett.

Megkérdeztem az egyenruhásokat miért nem engedik a lányt zenélni, mi a probléma?

A nő azt felelte, hogy utcán, pénzért csak az önkormányzattól kapott engedély birtokában lehet zenélni.

Mondtam a fegyveres őröknek, hogy a lány nem pénzért zenél, bárki adhat neki, ha úgy gondolja, hogy szeretne adni.

Megkérdeztem tőlük, hogy mi a helyzet a hajléktalanokkal? Rájuk is ugyanez az önkormányzati szabály vonatkozik és ők csak betartják azt a törvényt, amire felesküdtek- felelte a nő.

Mondom nekik ez teljes mértékben embertelen és különben is, hogyan számolnak el a lelkiismeretükkel, hogy egy ilyen „gaztettért” képesek vegzálni egy szerencsétlen kislányt.

Hozzá tettem, hogy az országban nagyon sok ember nem tartja be a törvényeket, konkrétan az ország kirablása zajlik, az ellen vajon mikor emelik fel a hangjukat.

A nagy darab fegyveres férfi egyetlen szót sem szólva, lesütött szemmel nézett maga elé.

Közben a teljesen megriadt lány a néhány száz forintnyi aprót, ami a táskájába volt dobva az őrök felé nyújtotta át. Legalább annyi emberség volt bennük, hogy a pénzt nem vették el tőle.

Feltettem a kérdést, hogy ha ők most nem zavarják el a kislányt, akkor mi történt volna. Azt felelte a nő, hogy akkor valamilyen parlamenti alakulat előbb-utóbb rászólt volna. Kérdeztem, hogy a felfegyverzett parlamenti őrség?

Erre a nő megint annyit válaszolt, hogy ő csak a törvényeket tartja be.

Mondom neki nem kötelező ilyen törvényekre felesküdni és betartatni. Van ennél fontosabb emberi érték is, mint például a szolidaritás, a becsületesség, vagy a humanitás.

Amikor már nem láttam értelmét tovább maradni elsétáltam.

Kb. 50 méter múlva a zenész lány utánunk jött és elcsukló hangon köszönte meg, hogy valaki kiállt mellette.

Mondtam neki, hogy egy pillanatig se érezze, hogy ő bármi rosszat követett volna el. Ezek gazemberek voltak és igenis ki kell állnia a jövőben a saját igazáért.

Azt is mondtam, esze ágába ne jusson esetleg a riadalom miatt, hogy többet nem zenél az utcán, sőt javasoltam is neki, hogy ott helyben tovább kéne játszania, mert joga van hozzá és ha kell, köré csődítünk egy rakás embert.

Ha őt esetleg elviszik, vigyenek minket is.

Végül adtam neki egy kis pénzt, majd Ő újból megköszönte a kiállást, megölelt minket és elsírta magát.

A Szabadság tér felé véve az irányt én még egy jó darabig mérgelődtem. Azóta is próbálom megérteni, hogyan jutott ilyen mélyre Magyarország.