Közölte hogy a fiatal hölgynek leszakadt az egyik karja, és összetört a medencéje. Most várják a mentőhelikoptert. Egyfolytában az anyukájával akar beszélni.

Hirdetés
Közölte hogy a fiatal hölgynek leszakadt az egyik karja, és összetört a medencéje. Most várják a mentőhelikoptert. Egyfolytában az anyukájával akar beszélni.
Hirdetés

Morbid, mocskos, undorító módon próbálják átverni az embereket. Zsuzsanna is alig hitte el, ami vele történt: 

"Ma reggel 6 óra pár perckor csörgött otthon a vezetékes telefon. /\(Már ez ijesztő volt, mert még a család sem szokott ilyen lehetetlen időpontban telefonálni\./

Hirdetés
)

Németh Zsolt néven bemutatkozott valaki, a rendőrkapitányságról. Azt mondta, hogy súlyos autóbaleset történt Dunaújváros és Mezőfalva között Nagyvenyimnél. Az autóban súlyosan megsérült egy fiatal nő és egy férfi.

Hirdetés
Lehet-e valamelyik a gyerekem? – kérdezte.

Na, amit ezekben a másodpercekben éreztem... Nem kívánom senkinek.

Kérdeztem a nevüket, hogy kik ültek az autóban, de állítólag minden irat elégett.

[ad1]

A táskában ezt a számot találták.

– A fiam alszik a szobájában. A lányom nem mondta tegnap, hogy mennének Venyimre.

Ekkor közölte a vonal másik végén lévő valaki, hogy a fiatal hölgynek leszakadt az egyik karja, és összetört a medencéje.

Hirdetés
Most várják a mentőhelikoptert. Egyfolytában az anyukájával akar beszélni.

 – Akkor hadd beszéljek vele! – ordítottam.

– Felhívom a mobilján, jó?

[ad2]

Erre ő közölte, hogy a lányom mobilja elégett, viszont van a kollégáknál egy szolgálati telefon, amit ha feltöltök, akkor tudok beszélni a lányommal.

– Én olyat nem tudok csinálni! Mondja meg, hova menjek, hogy láthassam Őt! – sikítozva, őrjöngve, könnyeimet nyelve agonizáltam.

Hirdetés

Halál nyugodtan mondta nekem, hogy írjam fel a telefonszámot és akkor egy benzinkúton is feltölthetem.

Aztán nem tudom mi történt velem, de megkérdeztem, hogy a lányomnál milyen táska van? Hm? Közben bekapcsoltam a mobilomat, és hívtam a lánykámat.

– Szia Anyuci! – szólt bele a telefonba.

 – Uram, itt van a lányom, hallja?!! – ordítottam.

Erre letette.

[ad3]

Teljesen ledermedtem, potyogtak a könnyeim.

Hirdetés
A Lillus is megijedt, hogy miért sírok ennyire. Danikám meg szorított magához.

Azóta eltelt pár óra, kicsit megnyugodtam, lehiggadtam. Tiszta fejjel visszapörgetve a beszélgetést, már sokkal hamarabb gyanússá kellett volna váljon ez az egész.

Ezek a gátlástalan szemétládák viszont épp ezt használják ki! Sokkolnak valami hírrel, aztán az áldozatuk válaszai, reakciói után alakítják az eseményeket.

Hirdetés

Hála Isten semmiféle baleset nem történt Dunaújváros és Mezőfalva között.

Könyörgöm!!!! Egy telefonfeltöltésért erre képesek emberek?! Hogy valakit korán reggel az őrület határára kergessenek?!"

Rettenetesen elszomorító és felháborító, hogy alantas dolgokért emberek életével viccelnek, anyákat, apákat küldenek sokkos állapotba!

Ne felejtsd el megosztani, hogy más ne válhasson áldozattá! 

2016. október 22. (szombat), 16:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés