Ezt a 22 éves nőt felfogadták, hogy gondoskodjon a babájukról, mindössze három héttel ezelőtt. De a szülők soha nem számítottak arra, hogy mit fog tenni.

Hirdetés
Ezt a 22 éves nőt felfogadták, hogy gondoskodjon a babájukról, mindössze három héttel ezelőtt. De a szülők soha nem számítottak arra, hogy mit fog tenni.
Hirdetés

A huszonkét éves Kiersten Miles New Jersey-ben éppen befejezte a főiskolát és elkezdett dolgozni, mint dajka, hogy fizetni tudja a számláit. A három gyermekes szülők, George és Farra Rosko úgy gondolták, hogy szükségük van egy jó bébiszitterre a nehéz időkben a családnak: a legfiatalabb gyermeküket, a kilenc hónapos Taliát veleszületett epeútelzáródással diagnosztizálták (az epe a májból nem tud kiválasztódni), és a kezdeti kezelés nem ment túl jól.

 

Amikor felvették Kierstent, még nem tudták, hogy ez a lány milyen jót fog tenni a családdal.

/A család várta a máj donort, amely megfelelő Talia számára\./

Hirdetés
Vártak és vártak, de az idő fogytán volt.
Hirdetés
Az orvosok azt mondták nekik, hogy Talia lehetséges, hogy nem éli meg a második születésnapját, ha nem kap májátültetést hamarosan.
Hirdetés
Kierstent megdöbbentette, amikor hallott erről.

 

A lány még csak három hete volt a családnál, de már nagyon szerette őket – főleg ezt az aranyos kislány. Ahogy jött, hogy megértse a helyzetet, hozott egy érzelmi döntést.

Hirdetés
Azt akarta, hogy vizsgálják meg, hogy alkalmas e májdonornak Talia számára. Egyszerűen nem tudta tétlenül nézni, ami történik.

Kiersten átgondolta, majd beszélt a Rosko családdal.

Eleinte úgy gondolták, hogy a szép, fiatal dada nem érteti a helyzet súlyosságát – szervet adományozni nem olyan dolog, mint vért adni. Ez magában foglal egy hosszú operációt, a helyreállításhoz szükséges időt, és egy bizonyos kockázatot.

Hirdetés
“Ne akard ezt a vizsgálatot elvégeztetni magadon, ha nem állsz készen a következményekre.” – mondta neki a család.

De kiderült, hogy Kiersten már utána nézett a dolgoknak. Már tudta, hogy mit csinál, és komolyan gondolta. Így készült a találkozóra, hogy a fiatal nőt megvizsgálják.

Kiderült, hogy alkalmas volt májdonornak.

Most már megkezdték az előkészületeket. Az egész eljárás 14 órán át tartott, és Kierstennek még egy hetet bent kellett a kórházban tölteni.

Hirdetés
Egy heggel jött ki, de neki ez csak egy kis áldozat, hogy a kislány életben maradjon.

További habozás nélkül haladtak előre, és a műtét sikeres volt mindkettőjük számára.

Mind a dada és a most 16 hónapos kisgyermek jól vannak.

Kiersten nem csak egy életet mentett meg, hanem egy egész családot. Micsoda nagylelkű tett ez egy ilyen fiatal lánytól!

2019. október 25. (péntek), 10:18

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48
Hirdetés

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 12:01

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

I. RÉSZ – A tánc előttA bérelt terem délután még hidegnek és idegennek tűnt, estére azonban megtelt élettel: a fal...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:15

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

I. RÉSZ – A kapu előtti reggelA laktanya előtt még nem oszlott fel a hajnali köd, amikor Barta Réka leszállt a buszról....

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:14

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

 A lánc a zubbony alattA délelőtti udvar nem volt hangosabb a szokásosnál, mégis minden zaj külön hallatszott benne: a...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 10:23

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

 A jég szélénA fedett jégpálya folyosóján vizes kabátok és korcsolyaélek fémes szaga keveredett. Nóra a sporttáskát a...

Hirdetés
Hirdetés