Lerobbant a kocsija és senki sem segít neki- mikor meglátjuk ki áll meg, megszakad a szívünk
Hirdetés
Hirdetés
Mindannyian elérkezünk életünkben egy olyan ponthoz, amikor nehézségekkel kell megküzdenünk. Talán valaki nekiment a kocsinak , vagy leég a házunk, sokfajta probléma merülhet fel. De hogyan reagálunk akkor, ha másoknak van szüksége a mi segítségünkre?
/A Hammy Tv ezt próbálja kideríteni egy kísérlet keretein belül\./
Hirdetés
A kísérletben szereplő férfi az út mentén állt, az autója mellett és úgy tett, mintha defektes lenne az egyik kereke.
Hirdetés
Csak ott állt és várt, de két teljes órán keresztül egyetlen autós sem állt meg, hogy segítsen neki. A Hammy Tv munktársai mindezt rögzítették de ők is úgy gondolták, feladják. Ekkor váratlan dolog történt.
Egy férfi megállt, hogy segítsen neki. Ennek a férfinak, akit Eric-nek hívnak, nem olyan régen kigyulladt a háza. A férfit másod és harmadfokú égési sebekkel szállították kórházba, testének 50 %-a megégett. Eric még a kutyájáért visszaszaladt az égő házba, ezért égési sérülései még komolyabbak lettek.
Hirdetés
A kutya sajnos nem élte túl a tüzet, a férfi pedig elájult a házban még mielőtt kimenekülhetett volna.
Eric ezek után 27 napig feküdt a kórházban, kómában és rájött, hogy mindenét elvesztette az életén kívül. Ezután a szörnyű katasztrófa után Eric teljesen másképp kezdte látni a világot. Az volt a célja, hogy segítsen az embereknek. Ő volt az, aki megállt, hogy a bajba jutott férfinek segítsen.
Hirdetés
Segítségéért cserébe HammyTV megajándékozta a férfit és az adománygyűjtő oldalát is megemlítették. Az adománygyűjtéssel 10 000 dollárt szerettek volna összeszedni ruhákra, kórházi költségekre, orvosságra és lakbérre, de ennek a háromszorosát sikerült összegyűjteniük.
Micsoda segítőkészség. Minden jót kívánunk Eric-nek! Kérjük nézd meg a Hammy Tv üzenetét a lenti filmben és oszd meg barátaiddal.
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
