Hétvégén köt házasságot a mozgáskorlátozott fiatal pár, mely alkalmából kérjük olvassátok el soraikat! Mindannyian tanulhatunk Tőlük! <3 <3
Hirdetés
Hirdetés
Talán emberi gyarlóságból vagy egyéb okból, de sokszor siránkozunk apróbb vagy kicsivel nagyobb dolgokon. / Az ifjú jegyesek, mint látjuk igazán panaszkodhatnának, hisz a sors mint egy szerencsétlen baleset következtében mindkettőjükkel csúnyán elbánt\./
Hirdetés
Ők azonban pozitívan látják a helyzetüket és ezt nem is titkolják. A következő sorokat üzenik:
"Tudjátok nem volt egyszerű feldolgozni, hogy fogyatékos emberek lettünk. Bevalljuk foglalkoztunk az életünk eldobásával is. Ez azonban a múlt. Rájöttünk, hogy lehet az élet szép is, ha két ember egymást tisztelve, támogatva élhet együtt.
Hirdetés
Semmi sem reménytelen és nincs lehetetlen.Győz a szerelem❤❤❤ Számunkra a legnagyobb gazdagság és érték, hogy foghatjuk egymás kezét és ketten együtt úgy érezzük nem lehet akadály előttünk. Tiszta szívvel várjuk a szombatot, amikor egymásnak örök hűséget fogadhatunk és örökre hálásak leszünk a sorsnak, mert meghagyta a életünk."
Ha úgy gondoljátok megérdemlik a boldogságot, úgy kérünk kívánjatok nekik minden jót az élethez!VIA
2018. szeptember 27. (csütörtök)
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Úgy éreztem, a testem leáll” – A pajzsmirigyrákos nő elárulta, mi volt az első tünet, amit minden orvos...
Mindenegyben blog 2025. június 30. (hétfő), 07:51
Amikor elhagyott egy fiatalabb nőért, a gyerekeim az ő oldalára álltak – de most, hogy meghalt, hirtelen újra anyának szólítanak…” Tizenöt év csend. Tizenöt év magány. Ennyi ideje nem hívtak fel sem névnapon, sem karácsonykor. Amikor a férjem, Tamás otthagyott engem Eszterért – egy nála húsz évvel fiatalabb nőért –, a gyerekeink gondolkodás nélkül mellé álltak. Végül is Tamás egy nagyvállalat igazgatója volt, befolyással, pénzzel, kapcsolatokkal. És én? Én csak egy „megkeseredett” elvált nő lettem számukra, akit jobb elfelejteni. Sokáig azt hittem, tényleg nincs rám szükségük többé. Aztán Tamás szíve megállt. A temetés után pedig olyan üzenetek kezdtek záporozni tőlük, amilyeneket már rég nem kaptam: – Anya, hogy vagy? – Anyu, nem találkoznánk valamikor? Először nem értettem, mi ez a hirtelen fordulat. Aztán megtudták: Tamás mindenét a fiatal feleségére hagyta. És ekkor... eszükbe jutott, hogy van egy édesanyjuk is, akinek még van valamije. Azóta gyakrabban jönnek. Cukorkával, kedves szavakkal, kis mosolyokkal. De a lányom a minap egyenesen kimondta: – Mama, gondoltál már arra, hogy ideje lenne végrendeletet írni? Csak mosolyogtam. Egyikük sem tudja, hogy a végrendeletem már rég elkészült. És nem nekik szól. Hogy mit terveztem?
"Tudjátok nem volt egyszerű feldolgozni, hogy fogyatékos emberek lettünk. Bevalljuk foglalkoztunk az életünk eldobásával is. Ez azonban a múlt. Rájöttünk, hogy lehet az élet szép is, ha két ember egymást tisztelve, támogatva élhet együtt. 
