Felesége halála után csődbe ment, és be kellett zárnia az éttermét. Amikor pár nap múlva egy rendőr átad neki egy borítékot, nem bírja visszatartani a könnyeit

Hirdetés
Felesége halála után csődbe ment, és be kellett zárnia az éttermét. Amikor pár nap múlva egy rendőr átad neki egy borítékot, nem bírja visszatartani a könnyeit
Hirdetés

Az egyik legszomorúbb dolog, amikor valaki egész élete munkája veszik kárba, mert egy váratlan esemény miatt nem tud megbirkózni a pénzügyi háttér problémájával, és sutba kell dobnia mindent, amit odáig elért.

/Az idős pár, Tody és Betty már több mint három évtizede vezették a kisváros egyik legnépszerűbb éttermét\./

Hirdetés
A vendéglátóipari egység rengeteg törzsvendéggel, gyakorlatilag már egy saját baráti körrel rendelkezett. Köszönhető ez a tulajdonosok közvetlenségének, és annak, hogy ők igazán megbecsülték a vendégeiket, akik igazi családtagnak érezhették magukat az étteremben.
Hirdetés

Sokan már kifejezetten az ottani miliő és a barátok kedvéért jártak oda elsősorban! Aztán egy napon mindennek hirtelen vége szakadt, amikor az asszony egyik napról a másikra, tragikus körülmények között elhunyt. A temetkezési költségek olyan óriási összegre rúgtak, hogy a férfi úgy döntött, hogy beszünteti az étterem működését, és bezárja az üzletet, mert képtelen másképpen kigazdálkodni a temetési költségeket.

Hirdetés

.

A törzsvendégek először rendkívül elszomorodtak, és mélyen együtt éreztek az idős férfival, azonban egyszer csak valakinek támadt egy ötlete, és úgy döntöttek, hogy gyűjtést szerveznek, és egy összefogással segítenek abban, hogy az idős férfinak ne kelljen bezárnia az éttermet.

Az első sorban rendőrökből és tűzoltókból álló, elkötelezett vendégkörnek sikerült egy igen jelentős összeget, 6000 $-t összegyűjteniük, amelyből a férfi kedvezményesen már ki tudta fizetni a temetkezési költségeket.

.

Tody végül könnyek között köszönte meg a baráti kör jó tettét, amelyet azonban láthatóan még percekig nem tudott teljesen elhinni.

Hirdetés
Kellett neki pár perc, míg felfogta, hogy mégis megmenekül mindaz, amit a feleségével ketten felépítettek.

Az év elején ismét megnyithatta az éttermet, amelyben Betty pozícióját a pár lánya vette át. Így az asszony emléke férje és lánya munkáján, az éttermen és a törzsvendégek “családján” keresztül tovább él!

Kitartást és sok szerencsét kívánunk a megmentett vállalkozáshoz, valamint az idős úrnak hosszú, és boldog életet! Neked mi a véleményed? Oszd meg, hogy a barátaid is elolvashassák!

2021. szeptember 18. (szombat), 08:35

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés