Ma az egyik lányunk sírva átadott egy levelet. Elolvastam és arra gondoltam, hogy megosztom veletek. Ez a kislány nagyon aranyos, okos gyermek, szeretetreméltó, három éves korától neveljük, de ma sok – sok rossz jegyet kapott szinte mindenből, és bár még csak ötödikes, a nyakamba borulva zokogva mondta, hogy el akar menni világgá, ő többet iskolába nem fog menni!
Mi papok, a templomainkban keservesen tanulunk egy nagyon fontos leckét! Erőből, muszájból nem jönnek az emberek a templomba, durva kiabálással még Istenhez sem lehet elvezetni a mai embert! Szabadság van, s nekünk tudomásul kell vennünk, hogy a demokráciában csak szép régi hagyományból, a pokoltól való félelemtől űzve már nem hallgatják az emberek a papokat, nem mennek Istentiszteletre! Az emberek oda mennek ahol szeretik, megbecsülik őket, ahol a pap, a lelkész ízletes, érthető, tápláló, tiszta lelki étellel várja őket!
Amerikában jártam és döbbenten láttam, hogy egyfelől épülnek hatalmas több tízezer embert befogadó templomok, másfelől gondolkodás nélkül adnak el és bontanak le Isten tiszteletére szentelt épületeket! Az egyik hatalmas nem rég épült templomnak a parkolója öt hektár, és mikor ott jártam tele volt autókkal, de ugyanakkor azt is elmondhatom, hogy csak Clevelandben, abban az évben mikor a Szent Imre templomot a püspökség bezárta, még másik 54 római katolikus templomra is lakat került! A szabadság azt jelenti, hogy a teli templomért fáradni kell! A lelkészeknek, plébánosnak sokat kell gondolkodni, dolgozni, szervezni, hogy a keresztény értékek felkerüljenek a mai világ hatalmas svédasztalára!
Biztos vagyok benne, hogy előbb – utóbb a tanárok is meg kell tanulják ezt a keserves leckét! Muszájból, erőből nem fognak a gyerekek iskolába járni, még kevésbé figyelni, szorgalmasan tanulni! A szülők vas szigorral már nem küldik a gyerekeiket iskolákba, s az állami hatóság sem fog minden iskolának erővel diákokat toborozni! Az a tanár, ki nem tudja a gyerekeket kedves, őszinte szeretettel, igaz bölcsességgel, használható tudással megvendégelni, az bármennyire is fáj, egyedül marad! Rá kell ébredni, hogy kiabálással, kegyetlen rossz jegyekkel, büntetésekkel sajnos a tanár csak kiirtja maga alól a gyermekeket, osztályát szétveri, iskolájának kapujára ő maga teszi fel a lakatot!!!
/Amerikában jártam olyan iskolában, ahol 4o\-6o\./
A szabad világ eljön, eljött hozzánk is! Mi papok munkánkkal, hozzáállásunkkal döntünk a templomaink sorsa fölött! A tanárok, pedagógusok ugyanígy döntenek a saját állásuk, iskolájuk jövője felett! Tetszik nem tetszik ha intézményeinket népünk javára fent akarjuk tartani, akkor meg kell tanulnunk Jézus Krisztus útján járni! A mesterünk nagypéntek után átdöfött szívvel, átdöfött kézzel a galileai tenger partján tüzet rak, halat süt és meghívja átfázott, hitből, reményből, bizalomból, emberségből megbukott tanítványait reggelire! Jósággal, szeretettel megkérdi Pétert: mondd, szeretsz te engem? Ha nem tudunk a tanítványaink szívébe őszinte, tiszta vágyat ébreszteni az imádság, a tanulás, a templomba, iskolába járás iránt, akkor lehet, hogy igazunk lesz, de egyedül maradunk!
Miért írtam meg ezt a levelet? Mert bízok az Isten teremtette emberben!! Mert hiszem, hogy minden emberben ott van a tudás iránti olthatatlan szomjúság! A kis baba ezért nyissa ki a szemét, ezért indul el, szólal meg, és kíváncsiságból nyújtja a kezét minden felé! Ez Isten drága ajándéka! Nagyon szeretném ha jósággal, érdekes órákkal, bölcs pedagógiával a gyermekek szívéből feltudnánk fakasztani ezt a tudás iránti őszinte szomjúságot, mely ha felfakad, az iskola, a gyermeknek is, a tanárnak is örömteli otthonává válik!! Hiszem, hogy Erdély sok sok oktatási központjában ez így is van, arra kérlek, hogy imádkozzunk, iskoláink ne csak a kérlelhetetlen tudás, hanem a jókedvű, kacagó gyermekek otthona is legyen!
Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.
forrás: magnificat.
