"Feleségemmel éveken át veszekedtünk. Néha elgondolkodtam azon, hogy hogyan is házasodtunk össze, pedig nagyon ellentétes a személyiségünk. Minél tovább éltünk együtt, annál nehezebben ment az együttélés. A gazdagság és a hírnév nem segített ebben, sőt! Egyre nehezebb volt. Minél többet veszekedtünk, annál inkább eltávolodtunk egymástól és a szívünk megkeményedett.

Hirdetés
Hirdetés

"Feleségemmel éveken át veszekedtünk. Néha elgondolkodtam azon, hogy hogyan is házasodtunk össze, pedig nagyon ellentétes a személyiségünk. Minél tovább éltünk együtt, annál nehezebben ment az együttélés. A gazdagság és a hírnév nem segített ebben, sőt! /Egyre nehezebb volt\./

Hirdetés
Minél többet veszekedtünk, annál inkább eltávolodtunk egymástól és a szívünk megkeményedett.

Azt hittük, hogy a béke már sosem költözik vissza az otthonunkba.

Épp egy turnén voltam, amikor Careyvel ismét hatalmasat veszekedtünk telefonon.

Hirdetés
Teljesen tehetetlennek, magányosnak és tompának éreztem magam.
Ekkor Istenhez fordultam. Csak álltam a zuhany alatt és kérdések kavarogtak bennem. Volt, hogy ordítottam a tehetetlenségtől, de volt, hogy magamba roskadtam. A szívem mélyén tudtam, hogy Carey, a feleségem jó ember. Úgy gondoltam, hogy én is jó ember vagyok. És bár a válás gondolta elborzasztott, az együttélés már elviselhetetlenül fájdalmas volt. Miért vettem el ezt a nőt, aki ennyire nem illik hozzám? Miért nem akar megváltozni? A végén a földre rogytam és zokogtam.
Hirdetés
Ha ő nem változik, akkor majd én! Másnap, mikor hazaértem, a feleségem hidegen fogadott. Éjjel együtt feküdtünk a hitvesi ágyban. Egymáshoz oly közel és mégis fényévekre. És akkor megértettem, hogy mit kell tennem!

Másnap reggel, még az ágyban fekve, megkérdeztem Careytől:

– Hogyan tehetem jobbá a napodat?

Carey dühösen nézett rám.

- Mi??
– Hogyan érhetem el, hogy jobb legyen a napod?
– Sehogy! – csattant fel – Miért kérdezed?
– Azért, mert komolyan tudni szeretném, hogy mivel tehetem jobbá a napod?
Cinikusan rám nézett: Tényleg csinálni akarsz valamit? Akkor mosogass el!
A feleségem teljesen feldühödött.

Hirdetés
Én nyugodtan azt mondtam:
- Jó! – elmosogattam.

Másnap megint megkérdeztem:
- Mivel tehetem jobbá a napod?
A válasza egyszerű, de határozott volt: Takarítsd ki a garázst!
Vettem egy nagy levegőt, és ahelyett, hogy felemeltem volna a hangom (ahogy a feleségem számított rá), annyit mondtam: Jó. Felálltam és a következő két órában kitakarítottam és elpakoltam a garázsban. Carey nem tudta, mit gondoljon.

Aztán másnap reggel megint feltettem a kérdést:
– Mivel tehetem jobbá napod?
– Semmivel! – válaszolta Carey. - Nem tehetsz semmit és hagyd ezt abba!
Azt feleltem: – Nem lehet, mert megfogadtam: minden nap megkérdezem, mivel tehetem jobbá a napod?
– Miért csinálod ezt?
– Mert drága vagy nekem! És a házasságunk is drága nekem.
Hirdetés

Aztán másnap is megkérdeztem. És másnap is, és azután is. Majd a második hét közepén csoda történt.

A kérdésemre Carey szeme megtelt könnyel és sírni kezdett.

Ekkor a feleségem ezt mondta:
- Kérlek, ne tedd fel többé ezt a kérdést nekem. Nem veled van baj, hanem velem. Tudom, hogy nehéz velem. nem értem, miért maradtál még mindig velem?
Gyengéden felemeltem az állát és a szemébe néztem.
– Mert szeretlek – mondtam – Hogyan tehetem jobbá a napod?
– Nekem kellene ezt kérdeznem tőled! – mondta.
– Kellene, de nem most.
Hirdetés
Most én akarok változni. Tudnod kell, hogy milyen sokat jelentesz nekem!
– Kérlek bocsáss meg, amiért így viselkedtem veled!
– Szeretlek.
– Én is szeretlek! – mondta.
– Hogyan tehetem jobbá a napod?
Carey gyengéden nézett rám: – Lehetne, hogy együtt töltsünk egy kis időt? Csak te meg én.
– Nagyon szeretném! Ezután még egy hónapig minden nap megkérdeztem. És a kapcsolatunk megváltozott. Ezután már a feleségem kezdte kérdezni tőlem:
– Mit szeretnél, mit tegyek? Hogyan lehetnék jobb feleséged?

A köztünk lévő fal leomlott. Egyre többet beszélgettünk, mindent megbeszéltünk egymással.

