Jézusom, milyen csaj ül mellettem, átülök máshova

Érdekel?
Nem igazán. Illetve abból az egy szempontból nagyon is, mert mennyire tükrözi a mai - fogyasztói - társadalmat, a jelenünket és - sajnos - gyanítom a jövőnket is.

Fiatal vagyok? Nem. Szép vagyok? Nem. Igénytelen vagyok? Szerintem nem. Karikás a szemem? Igen. Fáradt, kivörösödött a bőröm? Igen. Visszeres a lábam? Igen. Egy gagyi, háundemmes szandálban feszítettem? Igen.

Nincs szükségem megerősítésre, de tényleg ENNYIRE a csomagolás alapján kell megítélni mást? Szerencsére én már felnőttem, elegendő az önbizalmam is, hisz találkoztam a királyfimmal, aki a békáját királykisasszonnyá változtatta, van két csodás gyerekem, szép otthonom, szuper munkám, fantasztikus barátaim.

De mi van akkor, ha ilyen minősítést egy sérülékeny, önértékelési zavaros kamasz kap? Vagy egy depressziós középkorú? Esetleg egy sokat látott, de magányos idősebb ember? Vajon ők is ilyen könnyedén veszik, mosolyogva?

Egy dolog miatt szeretném, ha a posztom eljutna minél több emberhez, esetleg a fiatalúrhoz is: senkinek nincs joga minősíteni mást! Nekem sincs, nem írom, hogy egy felszínes kis seggfej volt, hiszen nem ismerem, de neki és másnak sincs, mert nem ismeri az utamat, nem tudhatja mitől karikás a szemem, kivörösödött az arcom, visszeres a lábam.

Okkal.

Köszönöm, hogy elolvastátok, köszönöm, ha megosztjátok.Hajni