Kész csoda! Ezek a babák bámulatos hajkoronával születtek!
A kisbabáknál igen ritka dolog, hogy dús hajkoronával jönnek a világra! Ezek a csöppségek azonban hajban biztos nem szenvednek hiányt!
Persze, persze, minden szülőnek a saját kisbabája a legszebb, de azért valljuk be - az újszülöttek nem úgy jönnek a világra, mint akiket "skatulyából húztak ki": foltos, ráncos, pirosas bőr, és az esetek többségében csak kevéske haj!.
Nincs ezzel semmi baj, sőt: a születés csodája pont így szép, pont így jó.
A most következő babák azonban -csodák csodájára - csekélyke életkoruk ellenére bámulatos hajkoronával rendelkeznek!
Nem mindennapi babák, nem mindennapi hajak:
/\[IMAGE_BLOCK_1\]\./
A te szíved is meghódították? Akkor oszd meg, hogy más is láthassa őket!
Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!
A te szíved is meghódították? Akkor oszd meg, hogy más is láthassa őket!
Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!
Forrás: vilaghalo.info
Forrás: vilaghalo.info
2016. április 09. (szombat), 22:36
Kapcsolódó cikkünk
A milliárdos Zoltán pénzt adott egy kolduló nőnek, hogy ételt vehessen a gyermekének. Másnap reggel a felesége, Natália sírjánál látta viszont – de amit ott tett a nő, attól Zoltán teljesen ledermedt… ???
Amióta Zoltán felesége, Natália 25 évvel ezelőtt tragikus balesetben elhunyt, a férfi csendes magányban élt, elrejtve fájdalmát a fényűző világa falai mögött. Azon a hideg, esős estén – ahogy mindig – elindult a temetőbe, hogy meglátogassa Natália sírját.
Ezek a heti látogatások jelentették számára az egyetlen vigaszt, az egyetlen csendes pillanatot egy olyan életben, amit még a hatalmas vagyona sem tudott betölteni. Miközben egy forgalmas utcán haladt, valami szokatlanra lett figyelmes. Egy sötét sarokban, az esőben, egy fiatal nő gubbasztott kopott ruhában.
A karjában egy vékony takaróba burkolt kisbabát tartott. A nő tekintete kétségbeesett volt, ajkai remegtek, ahogy próbált néhány halk szót kiejteni az elhaladó, közönyös járókelők felé.
– Kérem… segítsenek a gyermekemnek! – suttogta, hangja remegett a hidegtől és a sírástól.
Zoltán megállt. Általában közömbös volt az emberekkel, megszokta az elszigetelt életet. De most nem tudott csak úgy továbbsétálni. Volt valami a nő szemében, a kétségbeesésében, ami megérintette.
Talán az, ahogy a gyermeket óvta az esőtől, vagy az, ahogy a karjában tartotta, megmozdított valamit Zoltánban. Belenyúlt a kabátja zsebébe, és elővett egy nagyobb összeget. Odaadta a nőnek.
– Vegyen ételt a kicsinek. És találjon valami helyet, ahol meleg van – mondta nyugodtan, visszafogott hangon.
A nő hitetlenkedve nézett rá, mintha nem akarná elhinni, hogy valaki tényleg észrevette.
– Köszönöm… nagyon köszönöm… – motyogta remegő kezekkel, miközben elfogadta a pénzt. Éppen indulni készült, amikor Zoltán hallotta, hogy a nő halkan valamit mormol maga elé.
Másnap reggel – ahogy mindig – Zoltán újra elindult a temetőbe.
Mindig vitt magával egy kis csokor fehér virágot – Natália kedvenceit – és letette a sírkő mellé, melyen a neve elegáns egyszerűséggel volt bevésve. Ezek voltak az egyetlen pillanatok, amikor igazán közel érezte magát ahhoz a nőhöz, akit annyira szeretett, és akit olyan hirtelen veszített el.
Amikor közeledett a sírhoz, valami szokatlant látott…
Ugyanaz a nő volt ott, akinek előző este pénzt adott.
Zoltán megdermedt egy pillanatra.
És abban a pillanatban rádöbbent… mit csinált ott a nő…
A folytatást a fotó alatti első hozzászólásban olvasd el ??
