Hány dicsérő szó jár a tündéri kicsi lánynak, aki így mentette meg drága kis öccse életét?

Hirdetés
Hány dicsérő szó jár a tündéri kicsi lánynak, aki így mentette meg drága kis öccse életét?
Hirdetés

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. /Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie\./

Hirdetés
Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.

 

A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.

Hirdetés

Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi.
Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon.

 

- Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon.
- Az öcsém nagyon beteg és . egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.

Hirdetés

- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
Hirdetés

A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jól öltözött férfi volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a Chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára.
Hirdetés

Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél. A jól öltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott.
Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett.
Hirdetés

- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe, no és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől.
A neve:SZERETET ! ! !❤️
Oszd meg, ha úgy érzed a történet szívhez szóló!

fotó :illusztráció

2018. december 05. (szerda), 09:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 13:05
Hirdetés

Egy magányos takarítónő különös zajt hallott a kukánál… 18 év múlva egész terem ünnepelte miatta

Egy magányos takarítónő különös zajt hallott a kukánál… 18 év múlva egész terem ünnepelte miatta

Ami a kukánál kezdődöttSzabóné Margit vagyok, 63 éves, és ha valaha jártál az M3-as autópálya mentén lévő Tápió...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök)

A nő elhitte a hajléktalan férfi figyelmeztetését – ez mentette meg az életét

A nő elhitte a hajléktalan férfi figyelmeztetését – ez mentette meg az életét

A kőlépcsőn ülő férfi Amióta Zoltán meghalt, az élet nem omlott össze körülöttem – csak csendesen kifakult. A reggelek...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 12:56

Nem kérte, nem könyörgött – csak ott ült a hidegben. Amit ez a férfi tett, az életeket mentett

Nem kérte, nem könyörgött – csak ott ült a hidegben. Amit ez a férfi tett, az életeket mentett

A szürke táskaA karácsony mindig mást jelentett számomra, mint a legtöbb embernek. Míg másoknak a fények, a bejgli...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 12:17

A milliárdos apa titokban tért haza – amit a gyerekszobában látott, könnyekig meghatotta

A milliárdos apa titokban tért haza – amit a gyerekszobában látott, könnyekig meghatotta

A hazatérésA Göncz birtok a város zajától távol, a Duna menti lankák között állt, magányosan és csendesen, mint egy...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 12:10

Sokk az ünnepségen: „A fiam elválik tőle!” – A meny viszont olyan hírt közölt, hogy leesett az álluk

Sokk az ünnepségen: „A fiam elválik tőle!” – A meny viszont olyan hírt közölt, hogy leesett az álluk

A menyem… vagyis, inkább már csak volt A nappali levegője tömény volt a húsleves, a házi bejgli és az öblítő illatának...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 12:05

Átléptek a saját lányukon, hogy a terhes húgot mentsék – évekkel később könyörögtek a segítségéért

Átléptek a saját lányukon, hogy a terhes húgot mentsék – évekkel később könyörögtek a segítségéért

Egy testvér, akit láthatatlanná tett a családja A kora őszi napfény áttört a lombok között, és aranyló szilánkokként...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 11:57

A milliomos férfi csak figyelte titokban, mit művel a barátnője a gyerekeivel – amit hallott, attól lefagyott a vér az ereiben

A milliomos férfi csak figyelte titokban, mit művel a barátnője a gyerekeivel – amit hallott, attól lefagyott a vér az ereiben

A hegytetőn álló ház A ház ott állt a város szélén, a hegyoldalban, ahonnan belátni egész Veszprémet. Fehérre meszelt...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 11:47

Próbára akarta tenni a takarítónőt – de a kisfiú olyat tett, amitől sírni kezdett

Próbára akarta tenni a takarítónőt – de a kisfiú olyat tett, amitől sírni kezdett

A kandalló mellettA hó vastag takaróként borította be a Pilis lankáit, a fák ágai úgy roskadoztak a súlya alatt, mintha...

Hirdetés
Hirdetés