Három gyermekünk is volt egy családból, ahol az apuka és az anyuka egy garázsban élt.

“Három gyermekünk is volt egy családból, ahol az apuka és az anyuka egy garázsban élt. /Hajléktalanok voltak, teljesen lecsúszott egzisztenciák, ezért nem erőst akartam hazaengedni a gyerekeket a vakációra, de ők nagyon kérleltek\./

Gondoltam, akkor elviszem, és este visszahozom őket. Délután mentem értük, már félhomály volt. A garázsba nem volt bevezetve a villany, két nagy vasajtó, középen szerelőgödör, egy ágy, az ágyban a három gyerek az anyukához bújva. A plafonon kicsapódott a lehelet, és vízcseppek formájában hullt a hideg betonra… Nem láttam semmi nyomát annak, hogy karácsonyra vagy szilveszterre készülődtek volna. Hideg volt és sötét. Az apuka állt az ágy mellett, gyűrögette a kalapját, az anyuka nyakában pedig ott csüngött a három gyerek. Szóltam, hogy »gyerekek, gyertek, megyünk vissza Dévára.

[adSulvo]

Ők persze tudták, hogy várja őket a meleg fürdő, a szép ruha, a kölyökpezsgő, a csillagszórók, minden, ami ilyenkor belefér egy intézeti karácsonyba. És akkor az egyik kisfiú azt mondta: »Pap bácsi, nem ünnepelhetnénk inkább itthon, anyukámékkal?Éreztem, hogy megáll bennem valami.

A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában, hanem arra, hogy átölelje a nyakadat, hogy megpuszild, hogy érezze azt a jóságot, ami egy szülőből árad. Egyfelől egy csomó limlom, másfelől az édesanya meleg nyaka, és semmi más. Akkor azt gondoltam, ha Isten segít, ezt minden szülőnek elmondom.” Böjte Csaba

Fénykép: Igazgyöngy Alapítváy

2017. december 24. (vasárnap), 14:02