Felébredtem, és ezt a képet találtam a telefonomon. A férjem készítette, miközben aludtam! Ekkor láttam meg a nagy IGAZSÁGOT, amit üzenek mindenkinek!

Hirdetés
Felébredtem, és ezt a képet találtam a telefonomon. A férjem készítette, miközben aludtam! Ekkor láttam meg a nagy IGAZSÁGOT, amit üzenek mindenkinek!
Hirdetés

Felébredtem, és ezt a képet találtam a telefonomon. A férjem készítette, miközben aludtam! Ekkor láttam meg a nagy IGAZSÁGOT, amit üzenek mindenkinek!.

/A “The Chronicles of Mothehood” blog szerzője Cassie Hilt nem csak kiváló író, hanem három gyerek, többekközt egy újszülött édesanya is\./
Hirdetés
Ő aztán tudja, hogy mi az igazán mozgalmas élet.
Hirdetés
.

A férje egy olyan képet készített, melyen Cassie éppen a kislányával aludt.

Mivel fogalma sem volt, hogy kép fog készülni róla, a lehető legtermészetesebb pozícióban kapta le a férje, smink nélkül, gyönyörűen.

Hirdetés

“Amikor reggel felébredtem, ezt a képet találtam a telefonomon. Teljes kómában voltam, semmire nem emlékszem, annyira fáradt voltam. Aznap éjjel szerencsére a férjem volt a “szolgálatos”, ő kelt fel a kislányunkhoz, és etette meg.

Majd betette ide mellénk az ágyba, de én semmire nem ébredtem fel. Normális esetben, ha egy olyan kép készül rólam, amire nem készültem fel, nem pózoltam rajta, vagy nem voltam kisminkelve, akkor nem hagyom, hogy feltegyék rólam az internetre, de ez teljesen más volt.

Hirdetés

Az utóbbi idő nagyon rázós volt, arra sem volt időm, hogy mosogassak, vagy tusoljak.

A szemem táskás volt a kialvatlanságtól, bébiételes otthonkában voltam, a hajam csak úgy egy kontyba fel volt kötve, és persze nem voltam kisminkelve. Nem egy csillogó-villogó fénykép, de a világ egyik legszebb, és egyben legnehezebb dolgát az anyaságot örökítette meg.

Szükségem van arra, hogy emlékezzek erre az időszakra majd. Ha valamikor úgy érzem, hogy szomorú, és kilátástalan az életem, csak ránézek erre a képre, és máris sokkal jobb kedvem lesz, hiszen a világ legcsodálatosabb érzése, amikor egy ilyen kis puha test hozzád bújik.

Hirdetés
Ez az az időszak, amelyre örökre emlékezni akarok, hiszen az élet legcsodálatosabb érzése anyának lenni.

Készítsetek minél több fényképet a kezdeti időszakról, hogy örömmel tudjatok majd emlékezni.

tudasfaja.com

2021. december 15. (szerda), 08:27

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés