Lekapcsolták a gépekről a kislányukat, de figyeld mi történt, amikor megcsókolták a homlokát!

Hirdetés
Lekapcsolták a gépekről a kislányukat, de figyeld mi történt, amikor megcsókolták a homlokát!
Hirdetés

Egy újabb igaz történet, amely bizonyítja: csodák márpedig léteznek!.

Bella Moore-Williams mindössze 18 hónapos volt, amikor nagyon rosszul lett, és az orvosok egy addig lappangó genetikai betegséget diagnosztizáltak nála. /Az orvosok közölték a szülőkkel a szomorú hírt\: a kislánynak nincs esélye a túlélésre\./

Hirdetés

Hat hónappal ezelőtt még az életéért harcolt, miután kórházba került a hirtelen rosszullét után. A szülők elmondása szerint a lábai nem mozogtak, öntudatlanul mászott a padlón a kicsi egész délután.

Hirdetés
Este kórházba került, azonnal az intenzív osztályra fektették be az orvosok. Egy ritka, súlyos betegséget diagnosztizáltak nála, amely 60.000 újszülöttből egynél jelentkezik.

Hét nap után az orvosok már tehetetlenek voltak, és megmondták a szülőknek, hogy nincs remény arra, hogy kislányuk magához tér. Meg kellett hozniuk a fájdalmas döntést: a kicsit le kell kapcsolni a gépekről, amelyek addig életben tartották.

Hirdetés

A szülők tejesen összeomlottak, tudták, hogy nincs tovább. Az orvosok felajánlották, hogy a kicsi tenyér-és láblenyomatait elkészítik a szülőknek, mielőtt örökre elbúcsúznak egymástól. Fogták a kis kezeit, és elköszöntek egyetlen kislányuktól. Miután utoljára levegőt vett a kis ajkaival a kicsi, lekapcsolták a gépről, a szülők a homlokára nyomtak egy utolsó búcsúcsókot.

Hirdetés

Pár perccel később azonban megtörtént az igazi csoda! Bella elkezdett rugdosni és sírni, magához tért! Egy igazi kis harcos ő, aki nem adta fel a harcot, és az utolsó pillanatban elkezdett reagálni a kezelésre. Egyre jobb lett az állapota, azóta hazahozták a kórházból és csodálatosan gyönyörű! Karácsonykor mindenkinek hozott ajándékot a Jézuska, de a Williams családnak hozta a legszebb, legnagyobb ajándékot amit szülő valaha elképzelhet!

Hirdetés

Nagyon sok erőt és egészséget kívánunk a kislánynak és az egész családnak! ?

Forrás: napjaink.org

Forrás: www.napjaink.org

2016. január 30. (szombat), 21:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 14. (péntek), 19:40
Hirdetés

Egy csimpánz búcsúja, egy ember ígérete

Egy csimpánz búcsúja, egy ember ígérete

A menhely egyik csendes, félreeső sarkában már napok óta súlyosabb volt a levegő a megszokottnál. Aki arra járt,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 14. (péntek), 18:57

A férjem szerint büdös vagyok – de a valóság sokkal fájdalmasabb volt

A férjem szerint büdös vagyok – de a valóság sokkal fájdalmasabb volt

A CSEND SZAGAA nevem Borbála, harmincéves vagyok, és alig három hónap telt el azóta, hogy megszültem első gyermekemet,...

Mindenegyben blog
2025. november 14. (péntek), 18:35

Tizenöt Vasangyal a kórház folyosóján ...hajnali motorosok a gyermekosztályon

Tizenöt Vasangyal a kórház folyosóján ...hajnali motorosok a gyermekosztályon

A Vasangyalok ajándéka A pécsi Gyermekklinika félhomályos folyosóin ebben az órában már csak a lélegeztetőgépek halk...

Mindenegyben blog
2025. november 14. (péntek), 18:13

A zöld terepjáró titka - és egy szendvics, ami mindent megváltoztatott

A zöld terepjáró titka - és egy szendvics, ami mindent megváltoztatott

A nevem Lilla, harmincnyolc éves vagyok, és a Bükk lábánál fekvő kisvárosban, Farkashegyen élek. Aki egyszer járt már...

Mindenegyben blog
2025. november 14. (péntek), 17:40

Nem vagy a fiam! – 10 év múlva kiderült, hogy mégis az… és a férfi összeomlott!

Nem vagy a fiam! – 10 év múlva kiderült, hogy mégis az… és a férfi összeomlott!

A HÁZ, AHONNAN ELMENTA nevem Farkas Lajos, és ötvenkét éves vagyok.Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít.Azt nem...

Mindenegyben blog
2025. november 14. (péntek), 17:16

A családi vacsorán borotválták kopaszra a lányomat – másnap anyám könyörgött a küszöbön!

A családi vacsorán borotválták kopaszra a lányomat – másnap anyám könyörgött a küszöbön!

A pillanat, amikor minden megváltozikAmikor az ember egy családi eseményre indul, legtöbbször valami kellemesre számít...

Mindenegyben blog
2025. november 14. (péntek), 17:06

Egy vékony hang a kukoricásból, ami mindent megváltoztatott

Egy vékony hang a kukoricásból, ami mindent megváltoztatott

Az Alföldön, egy kis falu szélén élt egy gazda, akit mindenki csak úgy hívott: András bá. Papíron persze Bognár András...

Mindenegyben blog
2025. november 14. (péntek), 16:49

Nem hagyta ott: a takarítónő, a baba és a család, amely újjászületett

Nem hagyta ott: a takarítónő, a baba és a család, amely újjászületett

Hó alatt születő döntésekMindig azt hittem, már túl sok mindent láttam ahhoz, hogy bármi meglepjen. A gyász évről évre...

Hirdetés
Hirdetés