Ezt tette a hajléktalan a kislánnyal

Hirdetés
Ezt tette a hajléktalan a kislánnyal
Hirdetés

Ez történt néhány nappal később...

Ezt a kislányt, Ella-t, egy nagylelkű cselekedet tette boldoggá, amit ő maga hajtott végre. /Miután a kaliforniai Monterey\-ben, a Lallapalooza nevű étteremben megrendelték az ebédjüket az édesapjával, Ella az ablakon keresztül észrevett egy hajléktalan embert, aki egy padon ült\./

Hirdetés
Ekkor hirtelen megkérdezte édesapját, Eddie Scott-ot:

“Adhatok neki belőle?”

Eddie azt mondta neki, hogy menjen csak. Ella ekkor fogta a tányérját és kisétált a férfihoz, odaadva neki az egész ebédjét.

Az egyik éttermi alkalmazott egy későbbi interjúban elmondta, hogy a férfi később hálásan megköszönve visszavitte a tányért és az evőeszközöket.

Hirdetés

Ahogy bármely más szülő lett volna, úgy Eddie is mérhetetlenül büszke volt a gyermekére és szerencsére egy felvételt is tudott készíteni a történtekről.

Ezt nem sokkal később megosztotta a Facebook oldalán, ami azután elterjedt a neten. Olyan mértékben, hogy még egy televíziós hírműsorba is bekerültek.

Eddie-nek két nappal később érkezett egy telefonhívása. Egy nő, Roseanne, elérzékenyült hangon szólt a telefonba.

Hirdetés
Elmesélte neki, hogy a férfi, akinek a lánya ételt adott, az ő bátyja, David, egy 62 éves veterán, aki poszttraumás stressz szindrómában szenved és már 6 hónapja nem látták.

Ahogy Eddie erről tudomást szerzett, a Faceook-on azonnal megosztotta az információt és Roseanne is nagy erővel keresi a lehetőséget, hogy újra kapcsolatba léphessen bátyjával.

Kedveld Te is 

(Tudásfája)

FOTÓ:ILLUSZTRÁCIÓ 

Hirdetés

2019. július 16. (kedd), 22:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 16:54
Hirdetés

Egy katonáknak fenntartott kocsmában egy férfi szándékosan rám locsolta az italát

Egy katonáknak fenntartott kocsmában egy férfi szándékosan rám locsolta az italát

A Honvéd utcáról nyíló, alacsony mennyezetű presszót a környéken mindenki csak Laktanya Sörözőnek hívta, pedig a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:20

Kiröhögték az egyszerű apát az esküvőn… 10 másodperccel később mindenki szégyellte magát

Kiröhögték az egyszerű apát az esküvőn… 10 másodperccel később mindenki szégyellte magát

A sarokasztalA sarokban ültem, ott, ahol az ajtó nyílt a konyha felé, és minden egyes lengésnél kiáradt a forró levegő,...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:16

Egy anya betört a lánya lakásába… amit a pince mögött talált, mindenkit sokkolt

Egy anya betört a lánya lakásába… amit a pince mögött talált, mindenkit sokkolt

A csend súlyaHárom hete nem beszéltem Annával. Az első napokban még magyarázatokat kerestem: sok munka, lemerült...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:12

A férfi azt hitte, túl van a múlton… aztán meglátta volt feleségét terhesen egy étteremben

A férfi azt hitte, túl van a múlton… aztán meglátta volt feleségét terhesen egy étteremben

A felismerés pillanataA toll megállt a levegőben. Márk ujjai között egy pillanatra megremegett, mintha nem lenne biztos...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:08

Napokig nem értették a kutya viselkedését… aztán felfedeztek valamit a szekrény mögött

Napokig nem értették a kutya viselkedését… aztán felfedeztek valamit a szekrény mögött

A szoba, ami megváltozottAz ajtófélfának támaszkodva álltam, és úgy éreztem, mintha valaki belülről szorítaná össze a...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:05

Kiküldték farmerben az étteremből – amit ezután tett, attól mindenki elhallgatott

Kiküldték farmerben az étteremből – amit ezután tett, attól mindenki elhallgatott

Az asztal, ami nem jutottA délutáni fény tompán szűrődött be az étterem nagy üvegablakain, mintha szándékosan puhítaná...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 12:56

Megalázta a 70 éves nőt az étterem vezetője – aztán megérkezett valaki, aki mindent megváltoztatott

Megalázta a 70 éves nőt az étterem vezetője – aztán megérkezett valaki, aki mindent megváltoztatott

A csend súlyaAz ajtó fölött megszólaló csengő hangja alig hallatszott ki a beszélgetések halk zsongásából, amikor az...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 12:53

Egy takarító belépett egy zárt szobába – ami ezután történt, mindenkit sokkolt”

Egy takarító belépett egy zárt szobába – ami ezután történt, mindenkit sokkolt”

A csend, ami nem hagy nyugodniA folyosó fényei tompán égtek, mintha ők is fáradtak lennének már attól, hogy...

Hirdetés
Hirdetés