Két súlyos beteg férfi osztozott egy kórtermen. Egyikük felülhetett ágyában minden nap egy kis időre, ezzel is könnyítve a tüdején levő folyadék ürülését. Az ő ágya a kórterem egyetlen ablaka mellett volt. A másik férfi ágyhoz volt kötve, mozdulni sem bírt.

Két súlyos beteg férfi osztozott egy kórtermen. Egyikük felülhetett ágyában minden nap egy kis időre, ezzel is könnyítve a tüdején levő folyadék ürülését. Az ő ágya a kórterem egyetlen ablaka mellett volt. /A másik férfi ágyhoz volt kötve, mozdulni sem bírt\./

Ők ketten órákat beszélgettek egymással. Meséltek egymásnak családjukról, feleségeikről, addigi életükről, munkájukról, a helyekről, ahol vakációzni szoktak.

Az ablak melletti férfi minden délután felült, és mesélni kezdte betegtársának, mit lát éppen az ablakon keresztül. A másik ágyon fekvő beteg ezekért a pillanatokért élt, amelyek egyszerre kaput nyitottak számára a külvilág felé.

Az ágyon ülő férfi elmesélte, hogy az ablak egy csodaszép tóra néz, mely tele van játékos récékkel és fehér hattyúkkal. A víz felszínén papírhajók úsznak, a gyerekek nagy örömére, a tó körül szerelmespárok sétálnak kéz a kézben.

A fekvő beteg minden egyes alkalommal lehunyta szemét és maga elé képzelte a precíz részletességgel leírt világot. Az egyik tavaszi délután, az ablak melletti férfi egy éppen egy arra elhaladó ünnepi forgatagot vélt felfedezni. A másik nem láthatta, de lelki szemei elé képzelte a színes ruhákat, a fúvószenekart, a táncoló, tarka-barka tömeget.

Hetek és hónapok teltek el a mindennapi élménybeszámolóval. Egy nap az ápoló az ablak melletti ágyon már egy élettelen testre bukkant.

A férfi békésen, csendben távozott. A másik ágyon fekvő, magára maradt beteg egy idő után, mikor már volt elég ereje hozzá, megkérte ápolóját, segítsen neki átköltözni az ablak melletti ágyra. Az ápoló örömmel segített rajta, kényelembe helyezte, majd magára hagyta.

A férfi lassan, fájdalmai ellenére fél könyökére támaszkodva felemelkedett, hogy végre megláthassa az igazi világot odakint.

Ám legnagyobb megdöbbenésére az ablakon kinézve rögtön egy óriási tűzfalba ütközött tekintete. Az ápolót kérdezte, hogyan lehetséges, hogy elhunyt betegtársa mégis csodálatos dolgokat mesélt neki a kinti világról.

Azt felelte, a férfi vak volt. Még a falat sem láthatta. Talán csak önt akarta bátorítani.

Ha szerinted is példaértékű a történet oszd meg te is másokkal, hogy erőt adjon másoknak is!

A fotó illusztráció

2016. július 23. (szombat), 09:38