Kicsempészték a kórházból az újszülöttet, mert attól féltek a gyerekek, hogy nem nevelhetik fel
Hirdetés
Hirdetés
Egészséges kislánynak adott életet a 15 éves Jenifer Morrison Ausztráliában, a kórházi szülésnél pedig jelen volt az apa, a 14 éves Jayden Levender is. /A szerelmespár valószínűleg pánikba eshetett, mivel saját szüleik elől addig sikeresen titkolták el a terhességet\./
Hirdetés
Ezért fogták magukat, a babát egy takaróba rejtették, és néhány bébiruhával, illetve 80 dollárral a zsebükben elhagyták a kórházat csütörtök hajnalban.
A rendőrségi körözés sikeresnek bizonyult, a kis családot 18 óra múlva megtalálták egy külvárosi területen.
Hirdetés
Szerencsére a baba jól volt, az édesanyja rendesen etette. "Tudtam, hogy a fiam vigyáz a gyerekére és a barátnőjére" - nyilatkozta a kamaszapa édesanyja, Tracy Levender, aki Facebook-oldalán büszkén osztotta meg az unokájáról készült fotót.
Hirdetés
Az ausztrál Yahoo nyilatkozó nagymama azzal is eldicsekedett, hogy unokája 3,4 kg és jól van, ahogy baba édesanyja is. A nagyi úgy véli, a gyerekek attól féltek, hogy a hatóságok majd szét akarják választani őket, ezért szökhettek el. Bár a rendőrség biztosította a kamaszokat, ha jelentkeznek valamelyik rendőrörsön, semmilyen eljárást nem fognak kezdeményezni ellenük, de ennek ellenére a szülők és a lakosság segítsége kellett ahhoz, hogy a nyomukra bukkanjanak.
Hirdetés
A hatóságok annyira keresték a kis családot, hogy negyedóránként bemutatták őket a helyi televíziókban. Nem, nem mindennapi, hogy ilyen fiatalon lesznek szülők az emberek, de ennek ellenére az összes nagyszülő kijelentette, hogy nagyon szeretik a gyerekeiket és a tökéletes unokájukat, úgyhogy nem kell aggódniuk a jövőjüket illetően.
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