Hirdetés
Soha többé nem veszekedtünk. Ez idő alatt megértettem, hogy a mi történetünk illusztrálja a házasság legfontosabb leckéjét. A kérdést: "Hogyan tehetem jobbá a napod?" minden kapcsolatban mindig fel kellene tenni. Bár a szerelmes regények arról szólnak, hogy “boldogan éltek, míg meg nem haltak..." De az igazi munka csak ezután kezdődik.
Valójában az életben a szeretet nemcsak abból áll, hogy jót akarunk a másiknak. Az igazi szeretet, nemcsak az, hogy a másik ember másolatai legyünk.

A legfontosabb: fejleszteni magunkat, gyakorolni a szeretetet, a türelmet és a gondoskodást.

Nem akarom azt mondani, hogy a mi tapasztalatunk Careyvel minden párnál működik. De azt igen, hogy a válás határán minden párnak érdemes megpróbálnia. Én végtelenül hálás vagyok ezért a kérdésért, mely megmentette a házasságomat, a családomat. Hálás vagyok, hogy reggel ezt kérdezhetjük egymástól:
Hogyan tehetem jobbá a napodat?"

2015. november 19. (csütörtök), 16:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 10:48
Hirdetés

A nevem Réka. 19 éves vagyok, és tavaly ősszel darabokra hullott az életem, amikor a szüleim autóbalesetben meghaltak.

A nevem Réka. 19 éves vagyok, és tavaly ősszel darabokra hullott az életem, amikor a szüleim autóbalesetben meghaltak.

Mindig azt hittem, hogy a gyász olyan, mint egy vihar a Balaton fölött – hirtelen jön, villámokat szór, és mindent...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 06:41

1979-ben kilenc apró kislány várta hiába, hogy valaki magához vegye őket – egy férfi döntése azonban mindent megváltoztatott. 46 évvel később az, amivé váltak, szavak nélkül hagyja Önt…

1979-ben kilenc apró kislány várta hiába, hogy valaki magához vegye őket – egy férfi döntése azonban mindent megváltoztatott. 46 évvel később az, amivé váltak, szavak nélkül hagyja Önt…

– Senki nem fogja őket mindet elvinni – mondta fáradtan, miközben az iratokat lapozgatta. – Az emberek vállalnak egyet,...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 06:17

?? Kitalálod, ki az a hollywoodi színész, aki minden évben több mint 1700 katonacsaládot repít ingyen Disney Worldbe? ?✈️ Nem egy filmjében játszik hőst, hanem a való életben! ?? A Forrest Gump legendás szereplője mára az „Amerikai nagybácsi” néven ismert, és amit tesz, attól könny szökik a szemedbe… ???

?? Kitalálod, ki az a hollywoodi színész, aki minden évben több mint 1700 katonacsaládot repít ingyen Disney Worldbe? ?✈️ Nem egy filmjében játszik hőst, hanem a való életben! ?? A Forrest Gump legendás szereplője mára az „Amerikai nagybácsi” néven ismert, és amit tesz, attól könny szökik a szemedbe… ???

?️ Gary Sinise minden évben 1700 katonacsaládot visz el ingyen Disney WorldbeGary Sinise színész neve sokak számára...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 17:21

Ő volt minden férfi álma!

Ő volt minden férfi álma!

Az álmaid nője, aki mindenhol elrabolta a szíveket – felismered a ’80-as évek bombázóját?A ’80-as évek egyik legnagyobb...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 13:58

A szomszédom folyamatosan lopta a zöldségeimet és gyümölcseimet a kis hátsókertemből, amit én magam neveltem – néhány nappal később a férje jelent meg az ajtómban, hogy könyörögve fizethessen

A szomszédom folyamatosan lopta a zöldségeimet és gyümölcseimet a kis hátsókertemből, amit én magam neveltem – néhány nappal később a férje jelent meg az ajtómban, hogy könyörögve fizethessen

 Engem Kovács Erzsébetnek hívnak, hatvanéves vagyok, és ha van valami, amire büszke lehetek az életemben, az a kis...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 12:08

Jennifer Lopez megmutatta közös lányát Marc Anthonytól – a rajongók alig hittek a szemüknek! ??‍?

Jennifer Lopez megmutatta közös lányát Marc Anthonytól – a rajongók alig hittek a szemüknek! ??‍?

Jennifer Lopez lánya megdöbbentő átalakulása: „Bajusszal és bő ruhákban jelent meg!” ??Jennifer Lopez és Marc Anthony...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 08:21

Egy vásárló kigúnyolt, amiért pénztárosként dolgozom az élelmiszerboltban – percekkel később keservesen megbánta!

Egy vásárló kigúnyolt, amiért pénztárosként dolgozom az élelmiszerboltban – percekkel később keservesen megbánta!

A repedésekAz életem lassan darabokra hullott, és mindez a férjemnél, Tamásnál kezdődött. Egyik este, mikor odamentem...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 07:53

A lányom kitiltott az unokám életéből, mert a férje szerint rossz hatással lennék rá

A lányom kitiltott az unokám életéből, mert a férje szerint rossz hatással lennék rá

Azt mondják, egy gyereket felnevelni egy egész falut kíván.Nekem azonban senki sem segített.Én voltam a falu, a kocsma,...

Hirdetés
Hirdetés