Vasárnap reggel arra ébredtem, hogy az alattam lakó néni a nevemet kiabálja,kimentem a folyosóra megnézni mi történt. /A néni elmondta, hogy a falszomszédjával nagy valószínűséggel valami baj történt, mert a szomszéd bácsi a fotelban ül hiába kiabál neki, csenget, kopog, nem reagál rá, ezért megkért, hogy hívjam ki a mentőket, vagy a rendőrséget\./
Hirdetés
Felhívtam a 112-öt, ott egy diszpécser felvette az adataimat (bár nem értem minek ha nem küldött segítséget), majd közölte, hogy kapcsolja a mentőket. Jó, kapcsolja. Bemutatkoztam megint, hol lakom, miért hívom őket. Sajnos ők nem tudnak ebben az esetben mentőt küldeni tájékoztatott a vonal végén ülő hölgy, fogjam meg magam, vagy magunk, és menjünk be a lakásba mi, mint szomszédok.
Hirdetés
Nézzük meg, hogy él-e, és ha úgy látjuk, hogy nem, akkor hívjuk megint.
A hölgy szavába vágva közöltem, hogy az nem fog menni, mert senki nem vállalkozik erre, többek közt én sem. Az idő alatt míg itt oktatásban részesülök a folyosón, az idő alatt már a mentő félúton lehetne, és lehet még időben. Majd kérdőre vont, hogy mi az, hogy nem megyünk be? Mégis hogy képzeljük, hogy egy ilyen esetben nem vagyunk hajlandóak megnézni a (már lehet halott bácsit), illetve a mozdulatlan szomszédot.
Hirdetés
Láttam nem érdemes a diszpécserrel tovább vitázni újból hívtam a 112-öt és kértem a kerületi Rendőrkapitányságot, talán sikerrel járok. Nem túlzok, 5 perc alatt kint voltak és mondták,hogy már jönnek a mentősök is. Nem voltam rest megkérdeztem, hogy ők hívták a mentőket? Azt válaszolták, hogy igen,ilyenkor a rendőrségi diszpécser a mentőket is hívja.
Hirdetés
Bementek a lakásba, de a bácsi sajnos halott volt már. Megint nem telt el 2 perc és megérkeztek a mentősök, méghozzá négyen.Tehát nekem nem jöttek ki,a rendőrségnek igen. Engem be akart küldeni a mentő diszpécser a lakásba, a rendőr diszpécsernek ez eszébe sem jutott. Azért úgy elgondolkodtam a dolgon, hogy ha történetesen egy még élő és segítségre szoruló ember van odabent, és történetesen nincs vállalkozó arra, hogy bemerjen menni az ingatlanba, akkor elsőként végig kell telefonálni az összes segélykérő vonalat, míg végre kiderül kinek is kell, és érdemes szólni elsőként.
A parasztlánynak a férje állandóan gúnyolta , nem tudva, hogy a nő milliós örökséget kapott az apjátólGábor mindig is...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2025. április 19. (szombat), 06:56
Egy lány hozzáment egy gazdag, idős férfihoz – csak arra várt, mikor dobja fel a talpát… De amikor a férfi végül meghalt, olyan dolog történt, amire SENKI sem számított!
Kinga mindig is tudta: ő nem az a fajta lány, aki panelben él és kuponokra vadászik. El sem tudta képzelni, hogy egy szürke hétköznapokból álló életet éljen, egy olyan férfi oldalán, aki nem tudja elhalmozni luxussal és figyelemmel.
Ő mindig is többre vágyott – csillogó estélyikre, gyémántokkal teli ékszerdobozra, tengerparti villákra, ahol a pezsgőt már szinte csapból is lehet inni. És mindezt… úgy, hogy közben egy ujjal se kelljen megmozdulnia.
Nem voltak kétségei. Nem érzett bűntudatot. Tudta, hogy az élet a merészeknek kedvez. Akik elég bátrak ahhoz, hogy megragadják, amit mások csak messziről néznek.
És akkor… a sors egy tökéletes lehetőséggel állt elő: egy idős, gazdag üzletemberrel, Lászlóval. Komoly név, elképesztő vagyon, régi kapcsolatok, befolyás, hatalom. Már túl volt a hatvanon. Kinga viszont épphogy harminc lett.
És ez miért lenne probléma? – gondolta. Az idő úgyis megold mindent. Nem kell semmi mást tennie, csak eljátszani a tökéletes feleséget… egy kis ideig.
Úgy lépett be László életébe, mint egy friss, illatos tavaszi szellő – fiatalosan, bájosan, lehengerlően. László, akit teljesen elbűvölt a lány szépsége és élénksége, teljesen beleszeretett. Vagy legalábbis azt hitte.
– Drága Kinga, kinek is hagynám ezt az egész világot, ha nem neked? – mondogatta gyakran, miközben öreg, ráncos ujjaival simogatta a lány bársonyos kezét.
– Te vagy a mindenem, édesem – duruzsolta Kinga, miközben egy pillanatra sem remegett meg a hangja. De belül… belül hidegen számolta a napokat.
Már nem kellett sokat várnia.
És végül eljött a reggel, amikor a „drága” László már nem kelt fel többé. Minden pontosan úgy történt, ahogy várta. A temetésen látványosan potyogtak a könnyei – de azok csak a gyászoló özvegy tökéletesen megjátszott kellékei voltak. A fekete ruha? Hibátlan. A fátyol? Drámaian tökéletes.
Kinga Oscar-díjat érdemelt volna a szerepért. És már érezte is az édes győzelem ízét a szájában.
Ám amikor az örökösök és az ügyvédek összegyűltek, hogy felolvassák az elhunyt végakaratát… valami dermesztően szokatlan történt. Kinga hátán végigfutott a hideg. Valami nem stimmelt.
Amit ezután hallott, attól az egész szoba megdermedt. De legfőképp… ő maga.
? A végrendelet szavai mindent felforgattak… és az egész világát porrá zúzták.
A folytatást a fotó alatti első hozzászólásban olvasd el ??
A milliárdos pénzt adott a kolduló nőnek, hogy enni tudjon adni a gyermekének. Másnap reggel ugyanazt a nőt látta a...
Mindenegyben blog 2025. április 18. (péntek), 16:07
Mi van ?! Te tényleg mosogatóként dolgozol itt?!” – Viktor be akarta égetni volt feleségét a szeretője előtt. De amint meghallotta, hogyan szólítják őt, az arca fokozatosan elfehéredett…
Anna a recepció mögött állt, épp egy vendéggel egyeztetett, amikor egy ismerős hang megütötte a fülét.
– Hát ez elég hangos hely. Nem túl sok itt a sürgés-forgás egy ilyen előkelő étteremhez képest?
Anna felnézett.
Előtte, mint valami múltbeli kísértetek, ott állt Viktor és Krisztina. A férfi alig változott – ugyanaz a magabiztos pillantás, drága öltöny, tökéletesre vágott frizura. De Krisztina már más volt. Kihívóan díszített, feltűnően „gazdag”, de valahogy ideges, feszült volt az egész megjelenése, mintha kétségbeesetten próbálná visszaszerezni azt a világot, ami már nem volt az övé.
Anna belül megfeszült, de pillanatok alatt visszanyerte hidegvérét.
– Miben segíthetek? – kérdezte nyugodt hangon.
Viktor közelebb lépett, hunyorított, mintha nem hinne a szemének.
– Anna?
A nő visszanézett rá. Nyugodtan. Krisztina közben lenéző pillantással mérte végig az éttermet, hosszú műkörmeivel türelmetlenül dobolt az étlapon.
– Micsoda véletlen! Te itt dolgozol?
Anna halványan elmosolyodott.
– Mondjuk úgy, hogy igen.
– Szóval… te vagy a mosogató? – kérdezte Viktor gúnyosan vigyorogva. – Ó, drágám – fordult Krisztinához –, megmondtam, hogy előbb-utóbb kénytelen lesz két lábbal a földön járni.
Krisztina kuncogott.
– Persze. Nem is csodálkozom. Legalább van mivel lefoglalnod magad, miután olyan bután elrohantál. – Anna nem válaszolt.
Ám amint Viktor meghallotta, hogyan szólítják Annát a személyzet – „Igazgató asszony, elnézést, a tárgyaló készen áll…” –, arcáról lassan lehervadt a fölényes mosoly.
A folytatást a fotó alatti első hozzászólásban olvasd el ??
