Ikreknek adott életet. Amikor megmérték a babáit, mindenkinek elállt a szava!

Hirdetés
Ikreknek adott életet. Amikor megmérték a babáit, mindenkinek elállt a szava!
Hirdetés

A fiatal pár, Paul és Alanna Merrie Skóciában Edinburgh-ban él, a férfi személy edző, Alanna pedig egy éves kislányukkal volt otthon.

Szerettek volna még gyermeket, ezért rendkívül megörültek, amikor a nő áldott állapotba került, ráadásul meglátták az ultrahang felvételen, hogy ikerterhességről van szó!

A folyamatos vizsgálatok során egyértelmű lett, hogy a kicsik egészségesen fejlődnek, a nő pocakja ugyanakkor nagyon gyors ütemben nőtt, talán túlságosan is!

.

Úgy tűnt, hogy igen nagyok lesznek a kisbabák, ezért babaholmit sem mertek nekik előre vásárolni, mivel bizonytalan volt, hogy mekkora méretre lesz szükség!

A szülés végül császármetszéssel, de a legnagyobb rendben zajlott le, és bár számítottak rá, hogy a kisbabák egy kissé nagyobbak lesznek a megszokottnál, azonban így is alaposan meglepődtek!

/\[IMAGE_BLOCK_1\]\./

Hirdetés

A hölgy rekordnagyságú iker babáknak adott életet: össz születési súlyuk 7,6 kilogram volt! A két kisfiú teljesen egészséges, és most már megvehették nekik a babaruhákat is!

2022. június 09. (csütörtök), 08:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17
Hirdetés

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Magamhoz vettem hét unokámat, és egyedül neveltem fel őket – tíz évvel később egy elrejtett doboz felfedte, mi történt valójában a szüleikkel

Magamhoz vettem hét unokámat, és egyedül neveltem fel őket – tíz évvel később egy elrejtett doboz felfedte, mi történt valójában a szüleikkel

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 12:01

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

I. RÉSZ – A tánc előttA bérelt terem délután még hidegnek és idegennek tűnt, estére azonban megtelt élettel: a fal...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:15

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

I. RÉSZ – A kapu előtti reggelA laktanya előtt még nem oszlott fel a hajnali köd, amikor Barta Réka leszállt a buszról....

Hirdetés
Hirdetés