Lakást autót vettem a gyerekemnek, idős koromra pedig hagy engem egyedül meghalni..Íme a történetem

Hirdetés
Lakást autót vettem a gyerekemnek, idős koromra pedig hagy engem egyedül meghalni..Íme a történetem
Hirdetés

Lakást autót vettem a gyerekemnek, idős koromra pedig hagy engem egyedül meghalni..

/ Okulj hát ebből a történetből, mert én már leéltem az életem, és sajnos megbántam az egész életem\./

Hirdetés
.

A gyermekemnek fiatalkoromban vettem egy házat, amit eladósított, aztán vettem fel hitel, és kapott egy újabb otthont, mert édesanyaként azt gondoltam, hogy az én feladataom, hogy lakást és megélhetést tegyek a lába alá.

Hirdetés
Ma már nem így gondolom. 74 évesen, a halálos ágyamon fekve, már rám sem nyitja az ajtót, pedig egykor jó volt a kapcsolatunk.. Akkor romlott meg, amikor meghalt a papa, és a papa pénzét nem neki adtam, hanem eladományoztam szegény gyermekeknek.
Hirdetés

Ezt azért tettem, mert a lányom életében nem segített a papának, pedig nagyon szenvedett, rákos volt, és rettentő fájdalmakkal élt együtt. A gyermekem, csak saját magával foglalkozott, és senki mással.. 

Ha mégegyszer vissza mehetnék az időben az alábbi dolgokat tenném máshogy : 

- Gyerekkorában megtanítanám arra, hogy kell a pézt kezelni, mert kifolyt mindig minden pénz a kezéből

- Nem húznám ki mindig a bajból, mert egy idő után, már meg sem probálja a problémáit megoldani, hanem arra vár, hogy Én oldjak meg mindent helyette

Hirdetés
- Sokkal önállóbb életre nevelném, nem adnék meg neki mindent, mert amiért nem kell megdolgozzon, azt nem becsüli az ember 

-Utazgatnom kellett volna, hogy most amikor visszagondolok az életemre, ne csak azt lássam, hogy végig dolgoztam, míg más elkókvetyélte a vagyonomat. 

Fogadd meg ezt a pár szót egy "vénasszonytól" aki jót szeretne Neked..

2020. augusztus 18. (kedd), 13:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés