Foggal, körömmel tiltakoztam, ennek ellenére ezt tették a kisbabámmal:
Hirdetés
Hirdetés
Miért kell fogdosni? Eddigi anyalétem során már a sokadik meddő vitámba álltam bele és a mai nap végleg betelt a pohár. Az első alkalommal, amikor mombie módjára toltam az alig 2 hónapost a babakocsiban és a semmiből egy idegen benyúlt és megfogta gyerekem, sokkolt. /Köpni\-nyelni se tudtam, lefagytam, álltam, mint az a bizonyos a lakodalomban és zavaromban próbáltam kedvesen elböngyörögni az idegennel aki kérdés nélkül hozzányúlt a legféltettebb kincsemhez\./
Hirdetés
Persze utána jött az önvád, hogy miért nem tudtam megvédeni, miért nem ellenkeztem, mit csinálhattam volna máshogy, miért vagyok ilyen szaranya? Senki sem készített fel rá, hogy lesznek olyan emberek, akik figyelmen kívül hagyva mindent, fogdosni akarják a gyerekem.
Hirdetés
Teljesen mindegy, hogy babakocsiban, elöl vagy a hátamon hordozva van a babám. Tudom, hogy ezt csak szeretetből teszik, kedveskedni szeretnének a gyereknek és szebb napot varázsolni ezzel neki és saját magának is. Igen, a párnácskás, zoknis, kilógó babatappancs, a gagyogás kiüti a cukiságmérőt. De ez nem engedély a fogdosásra. Nekem törvényben foglalt kötelességem és legalapvetőbb feladatom, hogy a gyerekem testi és lelki épségét megvédjem, vigyázzak rá.
Hirdetés
Meg kell tanítsam arra, hogy mik az ő testének a határai, kiket és mikor engedhet be azon belül, mi az az érintés, ami elfogadott, illetve a tiltott. Amíg nem képes ilyen döntéseket meghozni, addig az én felelősségem felállítani a korlátokat. Ma úgy érzem elbuktam, mert ismételten valaki megfogta őt. A menetrendet néztem a hátamon alvó kölkömmel, mikor a mögöttem álló idős hölgy előre nyúlt és megfogta a lábát. Minden tisztelettudásomat összeszedve ismételten beleálltam a sokadik meddő vitámba.
Hirdetés
Elmondtam neki, hogy ne nyúljon a gyerekemhez, azt, hogy miért ne nyúljon a gyerekemhez kérdés nélkül, megkértem rá, hogy ezek után, kérdezze meg az édesanyákat, hogy megengedik-e azt. Mindezt szépen, halkan, tisztelettudóan. A reakció a szokásos volt. Felháborodás, hogy bezzeg ötven éve megengedték, bezzeg más megengedi (vagy némán elszenvedi?). Aztán voltam minden, csak nagyságos asszony nem, míg fel nem szállt a buszra.
Hirdetés
Nem fogdosunk engedély nélkül! Ha kutyázni szeretnénk, alapvető dolog, hogy a gazdáját megkérdezzük. Ezt embergyereknél miért nem lehet? Öltöztessem a gyerekem kutyának vagy ragasszak a homlokomra matricát “Vigyázat az anya harap!” felirattal, hogy megtiszteljenek egy kérdéssel?
Amikor szóvá teszem az illetlenségét, miért áll még neki feljebb, miért bezzegel? Miért nem értik meg? Elnézést eddig egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan kértek.
Hirdetés
Mostanra már bőven van merszem szóvá tenni, és megvédeni magunkat. Az első eset után megígértem, hogy többet nem fogjuk némán tűrni, ha hasonló történik velünk. Nem fogok mosolyogni, ha éppen azt látom, hogy egy idegen kérdés nélkül meg akarja fogni a gyerekem. Nem vagyok tökéletes (mint a mai eset is mutatja), nem akarok magányos idős emberek napjának elrontója sem lenni, nem akarok bezzeganya lenni, csak megadni a gyermekemnek a biztonságot és a tiszteletet.
Hirdetés
Az alábbi gombok segítségével juttasd el történetem ismerőseidhez is!
2018. november 02. (péntek), 16:20
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. július 27. (hétfő), 08:09
Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy fia és menye egy súlyos autóbalesetben életét vesztette. A tragédia után hét összetört gyermek maradt szülők nélkül. Nem volt ideje azon gondolkodni, képes lesz-e ekkora terhet egyedül elviselni. Egyszerűen magához vette mind a hét unokáját, és megfogadta, hogy soha nem hagyja őket magukra. Tíz éven keresztül dolgozott, küzdött, vigasztalt és igyekezett pótolni mindazt, amit a gyerekek elveszítettek. A házban közben lassan újra felhangzott a nevetés, bár a szülők hiánya minden családi ünnepen érezhető maradt. A gyerekek felnőttek, de egyikük sem felejtette el azt az éjszakát, amely örökre megváltoztatta az életüket. Úgy tűnt, a múlt fájdalmas titkai már soha nem kerülnek elő. Aztán egy átlagosnak induló napon minden megváltozott. A legkisebb unoka egy poros dobozt talált a pincében, amelyet valaki gondosan elrejtett egy régi szekrény mögé. Amit a doboz rejtett, arra egyikük sem volt felkészülve. A pénzkötegek, a hivatalos iratok és a bejelölt útvonalakat ábrázoló térkép egy régóta őrzött terv nyomait mutatták. A régi papírokból egyre világosabban kirajzolódott, hogy a szülők a baleset előtt eltűnésre készültek. Hamarosan egy aktív bankszámla is előkerült, amelyen nemrégiben még pénzmozgás történt. A nagymama ekkor már tudta, hogy választ kell kapniuk arra a kérdésre, amelyet mindannyian féltek kimondani. Amikor három nappal később valaki bekopogott az ajtón, a család legrosszabb sejtése valósággá vált. A találkozás azonban nem a boldog viszontlátásról, hanem elhallgatott igazságokról, elhagyott gyermekekről és elvesztegetett évekről szólt. Ez a történet megmutatja, hogy a családot nemcsak a vérségi kötelék, hanem a kitartás, az áldozatvállalás és a mindennapi jelenlét tartja össze. És arra is választ ad, mit tett a nagymama, amikor végre megtudta, mi történt valójában az unokái szüleivel. Cikk a hozzászólásoknál! ?
